Emlékezés Dezsőre, a világ legszelídebb hörcsögére…

Előző lakásunktól nem messze, úgy 100 méterre volt található egy díszhal és kisállat kereskedés, aminek rendszeres látogatói voltunk a családi akvárium lakóinak ellátása és időnkénti gyógyításaihoz szükséges szerek megvásárlása okán. Kisfiúnk is szeretett velünk bejárni. Kíváncsian és érdeklődve figyelte nemcsak az akváriumok díszes halait, de az ékszerteknőcök, papagájok, tengerimalacok is tetszettek neki, azonban különösképpen az aranyhörcsögök vonzották. Így kézenfekvő volt, hogy karácsonyra meglepjük egy vörösbundájú kis állatkával, akit DEZSŐ névre kereszteltünk. Ennél kedvesebb, szelídebb aranyhörcsög biztosan nem létezett és nem is fog létezni a mi számunkra. Elfogadta az eleséget a kezünkből, majd édesen belekuporodott a tenyerünkbe, és békésen elaludt. A lakásban is szabadon lehetett engedni, ha szólítottuk fürgén visszaszaladt hozzánk. Soha nem fogom azt a megható jelenetet elfelejteni, amikor egyik reggel a fiamat ébreszteni bementem a szobájába és a kishörcsike ott aludt a összekuporodva a fiam arcocskája mellett a párnán. Őrizték egymás álmát, mint két jóbarát. Ha létezett volna akkoriban mobiltelefon, akkor azt az idilli pillanatot biztosan megörökítettem volna. Balázs fiúnk elmaradhatatlan napi programja közé tartozott, hogy óvodába indulás előtt a kis pajti etetőjét feltankolja és itatóját feltöltse. Sajnos e bájos kis teremtmények rövid életűek, így eljött a nap amikor Dezsőtől búcsút kellett vennünk. E szomorú eseményre a nagyszülők balatoni házában kerül sor, ahova Dezsőke, hűséges társként mindig velünk utazott. Hatalmas sírás-rívás közepette kisfiúnk kérésére a Nagypapa ásott egy picurka sírt a kert végében, egy kis fejfát is fabrikált és végezetül frissen szedett kerti virágokkal borítottuk be a kis halmocskát.
Az első sokk kiheverése után több kishörcsög is lakott még nálunk. Emlékszem egy zsemleszínűre,
akit Zsöminek neveztünk, aztán egy koromfekete bundájú, rózsaszín talpacskájú és nyelvecskéjű Kormi névre hallgató kis jószágra is. Majd ezek után sikerült jól „bevásárolnunk” egy kis hörcsöggel, akit nemes egyszerűséggel csak „Harapósnak” neveztünk el. Igazi vérengző fenevad volt, rémálom volt a terráriumot, ahol lakott kitakarítani. Nem volt olyan vastag téli bundás bőrkesztyű, amit ne harapott volna át. Mit volt mit tenni visszakullogtunk vele a kisállatkereskedésbe, ahol a régi ismeretségre tekintettel visszafogadták őkelmét. Ez a kis kaland nem szegte kedvünket, amikor új lakásba költöztünk oda is vittünk magunkkal egy aranyos kis jószágot. No, ő is okozott egy kisebb kis kalamajkát. Egyik éjszaka kiszabadult a lakóhelyéről, trükkös módon nekitámasztva a mókuskerekét a terrárium üvegfalának és uzsgyi elment világot látni. Reggel amikor felkeltünk, már csak a hűlt helyét találtuk. Próbáltuk keresni, de indulni kellett munkába, iskolába. Így kis barátunk napközben szabadon garázdálkodhatott a lakásban. Pár nappal később megbizonyosodtunk arról, hogy még életben van, mert a zöldségesrekeszben tárolt burgonyákon rágcsálás nyomokat találtunk. Férjem javaslatára csapdát állítottunk neki, arra alapozva taktikánkat, hogy már biztosan éhes lehet. Egy alacsonyabb, de mégis akkora méretű üvegbe amiből könnyen nem tud kimászni kedvenc magocskáiból pár kanállal beletettünk és vártuk, hogy mikor harap rá. Pár óra után eluntuk a hiábavalónak tűnő leskelődést, és lefeküdtünk aludni. Reggel nagy örömünkre a kis szökevény az üvegben falatozva várt ránk. Pofazacskóit dugig teletömte, talán egy újabb szökéshez tárazva be, melyet nem tudott újra megvalósítani. Azt nem tudtuk meg szomorkodott-e emiatt, mi viszont biztosan nem.
Fiam közben felnőtt, elkerült egy másik városba tanulni, de mindig nagy szeretettel emlékszünk vissza ezekre a kis állatokra, különösen Dezsőre, a világ legszelídebb és legaranyosabb kis hörcsögére, akit egy életre a szívünkbe zártunk.
Hasonló történeteket az alábbi linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek