Bandita

Péntek éjszaka, egyedül vagyok. A sötétség teljesen körülölel, belesüppedek, de mégsem ringat álomba. Tágra nyílt szemmel, lélegzetvisszafojtva fekszem, és a halk neszeket hallgatom. Hegyezem a fülemet, hogy beazonosíthassam a hangforrásokat. Egyre izgatottabb vagyok, mert nem tudom elképzelni, mitől vagy kitől érkeznek a sercegések, susogások. Azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy majd reggel, világosban jót nevetek ezen az egész szituáción. Most azonban, még akkor sem tudok mosolyogni, ha arra gondolok, hogyan festhetek kívülről, ahogy mozdulatlanul koncentrálok. A furcsa hangok közötti szünetben, már a csend is hangosan dübörög a fejemben. Felerősödik a neszezés, agyamba villan a kétség. Közelít a kétségbeesés egy balsejtelem miatt. Lehet, hogy nem zártam kulcsra az ajtót.

Nagy késztetést érzek, hogy felugorjak és odarohanjak ellenőrizni, de a félelem egyelőre nem enged ki az ágyból. Nem szeretnék összeütközni az előszobában egy maszkos betörővel. De talán ott még nem tartunk, halkabbak a fenyegető hangok, mint amelyeket egy gonosztevő csapna. Vagy mégsem? Honnan tudhatnám, mennyire hangos egy bűnöző? Most még mintha csak kívülről hallatszódna a sercegés és susogás. Talán még van esélyem. Elhatározom, hogy megvédem magam az ajtóval. Csak kipattanok, odarohanok, és elfordítom a kulcsot. Szép elgondolás. De nem tudom, hány percig feküdtem görcsösen fülelve, valószínűleg először be kellene járatni magam, hol van az a rohanáshoz képest. Gyöngyöző homlokkal lassan lerúgom magamról a takarót, merev tagokkal, lábujjhegyen egyensúlyozva, óvatosan settenkedem a bejárat felé. Már csak két lépésre vagyok, amikor ismét hallom a zörejeket. Kővé dermedek, a szívem a fülemben dübörög, próbálok nem lélegezni, mert az is zajt csap. Pár pillanat, és újra csend. Összeszedem a bátorságom, és legyőzöm a hátralévő távolságot. Kezem a kilincsen, az ajtó zárva. Fellélegzem, mert olyan a biztonsági zár, hogy nem jut át senki, hacsak szét nem verik a bejáratot, de azt meghallaná az egész környék.

Ismét hallom a surrogást, a bejárat irányából. Óvatosan odanyomom a fejem a műanyag ajtó-betéthez, amelyen keresztül pontos alakokat nem, viszont ha lennének, árnyakat lehetne látni. Félve mérem fel a helyzetet, de szemmagasságban sehol semmi. Aztán, ahogy lejjebb nézek, a lábtörlőn megmozdul valami. A mérete alapján, valamilyen állat. Felbátorodva nyitom ki az ajtót, hogy kiderüljön végre az ijesztő neszek rejtélye. Sikítva ugrom félre a céltudatosan a konyhába siető lábak gazdája elöl. Nem hiszek a szememnek. Lehet, hogy álmodom? Mégsem, mert érzem, hogy megcsípem magam, és a nyomát is látom a karomon. A sejtésem az álarccal kapcsolatban beigazolódik, azzal az eltéréssel, hogy nem emberi, hanem természetes maszkot visel a szeme körül az éjszakai látogatóm. Megfejthetetlen hogyan jutott hozzám. De itt van. Szinte hihetetlen, hogy farkasszemet nézek…egy mosómedvével.

Csepelen. Királyerdőben. A harmincöt fokú csigalépcső tetején, a családi ház legfelső szintjén lévő lakásomban egy aranyos banditamaszkos állatka várja, mi történik ezután. Lázasan kutatok az emlékeimben, mit tudok a mosómedvékről. Amerikából származnak, de már Európában is élnek, szeretik a víz közelségét, mindenevők, megmossák az ételt, éjszaka aktívak.
Na, lássuk!
Víz közelség – stimmel: az utca végén ott a Kis-Duna.
Éjszaka aktív – tapasztaltam: a szívbajt hozta rám a matatásával.
Mindenevő – biztos éhes: keresnem kell valami ennivalót.
Rövid töprengés után, óvatosan odanyújtok neki egy darab háztartási kekszet. Nem mozdul. Egy műanyag tálkában teszek elé vizet. Iszik egy kicsit. Újra nyújtom a kekszet. Semmi. Leteszem a vizes tál mellé. Gyorsan felkapja, belemártja a vízbe, és befalja. Majd újra rám néz. Attól való félelmemet, hogy megharap, vagy rám támad, legyűröm mélyre, és engedem, hogy felülkerekedjen egy másik érzés. A kíváncsiság. Vajon sikerül közel kerülni hozzá? Esetleg megenged majd egy buksi-simogatást? Kérdésekkel a fejemben veszem ki a zacskóból az újabb kekszet, majd leguggolok, hogy a magasságom ne legyen fenyegető számára. Ilyen összefüggés ritkán merül fel százötvennyolc centimmel kapcsolatban. Lassan nyújtom közelebb neki a finom csemegét. És megtörténik. Miközben le sem veszi rólam a szemét, egy hirtelen mozdulattal elveszi a kezemből a kekszet. Az első győzelem! Vacsora után, maga köré tekeri csíkos farkát, és lehajtja a fejét. Közelebb evickélek hozzá, és mikor leülök mellé, nem ugrik arrébb. Kezdem megszelídíteni a kis betolakodót. Úgy érzem, még nincsen itt az ideje, hogy a simogatással próbálkozzam, ezért amikor lecsukódik a szeme, csendben átmegyek a nappaliba, és kis kutatásba kezdek a világhálón.

A Wikipédia szerint, ;veszély esetén legszívesebben a magasba menekül;. Oh, szegény! Lehet, hogy bántotta valaki. Ez felpiszkálja védelmező ösztönömet. Elmélázok a következő mondaton: ;kedvtelésből való tartása, szaporítása és forgalomba hozatala tilos!; Nem akarom megtartani, friss még a seb, Blacky kutyus távozása után. Hosszú ideig volt velünk. Tizenhárom évnyi emlék kötődik hozzá. Csupa-szeretet, kedves, vidám családtag volt ő, aki olyan nagy űrt hagyott maga mögött, a mindennapokban és a szívemben, hogy időről-időre átjár a hűvös szomorúság. Amíg ilyen lüktető a gyász, addig gondolni sem tudok arra, hogy újra egy kis állatról gondoskodjam. Átmeneti menedéket adok a kis pajtinak, ez természetes, de ki kell találnom a helyzet előre mutató megoldását. Már csak azért is, mert ha akarnám, akkor sem tarthatnám magamnál. Egyelőre nem jut eszembe semmi. Elhatározom, hogy alszom rá egyet. A sötétség teljesen körülölel, belesüppedek, hamarosan álomba ringat.

Korán, frissen ébredek. A konyha felől érkező matatás hangja emlékeztet rá, hogy vendégem van. Amikor benyitok hozzá, rögtön visszahőkölök. A szemetes teljes tartalma szétszórva. Egy szemrehányó szempár fúródik az enyémbe, mivel nem talált semmit, szinte vádlón néz rám. Összetakarítom a nyomokat, és közben elnevezem Banditának az éhes csibészt. Tudom, hogy nem tölthetünk együtt sok időt, de azért csak hívnom kell valahogy. Felé nyújtok egy tojást, és már egy pillanatig sem gondolkodik, hogy elvegye-e tőlem. Kap még egy paradicsomot is, és friss vizet. Igazam volt, kipihenten jön az ötlet, hogy mit kellene tennem. Ahhoz viszont útra kell kelnünk. Miközben előveszem a nagy kosarat, és kerítek egy dobozt, amelynek egyik kartonlapját méretre vágom, folyamatosan beszélgetek Banditával, aki érdeklődve figyeli, hogy mi készül. Majd folytatom a szelídítést, és nagyon lassan egyre közelebb kerül a kezem a buksijához, megsimogatom a feje búbját, és a füle mögött. Közben tartom a szemkontaktust, és nyugtatóan sutyorgok neki. Mikor úgy tűnik, hogy minden rendben, a másik kezemmel is simogatni kezdem. Ő odatolja azt a testrészét, amelyet kényeztetni kell. Jó érzés a bizalom, amely kialakult közöttünk. Percek múlva néhány szem mogyoróval a kosárba csalogatom, és amíg úgy kötözöm rá a kartonlapot, hogy a fejét kidughassa, de ne tudjon kimászni, halkan csitítom, hogy nem lesz semmi baj. Mégis fura hangon panaszkodik, lekenyerezem néhány keksszel. Így már indulásra készen állunk.

Beszállunk az előre megrendelt állatbarát taxiba, megadom az úti célt. Mivel sejtem, hogy a kivitelezés nem lesz egyszerű, felhívom az egyik ismerősömet, és megkérem, hogy egyeztessen a barátjával, aki gondozóként dolgozik az Állatkertben. Már majdnem ott vagyunk, Bandita nyugtalankodik, annak ellenére, hogy simogatom a buksiját. Aztán amikor kiszállunk az autóból, kíváncsian kukucskál ki a kosárból. Ismerősöm barátja a bejáratnál vár, így segítségével az első akadályt, a bejutást, legyőzzük. Rögtön elmondom, hogy ragaszkodom hozzá, hogy addig a védencemmel maradjak, amíg meggyőződhetek róla, jó helyre kerül. Ezért együtt indulunk, menet közben megbeszéljük, hogy először az állatorvoshoz megyünk. Erős kézfogás, és kedves mosoly fogad. Izgatottan mesélem, hogyan találkoztam a mosómedvével, közben kibogozom a zsinórokat. Bandita nyugodtan tűri, hogy az orvos kiemeli a kosárból, sőt kényelmesen befészkeli magát a fiatal férfi karjába. Erre már én is jobban megnézem magamnak a doktort. Eddig nem vettem észre mennyire jóképű. Úgy simogatja Bandita buksiját, ahogy korábban én, és közben nyugtatóan duruzsol neki. Figyelemreméltó. Elmélázásomból akkor riadok fel, amikor hozzám intézi a szavakat, miszerint ismerős neki a kis pajtás. Chip-leolvasót helyez Bandita füle mögé, és felkiált: ;Tudtam, ő Bundás! Két napja tűnt el.; Már éppen pánikolni kezdek, mert biztosra veszem, hogy azt hiszik majd, én vittem el. Amikor hozzáfűzi: ;A kamera felvételén sajnos nem látszik pontosan annak a férfinak az arca, aki ellopta, ezért nagy segítség lenne, ha pontosan elmondanád, hol laksz, arrafelé kell keresni a tolvajt. Hívom az igazgatót.;

Amíg várjuk a főnököt, dr. Jóképű Szimpatikus befejezi a vizsgálatot, és szerencsére mindent rendben talál. Még mindig izgulok, hogy meggyanúsítanak majd, de teljesen alaptalan a félelmem. Mindenki nagyon kedves, és hálás, amiért visszavittem Banditát, vagyis Bundást. Egyeztetünk egy időpontot, amikor egy kutyás nyomozónak megmutatom majd, hol lakom. Aztán ott maradunk hármasban, dr. Jóképűvel és a kis maszkossal. Bevallom, hogy keksszel kényeztettem az éjszakai látogatómat. Elnéző mosollyal nyugtázza, majd beszélni kezd először a mosómedvékről. Miközben felajánlja, hogy megnézhetem, ahogy visszaviszi a helyére Bundást, már arról mesél, mióta dolgozik az Állatkertben, és mennyire szereti. A beszélgetés során kiderül, hogy jó humora van. Egyre vonzóbb a doki. Így duplán sajnálom, hogy hamar odaérünk a mosómedvék kifutójához. Még egyszer megsimogatom Bandita buksiját, és figyelem, ahogy önfeledten felmászik a fára az egyik társa mellé. Nézelődöm egy kicsit, azután szentimentálisan megtörlöm könnyes szemem, és indulnék haza. De dr. Jóképű Szimpatikus még meghív egy sütire. A következő napra egyeztetünk találkozót. Ezért tőle könnyebb szívvel búcsúzom.

Másnap délelőtt, a megbeszélt időpontban megjelenik nálam egy nyomozó a kutyájával. A rendőr jól néz ki, a kutya szép. Banditának köszönhetően rövid idő alatt már a második jópasit ismerem meg. Erre a hivatalos személyre is jó ránézni, de mikor felfedezem a jegygyűrűt, teljes figyelmem a német juhász kutyára irányítom. Bár belefacsarodik a szívem, hogy Blacky udvarában másik kutyust látok, azért engedélyt kérek a barátkozásra. Néhány perc játékra kapok lehetőséget. Önfeledten ismerkedünk. Okos, aranyos, és Szimatnak hívják. A lazításra szánt idő után, a lakásból indulva kezdődik a nyomozás. Rövid idő múlva, azonosítják az elkövetőt, tőlünk egy utcányira lakik. Szimat kiszimatolta a gazembert.

A délutáni randin megtudom, hogy már őrizetbe is vették a mosómedve tolvajt. Az már valószínűleg nem derül ki, hogy Banditának sikerült-e megszöknie, vagy a tettesnek szállt inába a bátorsága, és szélnek eresztette őt. A lényeg, hogy az én ajtómnál kért bebocsájtást, és így lett egy mosómedve pajtim. Átnyújtom a doktornak a csomag kekszet, amelyet Bundás Banditának küldök. De ő visszatolja a kezemet. ;Add oda neki te! Engedélyt kértem a főnöktől, beleegyezett, hogy néha meglátogasd. Persze, csak szakszerű kísérettel. Úgyhogy kineveztettem magam annak!; Mivel már kiderült, az állatorvos nem csak jóképű és szimpatikus, hanem kedves és humoros is, akivel sok mindenről egyformán gondolkodunk, ennek a hírnek igazán örülök.

Következő héten dr. Jóképű Szimpatikus kézen fogva odavezet a mosómedvékhez. Izgulok, hogy nem ismerem majd meg az és kis pajtásomat. Ismét alaptalan a félelmem, mert egy perc múlva ott terem a lábamnál Bandita, és felém nyújtja a mancsát. Megsimogatom a buksiját, miközben odaadom neki a finom csemegét.

A különös éjszakai látogató felbukkanása után két héttel, ismét egyedül vagyok. A sötétség teljesen körülölel, belesüppedek, de mégsem ringat álomba. Tágra nyílt szemmel, lélegzetvisszafojtva fekszem, és a halk neszeket hallgatom. Hegyezem a fülemet, hogy beazonosíthassam a hangforrásokat. Fellélegzek, mert megszokott ritmusú kopogást hallok. Az ajtóhoz sietek, és beengedem az én dr. Jóképű Szimpatikusomat, aki finom csókkal köszönt, majd a fülembe súgja, hogy Bandita is üdvözöl.

Szólj hozzá!