HONVÁGY – HARMADIK TÖRTÉNET


Valamikor régen, gyermek készülődött s kínnal megszületett egy eldugott, Tisza-parti kis falú rejtekében. Hideg téli nap volt, Karácsony előtti szeretet-várás, mely ezt a családod kifelejtette, s az áhított kék madár messze elkerülte.
Az akkori fiatalok menekültek a mostoha körülmények elől s a szélrózsa minden irányába elindultak szerencsét próbálni, élhető körülmények után nézni úgy, hogy vissza se néztek.
Mennek az évtizedek a megszokott mederben, elmúlnak az életek, s pihennek a távolban az eltemetettek.

Az a gyermek akkor én voltam. Szüleim velem is útra keltek és meg sem álltak a fővárosig. Hosszú lenne leírni a kezdeti nehézségeket, s azok folytatását – már húgom is volt -, és 9 év után apánk meghalt a háború következtében. A rokoni kapcsolatok elhalványultak a távolság miatt, de a közelben lakó rokonoknál sem számíthattunk segítségre, inkább lenézésre, a szegénységünk miatt.
Emlékszem, anyánk mindig vágyakozott a szülőfaluja után és nem szűnt meg mesélni az ott eltöltött gyermekkoráról. Egy darabig levelezett az otthon maradott testvéreivel, sőt el is mentünk látogatóba, a nagy messzeségbe, de már minden megváltozott és nem találta azt a régi hangulatot. Bennem nem volt semmi kötődés, de ha jól bele gondolok, úgy igazán, sehol nem szoktam meg. Hol ide csapott a Sors, hol oda, de sehol nem éreztem magam jól. Ha az embernek nincs szerető családi háttere, azután ugyancsak elviselhető, összetartó rokoni kapcsolata, akkor mindenhonnan elkívánkozik, és nem tud sehol gyökeret ereszteni.

Csak a hivatalos papírokon jelenik meg a születési hely, de különben semmi köze az embernek hozzá, legalábbis sokáig azt hittem. Úgy 60-on túl, egyszer-egyszer a mélyből előbukkant valami vágyakozásféle a szülőfalum után. Elhessegettem a gondolatot, mi közöm hozzá? Mi keresnivalóm lehet ott? Nem ismerek senkit. Közben múltak az évek és milyen furcsa, mégsem tudtam vissza fojtani a honvágyat, mert egyre gyakrabban jött elő.
Írtam magamnak egy szívhez szóló verset a vágyódásról, az idő múlásáról és azt, hogy sietni kellene az oda zarándoklással, amíg lehet. Jó lenne vissza menni, csak egyszer, hogy láthassam azt a helyet, ahol megszülettem, először lélegzetet vettem, amikor elkezdődött a szélsőségekkel tele, de mégis csodálatos életem. Jó lenne megmutatni, hogy a kapott talentummal hogy gazdálkodtam, mert mégis csak, ott érzem a gyökereimet.

Ami most, a napokban történt, – a legnagyobb hőségben, 2009. július 20-án – az nem földi rendezést volt, hanem pontos, tökéletes forgatókönyv szerinti Sors-rendelés! Kedves ismerősöm, egy nagy író özvegye, 2 éve Hajdúszoboszlón üdült s ott megismerkedett egy hölggyel, Erzsikével, aki írogat s az én szülőfalumban lakik. Ezt már tavaly is említette nekem, de elment a fülem mellett. Most, egy évre rá, ismét megemlítette és én elkértem a címét. Levelet írtam neki ismeretlenül, – és jött a kedves, invitáló válasz Interneten keresztül, – de felvettem az ott lévő Alkotóházzal is a kapcsolatot a bennem jelentkező sürgető érzés hatására. Innen már felfoghatatlan gyorsasággal, szinte, pillanatok alatt történt minden.

Ebben az elviselhetetlen nyári melegben? Igen, már ott ültem az Intercity kényelmes, kellemes hűvösében és gyönyörködtem az elsuhanó magyar táj szépségeiben, rendezettségében. A jól fejlett, látványos napraforgó táblákban, kukoricásokban, /majdnem tengerit írtam, hazai tájszólásban/ veteményekben és az aratás nyomaiban, egyszóval a munkáskezek eredményeiben. A meghatottság eluralkodott rajtam és akaratom ellenére könnyezni kezdtem. Befutott a vonat Kisvárdára és én többféle integetés után megtaláltam Erzsikét, aki rám várt. Ismerősként öleltük meg egymást. Onnan, még autóbusszal folytatódott az út a kis falumig, ahol egész biztosan közeli rokonok vannak, csak nem tudunk egymásról. Tele voltam izgalommal, lehet, hogy ez a vidék az otthonom? Ide kellett eljönnöm, – a nagy távozás előtt – hogy még egyszer megláthassam? Igen.
Szerető családi fogadtatás és finom ebéd után, kis pihenés, majd elmentünk a helyi nyugdíjas klub összejövetelére, ahol jól éreztem magam. Beszélgettünk, felolvastam könyveimből és énekeltünk. Otthon várt a finom vacsora s én elégedetten hajtottam álomra fejem, a tágas, nyugodt szobában. Éjjel sajnos felébredtem, szokás szerint, és fojtogatott a sírás hajnalig, az örömtől, hogy itt lehetek.
Másnap délelőtt elmentünk az Alkotóházba, megnéztük a kertben lévő kopjafákat a kiváló emberekről és a lovaggá ütöttekről. Magasra nőtt őstermészetben gázoltunk odáig, de remélhetőleg rendbe lesz téve, hisz ott pihentek a közmunkások a fa árnyékában.
Meghatódva nézegettük a 3 csoportban felállított kopjafákat, hogy csak egy pár nevet említsek:
Dr. Aszódi Imre, mellette Sütő András, aztán Táncsics Mihály, Béres Ferenc, Czine Mihály, Erzsébet királyné, Sissi. A nagy melegben sietősen hazatértünk.
A falu látványa jó hatást keltett bennem: tiszta, szép, takaros házak, mindenhol rengeteg virággal, néhány helyen, kapu melletti kispaddal, ablakokban csüngő muskátlikkal, kövezett utcák, járdák, mélyített, vízelvezető árkok, szorgos rendezettség és szépség. Titokban kerestem azt a régi sáros falut, a rengeteg állatot, lovas szekereket, teheneket és mindenféle udvari lábasjószágot. A széles, süppedős, tocsogós utat, mely a Tiszához, a komphoz vezetett, és ott kerülgettük a tehén lepényeket. Volt, nincs… Az akkori ház helyén, mely a családé volt, ma már modern új ház áll. Ez az emlék kb. 3-4 éves koromtól kísért, amikor haza vittek, s már csak bennem létezik. Azóta eltelt 70 esztendő. Egy emberöltő!

Még délelőtt sikerült találkoznom a református Tiszteletes úrral, őt is megajándékoztam az életemről készült könyveimmel és búcsút véve, az 1 órás busszal már indultam is Kisvárdára, a vonathoz, Erzsike kíséretével. Megelégedett, boldog érzésekkel utaztam haza a hűvös vonaton, és ahogy oda menet, visszafelé is küszködtem szívem csordulásával.
Köszönöm a Gondviselésnek, hogy viszontláthattam szülőfalumat, ha csak egy napra is, de mindent megkaptam. Teljesült az álmom.

Írta: Farkas Viola

“HONVÁGY – HARMADIK TÖRTÉNET” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Nagyon kedves történet ez a honvágyról. Nem is kell túl messzire menni, hogy az embernek honvágya legyen.

    Gratulálok!

  2. Nagyon kedves történet ez a honvágyról. Nem is kell túl messzire menni, hogy az embernek honvágya legyen.

    Gratulálok!

  3. [i][color=#333366][center][b][u]~~ Drága – Jóságos – Tollforgató Barátom ! ~~[/u][/b][/center]

    — Végre egy olyan történethez értem, ami nem hagyta szemeimet szárazon…
    — Jobban ismerlek annál, és sokat tudok az életedről, hogy nagyra értékeljem gyönyörűen megírt nosztalgikus visszatérésedet – közel 70 év távlatában…
    — Micsoda érzések keríthettek hatalmába, de némi csalódást is kellett, hogy okozzon az a hely, mert minden nagyobb, más, és teljesen megváltozott, mint ami a gondolati emlékezetünkben olyan mélyen él.

    — Én soha nem megyek vissza e régi helyekre, mert nem bírom elviselni a látott változásokat és az okozott csalódást..

    — Olyan büszke vagyok Rád, hogy Te ezt felvállaltad, de a te szíved – tudom mindenre képes…

    [center][b][u]~~ Ölellek szerető szívemmel Kedves Drága Lény ! ~~[/u][/b][/center]

    ~~ Szerető: – kenid – 😐 🙁 🙂
    [/color][/i]

  4. [i][color=#333366][center][b][u]~~ Drága – Jóságos – Tollforgató Barátom ! ~~[/u][/b][/center]

    — Végre egy olyan történethez értem, ami nem hagyta szemeimet szárazon…
    — Jobban ismerlek annál, és sokat tudok az életedről, hogy nagyra értékeljem gyönyörűen megírt nosztalgikus visszatérésedet – közel 70 év távlatában…
    — Micsoda érzések keríthettek hatalmába, de némi csalódást is kellett, hogy okozzon az a hely, mert minden nagyobb, más, és teljesen megváltozott, mint ami a gondolati emlékezetünkben olyan mélyen él.

    — Én soha nem megyek vissza e régi helyekre, mert nem bírom elviselni a látott változásokat és az okozott csalódást..

    — Olyan büszke vagyok Rád, hogy Te ezt felvállaltad, de a te szíved – tudom mindenre képes…

    [center][b][u]~~ Ölellek szerető szívemmel Kedves Drága Lény ! ~~[/u][/b][/center]

    ~~ Szerető: – kenid – 😐 🙁 🙂
    [/color][/i]

Szólj hozzá!