ŰRUTAZÁS: ÖTÖDIK TÖRTÉNET – 2. helyezett

Még nyár volt, de már vége felé járt a legmelegebb évszak is, egyre kevesebb gyereket lehetett látni este az utcákon, a táj halkult s mintha a világ is siratta volna a nyarat.
Az esték hűvösebbek voltak, a reggelek csípősebben üdvözöltek.
Későre járt az idő. Fiaimmal a csillagokat néztük. Csak feküdtünk a takarón s bámultunk a messzeségbe. Feleségem a konyhába tett-vett, mára én ígértem a srácoknak programot… amolyan utolsó nyári estét.
Nagyfiam már ötödik osztályba megy, a kisebbik most lesz elsős. Mindketten izgatottak a holnapi tanévnyitó ünnepély miatt, de őszintén, én is az vagyok. A kisfiam is iskolás lesz… ezt még nem tudom felfogni.
Nagyobbik gyermekem, Kristóf megrúgja a kicsit… úgy teszek mintha nem látnám, intézzék el maguk között. De nem, nem folytathatom tovább a semmittevést, a kicsi szótlanul tűr, próbál teljesen a pokróc szélére feküdni, de hiába. Ekkor már nálam is betelik a pohár.
– Kristóf, irány befelé. Aludnod kell! – próbálom eljátszani a szigorú apa szerepét, ami még nem igazán megy, de egyre komiszabb fiaim miatt, azt hiszem, muszáj lesz beletanulnom.
– Még neee… kérlek apa. Hiszen még a Barnusnak sem kell lefeküdnie. Pedig ő négy egész évvel fiatalabb.
– Lehet, hogy fiatalabb, de az előbb úgy láttam, okosabb is. Sajnálom, irány az ágy. Mi is megyünk mindjárt.
Kristóf elvonul, dühös, látom rajta. Ebben a korban van. Folyton dühös és ideges, már nem is tudom, hogy ismerem-e igazán.
Intek Barnus fiamnak is, hogy ideje menni. Összepakoljuk a pokrócot, és kézen fogva elindulunk a házba. Azért jó érzés, hogy még van egy kisfiam is.
– Apa – szólt hozzám kisfiam fürdés után – szerinted milyen lehet fent a csillagok között?
– Hát, fiam, biztos izgalmas.
– Apu- nagyobbik fiam hangján érzem, hogy akar tőlem valamit- meséld el az űrutazásos mesét, kérlek.
– Te is azt akarod, Barnus?
– Igen, persze, az a kedvencem, imádom a csillagokat…
– Na jó – mondom , és nem éppen mesemondó típusom ellenére mesélésbe kezdek . A kölykök imádják ezt a sztorit, álmodoznak miközben mondom. Persze szinte kívülről tudják már, de én rutinos vagyok, egy kicsit mindig máshogy mondom.

– A rakéta már kész volt. A négy utas még búcsúzkodott a családjától, de nem az állomáson, hanem messze, egy kis fogadóban. A NASA titkos programján vett részt a négy férfi, olyan titkoson, hogy ők sem tudták még hogy hol fognak felszállni. Miután elbúcsúztak egy kocsi elvitte őket a rakétához. Felvették az űrhajós ruhájukat…
– A sisakot is? – kérdezte kisfiam.
– Azt is. Felvették az egész ruhát. Lassú léptekkel odaballagtak a rakétához és besszálltak. Nem ismerték egymást, a nevüket ki sem ejthették, 023, 032, 065, 074. Így szólították egymást. Mikor bekötötték magukat beleszóltak a rádióba és jelezték, hogy készen állnak az indulásra. A parancsot megkapták, a 333-as űrállomásig tart útjuk. Visszaszámláltak, így ni: 3, 2, 1 RAJT. Kilőtte őket a rakéta. A férfiak arcát megcsapta a hirtelen sebesség, de miután elhagyták a légkört, kikapcsolták az övüket, vidáman élvezték a súlytalanság állapotát. 032 volt a főnök köztük. Ő adta ki a parancsokat. Most viszont nem volt parancs. Csak haladtak a megadott útvonalon. Nem sokkal később el is érték a 333-as állomást. Csatlakoztak a főrakétához, és átszálltak oda. Ott további utasítást kaptak, miszerint egy meteoritot kell figyelniük két hétig innen, majd az eredménnyel visszamenni a Földre.
A férfiak tudomásul vették a parancsot és elfoglalták helyüket az állomáson.
Két hét hosszú idő volt. Naponta nagyon sokat foglalkoztak a meteorit feltérképezésével, sebességének kiszámításával és egyéb adataival.
Ám a közbe eső időt is el kellett tölteniük valahogy, úgy hogy szép lassan, igaz név nélkül, de megismerkedtek. 032 és 074 nagyon jó kapcsolatot hozott létre. 074 egyszer még el is szólta magát, hogy még sose érezte ilyen közel magához egyetlen barátját sem, mint 032-t. Teljesen egyformák voltak… természetesen csak belülről, ugyanazt a filmet szerették, ugyanolyan házban laktak, mindketten szerettek volna gyerekeket és mindkettejüket otthon várta a felesége. Ők jól elmulatták az időd, szinte észre sem vették, hogy vége lett a két hétnek. Egy napon a parancsnok értesítette a legénységet, hogy másnap indulnak haza. Összerakták az iratokat és a személyes holmijukat és elindultak a Föld felé. Minden rendben lezajlott… amíg egyszer csak beértek a föld légkörébe. Ekkor piros figyelmeztető villogást vettek észre a műszereknél. Az űrhajó a gyors sebesség és a légköri változások miatt kigyulladt.
Az űrhajósok jól képzett tisztek voltak, tudták mit kell tenniük. Ejtőernyővel és légpalackkal ki kell ugraniuk. 023 és 065 ki is ugrott. 074 ekkor vette észre, hogy csak egy ejtőernyő van. Nem kellett sok idő, 032 is észre vette a hibát.
– Hogy történhetett ez? – kérdezte értetlenkedve.
– Nem tudom, – válaszolta 074 – de ugranunk kell.
– Menj, 074, ugorj. Te fiatalabb vagy!
– De a feleséged! Ugorjunk együtt.
– 074! Értsd meg, neked is van feleséged, neked is van életed. Ugorj te.
– Én feláldozom érted az életem.
Tudták, hogy egyikőjük meg fog halni. 032 átgondolta, majd így szólt.
– 074 tiszt! Mint parancsnoka utasítom, hogy ugorjon.
– Értettem. – a tiszt tudomásul vette a parancsot. – és üzen valamit a feleségének?
– Igen. Azt, hogy én örökké szeretem, és a gyermekünket is. Most pedig ugorjon.

A tiszt kiugrott. A magasságtól megfájdult a feje, de érezte, már biztonságba van. Ekkor nagy durranást hallott, felnézett az égre, de már csak az égve zuhanó roncsokat látta.
Mikor leért átadta a felettesének a papírokat és közölte a szomorú tényt. Azóta 074 nem szállt űrhajóra és úgy döntött nem is fog.

– És apa – kérdezte Barnus – elmondta a 032 feleségének 074 az üzenetet?
– Természetesen el. Ekkor derült ki, hogy 032 felesége terhes volt. Azért mondta, hogy szereti a gyermeket is.
– És tényleg nem szállt többé űrhajóra?
– Tényleg. És nem is fog. Amíg világ a világ. Nem akar még egy jó barátot elveszteni és nem akar a jó barátja halálára emlékezni.
– És apa! 074-nek lett gyermeke?
– Lett. Két gyönyörű és okos fia lett. De mára elég a meséből! Alvás! Jó éjt!
– Jó éjt!
– Jó éjt!

Lekapcsoltam a fiúk szobájában a lámpát. Kimentem a nappaliba. A feleségem már aludt, úgy hallottam, a fiuk is.
Bekapcsoltam a számítógépet. Egy video hívást kaptam.

– Üdvözlöm 074! Ismét szükségünk lenne Önre. Egy fontos ügyről van szó.
– Köszönöm, de nem. Már megmondtam párszor, hogy nem.

Ki is kapcsoltam a gépet. Leültem a teraszra és néztem a csillagokat. Vajon jó lehet csillagként ragyogni? Bennem 032 emléke örökké csillagként fog ragyogni.

Az éj zajai elterelték figyelmemet, szemem lecsukódott. Űrhajókról és nagy utazásról és természetesen igaz barátokról és vérbeli katonákról álmodtam… akiknek önmaguknál fontosabb a társuk.

Írta: Gősi Anna