Hó-Ember: Nyolcadik történet: A hóember

A hóember már három napja álldogált magányosan a játszótér szélén. Keményen hideg éjszakák voltak, és napközben sem emelkedett nulla fok fölé a hőmérő higanyszála, így alig-alig járt arrafelé valaki. A gyerekek bent voltak a meleg szobákban, és talán akadt köztük egy-kettő, akik képzeletben kint jártak a hóembernél, és rajzoltak egy hóembert. De a többség nem gondolt őrá.
Kevesen szerették a városlakók közül a telet, a rövid nappalokat és a hosszú sötétet, a hideget, amely a süvítő széllel még barátságtalanabbá tette a kint létet.
A hóember nem bánta a hideget, csak azt sajnálta, hogy nem volt kivel beszélgetnie. Arra jött néha egy-egy varjú, károgtak valamit, de ő még abban sem volt biztos, hogy az neki szólt-e. Nem értette.
A negyedik napon késő délután, mikor már sötétedett, két részeg jött a játszótérre, egy-egy pálinkás üveget lóbálva a kezükben. Letelepedtek egy közeli padra és ittak. Az egyik hirtelen felállt, a pad mögé támolygott és hányt. Amikor egy kicsit összeszedte magát és visszafordult, azt látta, hogy a társa ott kuporog a hóember mellett, és egy nagy gurigába gyűjti össze a havat.
-Hát beléd mi ütött?
-Csinálok egy hóembert, nem látod?
-Minek? Van már egy.
A társa nem válaszolt. Ez megbolondult, gondolta magában a kérdező. Ott téblábolt körülötte, nem tudta, hogy mit tegyen. Csak nézte, nézte, ahogy egyre növekedett a hógombolyag. Káromkodott egy nagyot, de hiába, a másik egyáltalán nem törődött ővele, belebolondult abba, amit csinált. Akkor elkezdett körbejárni a kihalt játszótéren. A homokozó mellett talált egy ki tudja milyen régen ottfelejtett formát. Felvette, nézegette, aztán odavitte a barátjához:
-Nézd csak, még sapkája is lesz – nyújtotta oda neki.
Az már egy második, egy kisebb hógömb görgetésével volt elfoglalva. Megállt, ránézett, és elmosolyodva vette át a homokozó formát:
-Ez jó lesz. Ott a túloldalon, ahol a fenyők vannak, találsz biztos egy-két tobozt. Az jó lenne orrnak neki.
Egész jó kis hóember lett, amikor elkészült. Egy homokozó forma volt a sapkája, egy toboz az orra és két kavics a szemei – de a játszótéren senki nem törődött a divattal.
A két fickó, ha nem is józanodtak ki, de egy kicsit magukhoz tértek a hidegtől meg a hóemberépítéstől.
-Jó lett – jegyezte meg az, aki csak a sapkát meg a tobozt gyűjtötte hozzá.
-Igen, egész jó – felelte elégedetten a másik. Egy pillanattal később, hirtelen, mintha csak akkor tért volna magához, megrázta magát és így szólt:
-De most már gyerünk, tűnjünk el innen, mielőtt még erre téved valami járőr. Éjszakai kijárási tilalom van, ha elfelejtetted volna.
Miután az emberek elmentek, megszólalt az idősebbik hóember:
-Jó, hogy jöttél.
A fiatal, aki épp csak néhány perccel korábban készült el, kissé meglepődve felelte:
-Én is örülök, hogy nem vagyok egyedül.
Hallgattak egy darabig, azután a kicsi megkérdezte:
-Te mióta vagy itt?
-Ez volt már a negyedik napom – válaszolta a társa, és felpillantott az égre, ahol jól lehetett már látni a csillagokat.
-És nem bántottak napközben a gyerekek? Nem akart szétrombolni senki?
-Ne félj – nézett le rá az öreg. – Ezekben a hideg napokban senki nem jön a játszótérre. Nem lesz, aki bántson. Csak néhány varjú járt errefelé délutánonként.
-Varjú? – kérdezte a kicsi, mint aki nem tudja, mi az.
-Nagy fekete madarak. Te nem láttál még varjút? Mit csináltál a nyáron?
A kicsi nem válaszolt, így az öreg egy idő után folytatta:
-Én madárijesztő voltam, itt a város határában, ahol egy nagy szántóföld van, meg egy még nagyobb terület, ahol zöldséget termesztenek az emberek.
A kicsi még mindig álmélkodva hallgatott, és próbálta felidézni, hogy hol lehetett ő nyáron, de semmi sem jutott az eszébe.
Még egy teljes hétig eltartott az erős hideg. A két hóember ezalatt jól összebarátkoztak, és amikor eljött a kora tavaszi olvadás, együtt távoztak.

“Hó-Ember: Nyolcadik történet: A hóember” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Rita,
    nagyon szépen köszönöm kedves gratulációd, és természetesen a zsürinek a döntést.
    Szeretettel
    Márta

  2. Kedves Rita!
    Örülök, hogy tetszett, és nagyon szépen köszönöm a hozzászólást.
    Szeretettel
    Márta

Szólj hozzá!