ŐSZ – HATODIK TÖRTÉNET


Érezte, hogy megöregedett. Lombhaja először csak megritkult, aztán hullani kezdett.
Arcán sápadttá vált a nap ragyogása, s néha azon kapta magát, hogy minden ok nélkül elerednek esőkönnyei. Ha hűvös szelek cibálták foltos ruháját, megrázkódott.
Egy nap üzenetet kapott. „Készülj öreg, az időd lassan lejár és jövök, hogy átvegyem a helyedet”– olvasta, a rozsdaszínű falevélre rajzolt dérbetűket.
Jöhetsz Tél úrfi – sóhajtott. – Készen állok a számadással. Én is voltam erős és fiatal, szeptember koromban, de októbert és novembert már csontjaimban érzem. Ha lejár az idő, menni kell, ez az élet rendje.
Hanem mégsem megyek el csak úgy! Sokat dolgoztam, hogy a hordókba bor legyen, a pincékben zöldség és gyümölcs. Úgy illenék, hogy tartsunk egy kis ünnepséget. Akár termés ünnepnek is elnevezhetnénk.
– Fák, mit szólnátok, ha új ünneplő ruhátok lenne? – kérdezte az Ősz, feléjük fordulva.
– Jó, de aranyszínű legyen – válaszolták azok, és nyomban aranysárga lett valamennyi levelük. A Nap kíváncsian nézett rájuk.
– Hát ti miért csillogtok-villogtok? Mire készülődtök? – érdeklődött.
– Jó, hogy itt vagy, épp rád van most szükség – örvendett meg az Ősz. – Melegítsd fel a levegőt egy kicsit, hogy az emberek előjöjjenek házaikból, és velünk ünnepeljék meg a búcsúzást.
– Hát elmégy? – kérdezte a Nap szomorúan.
– Ne búslakodj! Jövőre majd találkozunk. Most ünnepeljünk, hisz az élet szép, és nem múlik el, csak körbe jár.
A Nap maga sem tudta hogyan, de mosolyogni kezdett. Az emberek előjöttek a házaikból, a vénasszonyok kiültek a padra, és pletykálkodtak, mint nyáron.
– Szavamra mondom Ősz, nyárt varázsoltunk a földre – nevetett a Nap.
– Valóban? Akkor nevezzük el vénasszonyok nyarának. Mit szólsz hozzá?
– Legyen, ahogy gondolod, elvégre ez a te ünneped, búcsúd, vagy mi a csudád.
– Azt akarom, az emberek örökre emlékezzenek rám, és hogy visszavárjanak – szólt az Ősz vágyakozva.
– Nyugodj meg, szeretnek. Hallgasd csak, mit beszél az a két vénasszony! – mutatott rájuk a Nap. Erre közelebb húzódtak, és mindketten hallgatózni kezdtek.
– Ilyen idő való nekünk, nincs hideg és hőség.
– Kár, hogy holnapra havazást mondanak. Szeretem az őszt, ilyenkor leggyönyörűbb a táj.
Most a Napon volt a sor, hogy elbúcsúzzon, mielőtt lenyugszik.
– Hát kedves Ősz, Isten veled. És ne feled, jövőre találkozunk!

Írta: Kondra Katalin

“ŐSZ – HATODIK TÖRTÉNET” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Tollforgató!

    Szép kis történetet írtál a vénasszhonyok nyarának keletkezéséről. Nekem is tetszett!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  2. Kedves Tollforgató!

    Szép kis történetet írtál a vénasszhonyok nyarának keletkezéséről. Nekem is tetszett!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  3. Kedves Tollforgató!

    A természet megelevenedett tollad-vagyis billentyűid" nyomán. Nagyon tetszett ez a kis összebeszélés a nyár és "őszanyó" között..
    Az én évszakom az Ősz… ekkor születtem, szeretem… szeressétek ti is!
    Üdv: Maja

  4. Kedves Tollforgató!

    A természet megelevenedett tollad-vagyis billentyűid" nyomán. Nagyon tetszett ez a kis összebeszélés a nyár és "őszanyó" között..
    Az én évszakom az Ősz… ekkor születtem, szeretem… szeressétek ti is!
    Üdv: Maja

  5. Kedves Tollforgató, nagyon tetszett, ahogy megszemélyesítetted az őszt, és a Napot.
    Gratulálok:
    Tigram.

  6. Kedves Tollforgató, nagyon tetszett, ahogy megszemélyesítetted az őszt, és a Napot.
    Gratulálok:
    Tigram.

Szólj hozzá!