Mindenhol ott vannak

Mindenhol ott vannak

Minden hol ott vannak. Az ágy alatt, a szőnyeg alatt, a táska alatt, a falon, a lámpán, a szekrényen. Mindenhol. Legjobb tudomást sem venni róluk, mert úgyis mindenhol ott vannak az otthonunkban és még ki tudja, hogy hol?! Mindegy, hogy családi ház, lakás, garzon vagy villa, lehet kacsalábon forgó palota, de mindenhol ott vannak.
Egyik éjjel felébredtem és a TV fényében megpillantottam magam mellett az ágy másik oldalán. Megijedtem tőle és kisiettem a konyhára meginni egy pohár friss vizet, mire visszamentem már hűlt helye sem volt. Leültem az ágyra és forgattam a szemeimet jobbra és balra, hátha újra megjelenik, de nem. Nyugtalanul vártam, hogy mi fog történni, miközben a szemeim egyre nehezebbek lettek. Bebújtam a takaró alá és a párnámra hajtottam a fejem. Féltem elaludni, mert tudtam, nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy minden porcikájával érez és szüntelenül figyel. Végül az álom elnyomott. Másnap és az elkövetkezendő napokban úgy viselkedtem, mint egy strucc, aki homokba dugta a fejét. Tudatában voltam, hogy mindenhol ott vannak, de úgy tettem, mint aki észre sem veszi őket. Hagytam nekik, hogy éljék az életüket a saját kis világukban.
Volt, hogy feltűnt a szemem sarkában, miközben a cipőmet kerestem és az édesanyám ott állt mellettem. Nem akartam, hogy észrevegye, ezért némi ürüggyel elcsaltam a szobámba. Meg akartam védeni őt. Nem akartam, hogy az édesanyám bántsa. Történt egyszer, hogy a fürdőszobában rettentem meg sötét alakjától. Végig futott a hideg a hátamon. Megrázkódtam. Ezt nem lehet megszokni. Erre nem lehet felkészülni, csak elfogadni a jelenséget. Ismét eltűnt, majd később a toaletten is meglepett. Újfent homokba dugtam a fejemet egy időre. Napokkal később hajnaltájban megszomjaztam és elindultam a konyhába egy pohár, hűsítő vízért. Álmosan sétáltam az előszobában. Az éjjeli lámpa mellett elhaladva támadt egy gondolatom; mivel már pirkad, semmi szükség a kis fényforrásra és lekapcsolom. Ekkor kirajzolódott egy fekete forma, ami mintha támadó állásban állna és rám akarna ugrani. Nem vártam meg, hogy ez megtörténjen, így rohanni kezdtem a konyhára. A víz felfrissített és eloltotta a szomjam. Kitisztultak a gondolataim és megnyugodtam. Visszavánszorogtam a szobámba és útközben meglepetten tapasztaltam, hűlt helye az árnynak. Nem hiszem, hogy beszélgetni akar. Szerintem barátkozni sem. Csak a házban akar lenni, mert így jó neki. Nem tudom, hogy fél-e tőlem. Annyi biztos, hogy jól áll nekünk a távolság.
Most ülök az ágyamon és kémlelem őt. Figyelem, hogy megjelenik-e, de nem jön. Nyugodtan várok és békésen pihenek. Nem izgatom fel magam azon, hogy bármikor feltűnhet. Kibontok egy palack testes, bársonyos, mély vöröset. Ha itt terem, koccintok vele! Ha nem, hagyom neki élvezni az életet és kap tőlem egy üzenetet: „Házi zugpók, kérlek, ne ijesztgess!”