Egy kiállítás képei

Egy kiállítás képei

Emma és Péter tíz éve voltak házasok. Fent a havasokban átölelte őket a fénylő nap sugara, ami szikrázóan verődött vissza a hósapkákról. Tavasztól a tél beálltáig a madarak éneke kísérte őket. Kint az udvaron két kislányuk játszott. Franciska mindig csacsogott, akár egy kismadár. Erzsike csendesen követte, mindig a nyomába járt. Nyáron boldogan kergették a pillangókat, vagy csodálkozó tekintettel figyelték a zergéket.
Közeledett az Advent. A várakozás ideje. Bent a szobában esténként égett a gyertya. Néha pislogva lebbentette meg a szellő.
– Egy idő után csonkig fog égni – szólalt meg Emma.
– Ez igen, de következőkkel ott van a remény. A csillagok járása jelzi, hogy fogy az idő és hamarosan meg fog születni a Megváltó – jegyezte meg Péter.
Karácsony előtt meghívót kaptak. „ Szeretettel várják a családot a kápolnában”. Tudták, hogy a kiállítás egészen más képét mutatja a lányaiknak, mint a hegy. Emma és Péter ezt a csodát akarta, hogy a gyermekeikkel megnézzék. Harangszó hirdette az ünnepélyes megnyitót. Festmények, könyvek, játékok, és apró szobrocskák sorakoztak a kápolna padjain és a falán. Alig léptek be a kiállítótérbe, Emma és Péter tekintete ott ragadt a festményeken. Emma, szinte mozdulni sem bírt az egyik elől. Pétert pár lépéssel odébb fogta meg egy festmény.
– Gyere drágám, mutatok egy képet, olyat amilyenről mindig is álmodtam – törte meg a csendet Péter.
A képen egy dimbes – dombos táj volt, aminek az alján ringatózott a búzatábla. A horizont tetején, a nap nyitogatta a szemét, csillogón ragyogott a hófehérre festett kikelet. Ébresztette a mezőt, a madarakat, a fákat, és a bokrokat. Péter hallani vélte a hajnali zsongást, a pacsirta énekét. A kép címe: Kikelet. festője: Kovács S.
– Ez szép, akár a tavasz, amikor a téli álomból ébreszti fel a havasokat-mosolyodott el Emma és visszalépett ahhoz képhez, ahonnan Péter elhívta. A festmény alá egyetlen szó volt írva. Enteriőr
Emma a festményen maga előtt látta az édesanyja kicsinyke szobáját. Ott volt egy szentkép egy angyallal, aki az Úr előtt hajtja meg a térdét. Az angyal a szárnyát felfelé lebbenti, akár egy fátylat. A komódón ég a gyertya. Csendes magányában hallgat a varrógép, a karosszék üresen áll az asztal mellett. Az asztalon Biblia, ami üzenetet küld az Úr felé.
Míg Emma teljesen elmerengett, megszólalt a harang. Milyen áhítat? Mindenfelől áradt a szeretet. Emma mozdulatlan marad. Megkövült vele a perc. Némán imbolygott körülötte az emlék.
– Igen, ezt haza szeretném vinni! – kiáltotta volna, de nem akarta elárulni a vágyát.
Pár perc múlva Franciska megrángatta a ruháját.
– Édesanyám gyere, nézd mit találtam!
Hátra fordult, nem akarta levenni a szemét a képről, de a gyermeki öröm félretetette vele a varázst.
– Mit találtál?
– Egy babát. Csillagból van szeme, a ruhája rózsaszín. Nevet, hív, és felém tárja a kicsinyke kezét.
Emma jó látta, hogy a rongybaba olyan, mint egy kicsinyke tündér. Sugárzik a szeméből a fény, benne van az élet. Elvarázsolja azt, aki csak ránéz és hozzáér.
– Tetszik? Szeretnéd? – kérdezte Franciskát.
– Igen ugye édesanyám az enyém lehet? Felvisszük a hegyre?
Emma bólintott. Franciska sietett, rohant a testvéréhez.
– Megkapom a babát, haza is vihetem!
Erzsike kezében lógott egy színes Póni. Sörénye lila, a szőre összevissza színekkel tarkított.
– Én ezt szeretném, és egy könyvet. Nézd Franciska, micsoda ostoba egy kisliba, elkóborolt és most az édesanyját keresi – mutatta a mesekönyvet.
Péter nem messze tőlük, hallotta, hogy Franciska a babát, Erzsike a pónit és a könyvet szeretné hazavinni.
– Megtaláltátok az ajándékot?- kérdezte csendesen.
– Édesapa a Kisjézustól az idén nem kérünk semmit, ha most ezeket elvihetjük velünk.
– Biztosak vagytok benne?
– Igen édesapa! Magunkkal vihetjük?
– Rendben, ahogy gondoljátok- bólintott Péter.
– Hurrá!- kiáltott fel a két kislány.
Emma újra megállt az Enteriőr előtt. Messziről hallotta a szülei hangját, érezte a kicsinyke szoba illatát. Pár lépéssel tőle, a mellette lévő másik festménnyel kilépett a zöld fövenyre. Apró kis virágok bújtak meg az éledő fűben, nem messze tőlük csordogált egy folyó. Méltóságteljesen kanyargott a fák között. Az égbolton bárányfelhők kukucskáltak ki a lombkorona mögül. Nyírfák sudárkarcsúsággal emelkedtek az ég felé. A bokrok zöld lombkoronáját a tavaszi szellő libbentette félre. Aláírás. Zagyva
A Zagyva a nagyapja kedvenc horgászhelye . Megint odahaza volt. Lent a faluban, távol a hegyektől. Talány? Varázs? A festő az ecsete nyomán ott hagyta a szívét és a lelkét, hogy rabul ejtse egy másik emberét. Emma nem szólt semmit, csak ült és hallgatta kápolna csendjét. Erzsike az ölébe szontyolodott.
– Édesanya ott a Jézuska! Mond, mindig vele van az angyal?
– Igen kislányom, vele, akár csak veled.
Erzsike kiugrott az édesanyja öléből és szaladt az édesapjához.
– Édesapa kérlek, vigyük haza azt az angyal, ami ott van a Jézuskával a képen.
Péter messziről látta a két képet. A rájuk vetődő fény, a keretbe zárva ragyogott. Elképzelte, Emmánál az Enteriőr, a kislányoknál a Zagyvát.
– Írja rájuk, hogy elkelt – mondta az őrnek. Az Enteriőrt és a játékokat most magunkkal visszük, a többiért üzenjenek, ha jöhetünk.
Alig értek haza Péter a szobájukban a falon függő szentképek közzé vert egy szöget. Felakasztotta az Enteriőrt. Emma szíve tele volt boldogsággal. Mint a mesében ott volt vele a gyermekkora. Ott fénylett a gyertya a komódon, az, ami soha nem égett csonkig. Világított és hitet és reményt adott fent a havasokban. Minden napját bearanyozta az Úr előtt térdelő angyal. Áhítat lengte be a szobát.
Az estei ima után az elalváshoz készülő kislányait nézte. Mind a kettő kezében ott volt az ajándék, a csillagszemű rongybaba és a színes póni. Péter jól tudta, hogy az a kis idő, amikor fel tudja hozni a másik két festményt, a Kikeletet és a Zagyvát csak napok kérdése. Addig szentelődjenek a kápolnában. Áldja meg az Úr, ugyan úgy, ahogy megáldotta őt, amikor hitvesül vette Emmát. Az élet gyönyörű – állapította meg magában. A kikelet naponta ébreszti fel az embert. Az Úr kezével megáldja az életet, s ha kell, mellé küld egy angyalt.
Karácsony éjjelén megszólalt a csengettyű, a fenyő ágain ringatóztak a díszek. A fa alól zizzenő papírból előbújtak a szeretet szívecskéi, amit a Franciska és Erzsike készítettek. Péternek sárgás színű keretbe zárva kelt fel a nap és éledt a tavaszi kikelet. Emma szeme előtt ott ült a karosszékében a nagymama, imára kulcsolt kezében volt egy rózsafüzér. A két kislány ölében szunyókált a baba és a póniló.
– Boldog karácsonyt!
– Boldog karácsonyt!
A kápolna harangja éjféli misére hívta az embereket. Kint esett hó, belepte a téli álmukat alvó fákat, és a hegygerinc tetején fehér sapkaként ült meg. Csend volt minden felé. A kicsinyke házból messzire hallatszott az ének. „Mennyből az angyal… „