Báthory Erzsébet, a csejtei várúrnő

Báthory Erzsébet, a csejtei várúrnő
Bűnös vagy ártatlan?

Érthetetlen számomra, mért akarnak egyesek mindenáron mártírt csinálni egy elvetemült, szadista, minden bizonnyal kéjgyilkos nagyasszonyból. Báthory Erzsébet, a nagyhatalmú csejtei várúrnő a maga korában élet és halál ura volt, a világon mindent megengedhetett magának. Ezért nem tartott attól, hogy valaha is számon kérhetik a bűneit és eléri a földi igazságszolgáltatás keze.
Nem, nem fürdött fiatal lányok vérében azért, hogy megőrizze szépségét és fiatalságát. Ez már a történetére századokon át rárakódott legenda része. A kortársak s az utókor képtelen volt felfogni, hogy miért kínozza meg a várában élő, szolgálatában álló ártatlan, fiatal lányokat. Mindenáron valamilyen elképzelhető magyarázatot akartak találni a felfoghatatlan szörnyűségre.
Amikor egy ízben arra figyelmeztették, hogy „vigyázzon, mert megfogják”, nagyot nevetett, őt, egy nemesasszonyt próbálná valaki beárulni és elfogatni. Egyedül a kiprédikálástól tartott. A plébános gyakran fenyegetőzött, hogyha nem hagyja abba a kínzásokat, legközelebb kiprédikálja a templomban. Ígérte, ígérte a szent életű pap, de csak nem merte megtenni. Elképesztő hatalma volt a Báthory családnak.
A suttogások a várban s környékén hamar megindultak. Eljutottak még életében férje, Nádasdi Ferenc, a híres fekete bég fülébe is. A korabeli krónika feljegyzi, hogy az úr a felesleges kegyetlenkedések miatt az úrnőt gyakran megintette. Báthory Erzsébet, ha mással nem is, azzal tökéletesen tisztában volt, azt nem vallhatja be, hogy örömét leli a fiatal lányok kínzásában és megölésében, ezért mindig valamilyen szabályszegés, helytelen viselkedés miatt „büntette” a lányokat, akik vétettek a törvény ellen, nem engedelmeskedtek az úrnőjüknek, munkájukat hanyagul, nem törődöm módon végezték. Jogos tehát a megfenyítésük. Ezen még a várban lakó, ott tanuló deákok sem háborodtak fel, csak a büntetés nagyságával kapcsolatban szaporodtak meg az értetlenkedések. A lányok halálát a véletlenre, vagy egyéb, ismeretlen eredetű betegségre fogták, s a deákok szinte naponta kísérték az újabb és újabb elhunyt fiatal lány koporsóját hangos énekszóval.
Egy várba látogató szemtanú leírja, hogy szörnyű volt látni a felsorakoztatott, szerencsétlen, agyongyötört teremtéseket, akik közül sokan a vizeletüket fogták fel a két kezükkel, hogy elkerüljék a szomjhalált. A hátsó termekben mindig volt néhány kivégzett, eldugott lány, akit alkalmatos időben eltemettek.
A szóbeszédnek egy idő után már nem lehetett véget vetni. Eljutott a környező településekre is, a vár vonzáskörzetében lakó fiatal lányok elszökdöstek távolabbi vidékekre. Még ez sem állhatta útját az úrnő kegyetlen szenvedélyének. Emberei gyakran lecsaptak a földeken dolgozó, a környékbeli falvakban élő fiatal nőkre, elrabolták őket s vitték a véres kezű Báthory Erzsébet elé újabb áldozatnak.
A korábban a várúrnő szolgálatába, vagy nevelésébe küldött fiatal lányok szülei nagy megtiszteltetésnek vették, hogy a csejtei várban élhet, tanulhat, az úrnő szolgálatában állhat a leányuk. Nem gyanakodtak hát, ha évekig hírt sem hallottak leányuk felől, s ha el is jutott hozzájuk némi kósza hír, abban olyan rettenetes vád szerepelt, amit épeszű ember aligha hihet el.
Volt azért néhány család, akik végére akartak járni a mendemondának. Az egyik nemes kiasasszony bátyja ellátogatott a várba és kérte a nagyasszonyt, hogy bocsássa el a húgát a környezetéből, mert szeretné hazavinni a szüleihez. Az úrnő természetesen hallani sem akart arról, hogy a lányt elengedje, s csak nagy könyörgés után egyezett abba bele, hogy a fiú a húgát egyáltalán láthassa. Sápadt, megtört, riadt teremtést vezettek a bátyja elé, aki meg sem mert szólalni.
A lány családja nem hagyta ennyiben a dolgot. A felerősödött hangok ekkorra már a királyhoz is eljutottak, aki elrendelte, hogy meglepetésszerűen üssenek rajta a váron, ne tudjanak felkészülni a jövetelükre és vizsgálják ki a panaszokat, amelyek „nemes és nemtelen lányok” vonatkozásában hozzá beérkeztek.
Ki is ástak néhány sebtében eltemetett leányt, de mivel nem találtak eleget, a mindenáron rehabilitálni akaró utókor számára ez nem elegendő bizonyíték. A legújabb verzió szerint a várban ugyanis gyógyító tevékenység zajlott. Ezért szökdöstek el a környékről a lányok, ezért fogdosták össze őket Báthory Erzsébet emberei, hogy az erős, makkegészséges fiatal lányokat – érthetetlen oknál fogva – akaratuk ellenére, gyógyító folyamatnak vessék alá. Ha ez az állítás igaz, nagyon könnyű lett volna cáfolni a szörnyű híreszteléseket. Érdekes, csakis fiatal lányokat „gyógyítottak”, idősebb nőkről, férfiakról nem szól a fáma.
A másik, mostanában igen elterjedt és elfogadott szemlélet szerint Báthory Erzsébet ellen koncepciós per zajlott, az ártatlan grófnőt azért vádolták meg, mert a vagyonára fájt a foguk. Az utókor Thurzó György nádort sejti a körmönfont rágalomhadjárat mögött. Kétségtelenül ő volt az, aki 1610 márciusában a vizsgálatot kezdeményezte, miután tudomására jutottak a várban zajló bestiális kegyetlenségek és gyilkosságok. Ugyancsak ő volt az, aki Báthory Erzsébet két vejével együtt 1610 december 29-én rajta ütöttek az asszonyon. Levelében leírja, hogy „ egy leánt halva találtanak az háznál, és második az sok sebek és kínzások miatt halálán volt. Azonképpen egy asszonyember is kínozva és sebesedve ült, a többi erős fogságban, az kiket jövendő kínzásra tart az átkozott asszony.”
De mi szüksége volt erre az Agatha Christie tollát megszégyenítő körmönfont, véres bűnügy kitalálására Thurzó nádornak? Elég lett volna Báthory Erzsébetet felségárulással megvádolni, aminél nagyobb bűntett akkoriban nemigen létezett, s néhány tanúval alátámasztva a király szívfájdalom nélkül elkobozta volna a csejtei uradalmat. Mért bajlódtak a haszonlesők ilyen szövevényes, akár váratlan fordulatokat is hozó, kiterjedt bűncselekmény megszervezésével. A több száz tanút nyilván egyenként kellett volna felkeresniük és rábírniuk arra, hogy egységes, egybehangzó vallomást tegyenek, s még ha lett is volna bennük hajlandóság, bármikor becsúszhattak volna véletlen elszólások, s egyéb szarvashibák, amitől az egész, jól felépített tákolmány úgy omlott volna össze, mint a kártyavár.
Báthory Erzsébet bűne bizonyítást nyert, segítőit kivégezték, őt magát élete végéig „Csejte várában töltendő örökös fogságra” ítélték. Itt halt meg elborult elmével a vár egyik tornyának befalazott, kis nyílással ellátott, ablaktalan szobájában, 1614. augusztus 21-én. Vagyonát gyermekei között osztották szét, nem szállt Thurzó György nádorra.
A korabeli viszonyokat jól mutatja, hogy még a legelvetemültebb bűntett sem volt elegendő indok ahhoz, hogy a nagyhatalmú család egyik képviselőjét kivégezzék.