Új Nap: Negyedik történet

Az azték lakosság többsége sietősen menekült a fehér hódítók elől. Éles Penge, egy indián férfi látta, hogy Cortez és emberei, a fehér hódítók mit műveltek a fővárosban, Tenochtitlánban.

Hernan Cortez és serege 1519. márciusában szállt partra Veracruznál. Montezumát, vagy ahogy a népe hívta, ifjabb Montezumát nem lepte meg a fehér emberek látványa, hiszen korábban már más fehérek is kikötöttek náluk. A jövetelükre számított hát, de arra, hogy az új fehérek mennyire pénzsóvárak lesznek, nem volt felkészülve. Ő pompával és uralkodóhoz méltóan fogadta a spanyol látogatóit Tenochtitlánban 1519. november 8-án, és ott is szállásolta el őket, a saját palotájában. Ami azonban még november elején baráti és szívélyes viszony volt, az néhány hónap alatt az ellenkezőjébe csapott át: a lakosság elégedetlenkedett a fehérek jelenléte miatt és Montezuma, érzékelve alattvalóinak ellenérzéseit, felszólította őket a távozásra. Cortez és emberei viszont távozás helyett foglyul ejtették a palota lakosságát – Montezumát is beleértve. A következő év májusára a konkvisztádorok már a palota foglyai voltak, azt nem tudták elhagyni, ostromgyűrűbe kerültek, a foglyaikkal együtt.

1520. május 20-án Cortez ugyan nem volt már Tenochtitlánban, de az ott hagyott emberei rátámadtak egy emberáldozatot felajánlani kívánó menetre, amely mészárlássá fajult. Éles Penge is ott volt a menetben, de sikerült elmenekülnie. Hazatért a Tenochtitlántól nem messze fekvő falujába és elmondta a falu elöljárójának, Fényes Jaguárnak, mit tapasztalt Tenochtitlánban.

A falu lakói mind egy tág családhoz tartoztak, amely család létszáma közel 100 főre rúgott. Az ükapa, Fekete Felhő volt a közös mindannyiuk esetében, és mivel a törzsi szokások csak a testvérek házasságát tiltotta, ezért a rokoni szálak már a dédunokák szintjére is eléggé összekuszálódtak. A legfiatalabb gyermek alig múlt egy éves, a család legidősebbje pedig a közel 60 telet megért családfő, Fényes Jaguár volt. Már egyedül ő csak volt életben Fekete Felhő 9 gyermeke közül. Ő határozott úgy, hogy veszélyes a főváros közelében maradniuk, el kell rejtőzniük az erdők mélyére. Étel- és állatáldozatot mutattak be Veveteotl-nak, a házi tűzhely istenének, bocsánatát kérve, hogy elhagyják az otthonukat, majd a legszükségesebbeket magukhoz véve elindultak a rengetegbe.

– Siess kicsit, Éjféli Hold! – nógatta a menetben az egyik asszony egy társát.
– Mennék, Mayalan, de olyan nehéznek érzem magam!

Mayalan erre megállt, és bevárta Éjféli Holdat. Lassan egy hete menekültek, és neki nem kerülte el a figyelmét, hogy a másik egyre lassabban és nehezebben mozog. Felpillantott az égre, és míg a másik lassacskán odaért, halkan ősi szavakat suttogott maga elé, amelyből csak Chalchiuhtlicue istennő nevét lehetett érteni. Ahogy a másik beérte, abbahagyta a mormolást, és már a másiknak mondta:

– Ülj le ide a fa tövébe, hadd vizsgáljalak meg!
– Rendben, nővérem! – Éjféli Hold az idősebb nőt tiszteletből szólította nővérének. Mayalan valójában a férje nagynénje volt. Csendesen állt neki megvizsgálni a fiatalabbat. Néhány perc alatt végzett is.
– Gyere, húgom, utol kell érjük a férfiakat. Most tartalékold azért az erődet, mert hamarosan szükséged lesz rá.

Igyekeztek, hogy utolérhessék a többieket, akiknek szintén feltűnt a két nő lemaradása, ezért nem sokkal odébb be is várták őket. Mayalan egyből Fényes Jaguárhoz ment, és halkan beszélt vele. Nem tartott sokáig a megbeszélésük, mely után a férfi közölte, hogy most néhány napra alkalmas táborhelyet keresnek. Nem sokkal később egy kis patak mellett le is táboroztak.

Még pont időben, mert Éjféli Hold hirtelen a hasára szorította a kezeit, és a rátörő fájdalomtól kissé meggörnyedve csak annyit mondott:

– Itt az időm…

A család nőtagjai egyből körülállták és próbáltak neki minél hamarabb egy kis privát zugot alkotni egy bokor mögött, ahol férfiúi tekintetektől védve adhatja át magát a legnehezebb és egyben legszebb női feladatnak: világra kellett hoznia a gyermekét. De előbb még gyümölcsöt és némi kenyeret tett maga mellé egy levélre, halkan suttogva az ősi szavakat:

– Chalchiuhtlicue, szülés istennője, segíts nekem és segíts a gyermekemnek, aki ártatlanul jön e világra! Óvd őt, és vigyázz rá, ha nekem ez már nem adatik meg! Teteoinnan, istenek anyja, kegyelmezz nekem, add, hogy gyermekemnek és nekem se essen most bajunk!

A szülés a késő délutáni órákban indult meg. Első gyermekét várta a fiatalasszony, így a többi nő tudta, hogy ez bizony hosszú éjszaka lesz. Megszenvedték ők is a várakozást, de legjobban a fiatal nő. Bár egy hangos szót nem ejtett, száját összeszorítva vajúdott, és csak a kokaleveleket rágta, amelyeket az idősebb asszonyok adtak neki, de még így is nehezen ment. Úgy érezte, mintha az éjszaka végtelen lenne, mintha megállt volna az idő. A fájások jöttek aztán elmúltak, és nem érezte, hogy hatékonyak lennének. Aztán egyszer csak megváltoztak a fájások, és akkor már érezte: itt az idő, és mindjárt a kezébe kaphatja a gyermekét.

Akkor már a hajnal fényei játszottak a fák felett, mikor egy halk, erőtlen, nyávogás-szerű hang törte meg az erdő hajnali neszeit. Egyetlen kis nyikkanás, aztán megint csak az erdő hangjait lehetett hallani. A fájások még maradtak, csak a szorító érzés tűnt el.

– Kislány! – súgta halkan Mayalan, miközben már óvatosan bebugyolálta az újszülöttet.

A köldökzsinór még lüktetett. Mayalan egy obszidián késsel elvágta, és ügyesen megcsomózta a kislány hasánál. A leányka ekkor vett úgy igazán először levegőt, és ekkor eresztette ki a hangját. Most már odaadhatták az édesanyjának, aki csapzottan, de hang nélkül feküdt a bokor mellett neki elkészített fekhelyen, és boldogan nyúlt elsőszülöttjéért. Hosszasan néztek egymás szemébe a kis jövevénnyel. Mintha szavak nélkül, csak a tekintetükkel beszélgettek volna. Éjféli Hold boldogan mosolygott. Bal karjában tartotta a gyermeket, jobbjával pedig a kis arcot simogatta. Ekkor felkelt a nap, és egy kósza napsugár a fák között szintén megsimogatta a kisded arcát, mire az csodálkozva fordította a fény felé az arcát, majd az éles fénytől megriadva, szemeit behunyva, sírni kezdett. Édesanyja erre ösztönösen keblére vonta a gyermeket, mire az egyből a tej után kezdett kutatni.

– Új Nap. Ez lesz a neved, kislányom. Chalchiuhtlicue istennőnek hála, megszülethettél. Új Nap, én elsőszülöttem! – suttogta neki boldogan Éjféli Hold.

Szólj hozzá!