A három nővér

Létezett egyszer, nem is olyan régen egy kis város egy hatalmas hegy tövében, ahonnan egyszer csak eltűnt az öröm, a hit, és a remény.
Ahogy az évek teltek és fejlődött a világ, az élet egyre monotonabbá vált: mindenki minden nap ugyanazt csinálta: az emberek reggel felkeltek, iskolába-munkába mentek, majd haza. Alig szóltak egymáshoz, mindenki a saját dolgával, gondjával-bajával volt elfoglalva, idejük sem volt egymásra. A játszótéren a hintákban nem ültek gyerekek, a kis tavon a csónakok üresen ringatóztak, a magányos sétányokat befedték az utolsó falevelek…
Ebbe a városba érkezett meg a semmiből néhány héttel karácsony előtt három nővér. A település szívében lévő téren nyitottak egy kis üzletet, finom kávéval és különlegességekkel várták a vendégeket. De az első vásárló csak nem akart megérkezni.
– Ezt nem értem – mondta a középső, miután két hét után sem tért be hozzájuk senki. – Mindent úgy csináltunk, ahogyan mondták.
– Pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell. Csak legyél türelmes – felelte az idősebb.
– Tudom, de nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Korábban ennél sokkal könnyebben ment.
– Hetek óta figyeljük őket, láthatóan nem érdekli őket semmi. Csak azt a kütyüt bámulják naphosszat a kezükben. És a gyerekek is ezt látják. Valaki valahol valamit nagyon elrontott.
– Nekem talán van egy ötletem – szólt közbe félénken a legkisebb testvér, apró mosollyal a szája sarkában.
Másnap kiült az üzlet elé egy színes képeskönyvvel, és nekiállt olvasni. Pár perc múlva egy kislány állt elé.
– Szia! – köszönt neki.
– Szia! – felelte félénken a kislány. – Te mit csinálsz?
– Olvasok – mutatta neki a könyvet. – Szívesen megmutatom neked is. Szeretnéd?
– Igen.
Elhelyezkedtek a padon, a legkisebb nővér pedig boldogan nézte, ahogy a kislány csodálkozva lapozza a könyvet. A változást a levegőben is érezni lehetett.
– Neked adom, ha szeretnéd.
– Igazán? – csillant fel a kislány szeme. – Nagyon szépen köszönöm.
Miután elváltak egymástól, a testvért faggatni kezdték nővérei.
– Ezt hogy csináltad?
– Magam sem tudom, egyszerűen csak tudtam, hogy lesz, akinél egy könyv fog változást hozni.
– Szerinted ez elég lesz?
– Biztosan nem, de kezdetnek megteszi. És innentől már jön a többi magától.
S bizony, igaza lett. Csak nem éppen úgy, ahogy várta. Kisvártatva egy mérges asszonyság csörtetett be a boltba, mögötte a síró kislánnyal. Lecsapta a könyvet az asztalra.
– Ezt ki adta a lányom kezébe?
A nővérek megrökönyödve meredtek a nőre, majd előlépett a legkisebb:
– Én voltam – mondta büszkén.
– Ehhez nem volt joga.
– Az ajándékozás nem jog kérdése.
– A lányomnak nincs ilyesmikre szüksége.
– Akkor mire van?
Az asszony szóra nyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. A kis üzlet pultjára meredt a tekintete, aminek a sarkán egy régi játék baba ült. Szoknyája csupa fodor, barna göndör haját kis kalap takarta.
– Ezt honnan szerezték? – kérdezte a nővéreket.
– Régiségeket árulunk. Ez a baba egy idős asszony hagyatékából került hozzánk.
– Pont ugyanilyen babám volt kislány koromban. Órákig tudtam vele játszani. – Arca megváltozott, ahogy elöntötték az emlékek: a gondtalan gyermekkor évei, hogy milyen boldog is volt akkoriban.
– Mama! – szólította a kislány kisvártatva. – Visszakaphatom a könyvet?
– Hogy? Ó, igen kicsim, persze. És… khm… a baba mennyibe kerül?
– Ennyi volt az ára – mondta az asszonynak, miközben a kislány örömét figyelte, ahogy boldogan öleli a könyvet.
Aznap este az asszony házának ablakában különös fény gyúlt.

Másnap délelőtt a nővérek boltjába egy férfi lépett be. Félszegen köszönt, majd tétován vizslatni kezdte a polcokat.
– Segíthetünk? – kérdezte az idősebb nővér. – Mi az, amit keres?
– Nos, nem is tudom.
– Talán van valamink, amit tetszene – mondta, majd az egyik felső polcról leemelt egy kopott kisvonatot, és a férfi kezébe adta.
– Úgy vélem, valami ilyesmire gondolt.
A férfi a döbbenettől lerogyott az egyik székre, és könnyei által mázsás tehertől szabadult meg a szíve és a lelke is. Megrohanták a régi idők emlékei, ahogy az apjával a kis házuk padlásán a villanyvasúttal játszottak napestig. Ó, azok a boldog idők.
– Pontosan erre volt szükségem – felelte, miután megnyugodott. – Mennyibe kerül?
– Csak egy telefonhívásba – válaszolt a nővér, majd eltűnt az üzlet hátulját takaró függöny mögött.
A férfi előkapta a mobilját, másodpercekig csak nézte, de tudta, hogy a nőnek igaza van. Arca égett a szégyentől, míg kikereste a számot, szíve vadul kalapált, míg várta, hogy felvegyék a vonal túlsó végén. „Apa? Karácsonyra otthon leszek.”
Estére újabb különös fény gyúlt, immár a férfi házának ablakában.

A kis bolt híre azonnal elterjedt a városban, és az elkövetkező napokban bárki betért, nem távozott sem üres kézzel… sem üres szívvel. Ugyanakkor az üzlet hátuljában egyre több kisebb-nagyobb doboz halmozódott fel.
Ahogy egyre közeledett a karácsony, az emberek – és ezzel együtt a házaik ajtajai is – kezdtek megnyílni egymás felé. Az utcán mosolyogva köszöntötték egymást, türelmesebbek voltak a gyerekeikkel, segítőkészebbek az idősekkel… A parkok és játszóterek megteltek, évek óta újra volt a városnak közös karácsonyfája, melyet együtt díszítettek. Szentestére minden otthon megtelt zenével és hálával, az ablakokban pedig ott volt az a rejtélyes fény, és többé el sem tűnt.
Karácsony másnapjára lehullt a hó: a gyerekek rohantak szánkóért, répáért… A családok az egész napot a szabadban töltötték… A három nővért soha többet nem látták. De örökké hálásak voltak azért, amit tettek.
S hogy kik voltak? A Hit, a Remény és a Szeretet.

“A három nővér” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Hát ez nagyon szép történet, és csodás befejezés. Szívből gratulálok a nyereményhez!

  2. Kedves Gyöngyi, Zsuzsa és Rita!

    Nagyon szépen köszönöm kedves soraitokat, örülök, hogy elnyerte tetszéseteket.😊

    Szeretettel:
    Andi

  3. Jaj, de szép történet. Lám, mire képes, a Hit, a Remény és a Szeretet!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!