Új nap: Hetedik történet

Mottó:
Rigó fütyül fent a fákon,
Ott fészkel a fenyőágon,
Azt fütyüli: “Boldog vagyok,
Mindenkinek szép új napot!”
(saját költemény)

Már előre, csütörtök délután negyed hatkor tudom, hogy Édinek túlóráznia kell. Aznap is, és másnap reggel is. És hogy nem fogunk sétálgatni együtt, az Opelkéjével, pénteken a munkahelyünkre menet, mert neki reggel 7 órától dolgoznia kell, a sok munkája miatt.
Ezt nehezen fogadom el magamban. Még másnap reggel hatkor is várom Édi sms-ét: hátha bevisz magával a munkahelyére, hogy gyönyörködjek benne, amíg ő dolgozik. Ne kelljen az utcán várnom egy kerek órát, míg kinyitják az én munkahelyemen is az irodát. Sms helyett azonban van egy csütörtök éjszakai üzenet az interneten, mely szerint (idézem): “Sajnos a munkába nem jöhetsz velem”.
Szomorúan indulok el itthonról a közeli városbeli munkahelyem felé. Amíg tíz perc alatt kiérek a falu központjában lévő buszmegállóig, apránként rájövök, hogy miért csodálatos még így is ez az új nap. Az utolsó lökést a Tetőn kapom, amíg a buszra várakozom, amikor meglátom, hogy milyen varázslatos a felkelő nap.
Már az elején, a mellékutcában, ahol lakom, csontokat adok enni a szomszéd kutyáinak, Fehérkének és Feketének. Nagyon megörvendenek a váratlan reggelinek, szinte átugorják a másfél méter magas, világos kékre festett drótfonat kerítést. Még föl se ocsúdok rendesen ebből a kalandból, máris összefutok a következő mellékutca sarkánál az első idei fecskével. Gyönyörűen csivitel és hintázik a villanydróton.
Továbbmenve a főúton, kékcinegék repülnek versenyt egymással a cseresznyefa fehér virágai között. A bokrokon, bokrokban megbújó házi verebek csicsergésére leszek figyelmes. Majd egy kakas kukorékolására az egyik udvarból. Aztán fekete rigó füttye hallatszik a közeli lucfenyő hegyéről, a legtetejéről. Tátott szájjal nézek föl, hogy milyen magasan van az a szép madár. Legalább tizenöt méteren, és mégse fél.
Frissen ültetett és öntözött, rügyező és bimbózó orgonabokor-, illetve oszlopostuja-csemeték táncolnak az enyhe szellőben, a kultúrotthontól a Tetőig, a járda és az útfelület között. A buszmegállóba érve visszafordulok, hogy megnézzem: érkezik-e a maxi-taxi vagy a nagybusz. Ekkor látom meg minden díszében a felkelő napot. Ez az első alkalom aznap, reggel hét körül, hogy libabőrös vagyok tetőtől talpig ott, a falu központjában. Brbrbrbrbrbrbrbrbr.
Végül olcsó taxival megyek be a városba. Útközben is jegyzetelek a telefonomba. Azt írom le, hogy miért csodálatos ez az új nap. A Főtéren szállok ki, Bodor Péter egykori zenélő kútjának a helyével szemben, a taximegállónál. Innen tovább sétálgatok a munkahelyem felé, és közben folytatom a jegyzetelést.
A Színház téren balkáni gerle búg a párjával, a buszmegálló közelében. Enyhén fúj a szelecske, meg-meglengeti a zászlókat az épületek homlokzatán. Színes árvácskák és piros tulipánok díszítik a főteret. Zöld és vörös levelű metszett rózsatövek sorakoznak a főtér parkjában. A rózsák még nem nyílnak.
Házi galambok reggeliznek a lovas szobornál. Felcsipegetnek minden apró morzsát, magot, amit találnak a járdán. A főtéren nyílnak a díszfák és a magnóliák. Fehér és rózsaszínű virágjuk illatozik a friss levegőben. Rügyeznek a hársfacsemeték is. Apró leveleik kíváncsian bújnak ki a rügyekből: megkukucskálják, milyen csodás a világ.
Élő sirály pihen, forgatja fejét kíváncsian a Kultúrpalota tetejének egyik díszén. Reggeli után néz éppen. A világos kék égbolt csodásan borul a város fölé. Nyugtat, elvarázsol. Brbrbrbrbrbrbrbrbr.
Séta közben Édire gondolok. Sajnos ma neki már dolgoznia kell. Pedig ilyentájt, 7 óra 40 perc körül szokott ide érni, a nagyáruház közelébe, az Opelkéjével. Innen szokott tovavinni engem is, a saját munkahelye felé. Nem a világ végéig, ahogyan szeretném. Hanem csak a kilométernyi távolságra lévő buszmegállóig. Ott mindig elenged, miután megpuszil…
De ma Édi nem jön. Így hát gyönyörködöm a kedvenc fácskámban, a másodikban a nagyáruháztól errefelé, a Telekom telefonpalotájával szemben a kistéren. A Gesztenyefácskámnak pihések még a hatalmas, tenyérnyi rügyei. És a levelei is épp most bújnak ki a helyükből.
Tovább menve, a Poli 2-nél megcsodálom, hogy milyen magasan jár már a napocska a szemközti tömbházak fölött. Melegecskén süt, annak ellenére, hogy enyhén fújdogál a szél. Nemsokára reggel nyolc óra. Lassan beérek a munkahelyemre. Rendkívül nyugodtan. A patak közelében álló akácfán kakukk énekeli szívet melengető dalát.
Hálás vagyok, mindennek és mindenkinek, a mai csodálatos új napért. Azért a sok szépségért, amelyet így, apránként, séta közben fedeztem föl magam körül. Hálás vagyok! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Brbrbrbrbrbrbrbrbr.