Fogadalom: Tizenkettedik történet: Második esély

A tömeggel együtt sodródtam kifelé a kertbe, hogy onnan nézzük végig a tűzijátékot, amiket pontban éjfélkor fognak kilőni az ég felé. Körülöttem mindenki egymást túl kiabálva számolt vissza és még soha nem éreztem olyan egyedül magam, mint abban a pillanatban. Szilveszter éjjel volt és én tök egyedül voltam. Az állítólagos barátaim, akikkel jöttem, teljesen egyedül hagytak egy számomra tök ismertelen házban, nem egy ismertlen ember társaságában. A csillagos égboltot bámulva, mint egy film úgy pörgött le előttem az elmúlt egy év, ami a többi évhez képest korántsem volt olyan unalmas, sőt az elmúlt egy évem olyan volt, mint egy szappanopera, tele drámával, szerelemmel és a szüleim válásával. Vágyakozva gondoltam vissza arra az egy évvel ezelőtti lányra, aki pontban éjfélkor azt kívánta bárcsak történne vele valami izgalmas az elkövetkező évben. Az a lány unta a boldog kis életét és azt, hogy ő volt a mintakislány, aki folyton engedelmeskedett mindenkinek és a megbeszélt időpontban haza is érkezett. Izgalmat kívántam és meg is kaptam, de most visszasírom a múltamat. Visszasírom a régi gimis barátokat, akiknek hátat fordítottam, az új egyetemi barátaim miatt. Szeretnék visszamenni az időben, hogy megakadályozzam a szüleim válását, hogy észre vegyem idejében a jeleket és megpróbáljak segíteni nekik, hogy sikerüljön helyre hozni a kapcsolatukat. A múltra visszatekintve az ember sokkal okosabb és akkor már tudja, hogy mi a helyes döntés.
Az emberek egyre csak jöttek kifelé a házból, a kertben már meg se lehetett mozdulni, ami miatt tisztára úgy éreztem magam, mint anno amikor a Majka és Curtis koncerten vágtunk át a tömegen, olyan helyet keresve ahol látjuk a színpadot is, de azért levegőt is kapunk. Nem volt olyan hely természetesen, de egyvalakibe sikerült belebotlanom, egy olyan helyen ahol több száz ember volt, nekem mégis sikerült pont vele összefutnom. Ezért is gondoltam, hogy minket az ég is egymásnak teremtett. A titkos szerelmemről volt szó, aki magasságával, a fehér ingében teljesen kitűnt a tömegből. Az elmúlt év valóban meghozta nekem a szerelmet és legnagyobb örömömre összejöttünk, de aztán az új barátaim hatására dobtam őt, elég csúnyán, mert tele beszélték a fejem és elbizonytalanítottak. Hirtelen markol bele a szívembe Rajmund hiánya, és ahogy kiutat keresek az embertömegből, megpillantom őt, ahogy felém közeledik. Egy pillanatig se gondolkodom, megindulok és elkezdem átküzdeni magam az ember tömegen. Fél úton találkozunk, mindketten lihegünk a tolakodástól, aztán ő magához húz és megcsókol. Abban a pillanatban tökéletes nyugalom áraszt el engem, a szívemet melegség tölti meg, és a könnyek végig csorognak az arcomon, amiért itt van velem és engem csókol. Az emberek felordítanak körülöttünk és először azt hiszem, nekünk örülnek, aztán meghallom a petárdák jellegzetes durranását. Rajmund elhúzódik tőlem és kivezet a tömegből egyenesen az utcán parkoló kocsijához. Mindketten beszállunk az autóba, Rajmund beindítja a kocsit és kilövünk az éjszakába. Nem kérdeztem meg, hogy hova megyünk, ő pedig nem mondta. Igazából nem is érdekelt, hogy hova visz, nekem annyi is elég volt, hogy itt volt és fogta a kezem.
Nem lepett meg, amikor Rajmund leparkolt a legjobb, vagyis egykori legjobb barátnőm háza előtt, majd felém fordulva megsimogatta az arcom.
– Honnan tudtad, hogy szükségem van rád? – kérdeztem csendesen.
– Mert ismerlek – válaszolta.
– Olyan csúnya dolgokat vágtam a fejedhez, azt hittem soha nem bocsátasz meg nekem – görbült sírásra a szám.
– Haragudtam rád rendesen, ne aggódj, de aztán beláttam, hogy te sose mondanál nekem ilyeneket. Pont te, aki folyton azt hangoztatta, hogy a korkülönbség sosem akadály. Meg hát sosem szegem meg a szavam – húzódott féloldalas mosolyra az ajka.
– Hogy érted?
– Megígértem, hogy megcsókollak szilveszter éjjel. Most pedig gyere!
Félve hagytam, hogy Rajmund húzzon maga után a ház felé. Fogalmam se volt, hogy a többiek tudják-e, hogy Rajmund és én jövünk, vagy én leszek a nagy újévi meglepetés. Rajmund belökte az ajtót, nekem pedig egy pillanatra görcsbe rándult a gyomrom, mert ez azt jelentette, hogy eleve innen jött el értem.
– Megjöttem – kiáltotta, miközben lesegített a kabátom. – És hoztam magammal a tékozló fiút.
– Sajnálom srácok – kiáltottam el magam és elcsuklott a hangom, majd könnyezve füleltem hátha valaki megszán engem és elsőként bocsát meg nekem.
De nem érkezett semmi válasz, mindenhol néma csend volt. Rajmund megfogta a kezem és a nappali felé kezdett el húzni, én pedig kelletlenül követtem őt. A többiek ott ültek a nappaliban, és ahogy beléptünk felpillantottak. Azt se tudtam kire nézzek először, végül a legjobb barátnőmre esett a tekintetem, aki komoran fürkészett engem.
– Sziasztok – köszöntem.
Továbbra is néma csend, én pedig elsírtam magam és könyörögve néztem körbe.
– Nem várom el, hogy megbocsátsatok nekem, sőt én se bocsátanék meg magamnak. De tényleg nagyon sajnálom, tudom, hogy szörnyű barát és barátnő vagyok, de tényleg megbántam és szeretnélek visszakapni titeket. Szükségem van a legjobb barátnőmre, aki akkor is jött és segített, ha hajnali kettőkor hívtam fel – néztem Kingára, majd a tekintetem Gáborra ugrott és megremegett az ajkam. – Kivel fogok video játékozni és ki fog folyton azzal piszkálni, hogy a kőkorban élek? Kivel fogok hangosan visítozni és együtt fan görcsölni, amikor Leiner Laurának megjelenik egy új könyve? – állapodott meg a tekintetem Timin. – És ki játssza el, hogy a pasim, csakhogy féltékennyé tudjam tenni a szerelmemet, ezzel előidézve azt, hogy végre megtegye az első lépést? – néztem végül Márkra, akinek az elvesztése sokkal jobban fájt, mint azt gondoltam volna.
– Hát remélem senkivel – köhintett Rajmund, én pedig hevesen bólogattam.
– Tényleg sajnálom! Most pedig hazamegyek és nem zavarok tovább! Boldog Új évet srácok! – intettem nekik szomorúan és elhúztam a kezem Rajmundtól.
Nem szóltak semmit, én pedig újfent elsírtam magam, ahogy belebújtam a kabátomba és a csizmámba.
– Várj – hallottam ekkor Kinga hangját, mire reménykedve visszasiettem a nappaliba és annyira siettem, hogy felbotlottam a küszöbben és kiterültem a földön.
Először Márk kezdett el röhögni és úgy tűnik az esésem megtörte a jeget, ugyanis mindenki nevetett, és amikor Kinga felsegített szorosan átölelt engem, aztán tovább lökött Márknak. Sírva nevettem miközben mindenkit megöleltem és ezerszer elmotyogtam nekik, mennyire sajnálom, hogy egy hálátlan dög voltam, aztán Rajmund karjaiba simultam, aki megpuszilta a homlokom. Nagyon hamar minden visszarendeződött a régi kerékvágásba, előkerült a jól ismert Monopoly, amivel minden évben kötelező volt játszani, én pedig egy kürtöskalácsos muffint eszegetve körbe hordoztam a tekintetem a társaságon. Sose volt újévi fogadalmam, mindig csak kívántam, de ezúttal fogadalmat is tettem. Hogy mi is volt pontosan az a fogadalom? Sosem fogom hagyni, hogy bárki közém és a barátaim, szerelmem közé álljon. Ez volt az én újévi fogadalmam, és minden nap azon leszek, hogy ezt a fogadalmat be tartsam!

“Fogadalom: Tizenkettedik történet: Második esély” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Örülök, hogy a zsűrinek is tetszett az írásod. Szeretettel gratulálok. Éva

  2. Tetszett az írás. Legfontosabb dolgok közé tartozik az életben, hogy önmagunk tudjunk maradni, és ne befolyásoljon bennünket mások véleménye, amiben lehet, hogy még irigység is lapul. Szeretettel: Éva

  3. Jó kis történet volt. Bizony mindannyian csinálunk hülyeséget, de az a jó, ha ezt be tudjuk látni és őszinte bánattal bocsánatot kérni azoktól, akik nem ezt érdemelték volna.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!