Vera gondolatait a várakozás izgalma uralja. Hány új nap telt el azóta, mióta Attilát nem látta. Harminchat év.
Agya komputer funkcióra vált, még szerencse, hogy mindig jól ment a matek. Tizenháromezerszáznegyvennap. Hamarosan itt lesz régi szerelme! A múlt képei filmként peregnek előtte.
Tulajdonképpen nem is tudja, miért lett vége? Sokáig fájdalmas űr kínozta a férfi hiánya miatt, de az idő nagy gyógyító mesternek bizonyult. Az élet vonat halad tovább, a fájdalom enyhül, majd egy szép napon az egész emlék már csak egy összerakott képek halmaza, de a szív kazettájában még elbújt egy csöppnyi elzárt boldogság.
Szinte fülében cseng a férfi vidéki születését bizonyító enyhe tájszólása, amit azért a budapesti egyetemi évek némiképpen tompítottak. Harminchat év! Egy várasban élnek, és mégis soha össze nem futottak ez idő alatt. Furfangos a sors, hogy így rendezte, pedig Vera még külföldre sem tudott úgy elutazni, hogy ott ismerőssel ne találkozott volna. Izgalmában egyre hevesebben ver a szíve. Belenéz a tükörbe, keresi a szép fiatal lányt, de a tükör nem hazudik, arcán ül az élete. Egy új nap izgalma rózsákat fest még mindig harmonikus arcára.
Milyen lesz a találkozás? Mit mondanak egymásnak? Csak két kedves régi ismerős udvarias szóváltása? Vagy az élettörténetek feltárása? Egyáltalán megismeri még? Megőszült, vagy megkopaszodott?
– Brrr, brrr, brrr. – kiabál az ébresztő óra.
Vera álomittasan pislog.
– Brrr, brrr, brrr. – reklamál az óra. – Kelj már fel!
A reggeli Nap langyos sugaraival az ablakon át bemerészkedik Vera arcára. Még egy kicsit visszahúzzák az alfa hullámok, de hamar észbe kap, hogy rohannia kell a vállalati megbeszélésre.
Agya komputer funkcióra vált, még szerencse, hogy mindig jól ment a matek. Tizenháromezerszáznegyvennap. Hamarosan itt lesz régi szerelme! A múlt képei filmként peregnek előtte.
Tulajdonképpen nem is tudja, miért lett vége? Sokáig fájdalmas űr kínozta a férfi hiánya miatt, de az idő nagy gyógyító mesternek bizonyult. Az élet vonat halad tovább, a fájdalom enyhül, majd egy szép napon az egész emlék már csak egy összerakott képek halmaza, de a szív kazettájában még elbújt egy csöppnyi elzárt boldogság.
Szinte fülében cseng a férfi vidéki születését bizonyító enyhe tájszólása, amit azért a budapesti egyetemi évek némiképpen tompítottak. Harminchat év! Egy várasban élnek, és mégis soha össze nem futottak ez idő alatt. Furfangos a sors, hogy így rendezte, pedig Vera még külföldre sem tudott úgy elutazni, hogy ott ismerőssel ne találkozott volna. Izgalmában egyre hevesebben ver a szíve. Belenéz a tükörbe, keresi a szép fiatal lányt, de a tükör nem hazudik, arcán ül az élete. Egy új nap izgalma rózsákat fest még mindig harmonikus arcára.
Milyen lesz a találkozás? Mit mondanak egymásnak? Csak két kedves régi ismerős udvarias szóváltása? Vagy az élettörténetek feltárása? Egyáltalán megismeri még? Megőszült, vagy megkopaszodott?
– Brrr, brrr, brrr. – kiabál az ébresztő óra.
Vera álomittasan pislog.
– Brrr, brrr, brrr. – reklamál az óra. – Kelj már fel!
A reggeli Nap langyos sugaraival az ablakon át bemerészkedik Vera arcára. Még egy kicsit visszahúzzák az alfa hullámok, de hamar észbe kap, hogy rohannia kell a vállalati megbeszélésre.
Kedves Rita!
Köszönöm.
Szeretettel: Bea
Érdeklődéssel olvastam a műved és gratulálok a zsűrinyereményhez is.
Szeretettel: Rita(f)
Kedves Pathfinder!
Csak álmodta az egészet!
Szeretettel: Bea
Kedves Tollforgató!
Rövid lett, ami nem gond, de én hiányoltam az igazi befejezést vagy lezárást. Most akkor csak álmodta Vera az egészet? Vagy fog találkozni Attilával, de előbb még vár rá az értekezlet? Vagy az értekezleten lesz ott a férfi? Bár lehet, hogy csak én olvastam figyelmetlenül, de valahogy nem értem a végét…
Szeretettel:
Kata (f)