Új nap: Harmadik történet

Reggel még hideg van,nehezen hagyom el a jó meleg ágyikót.
A kávé illata, mégis ki csábít, kedvesem útra készen csinosan illatosan.
Ma egy új nap lesz az életében, talán nem ez lesz az utolsó alkalom, de ma először beszél egy kiadóval, kéziratát gondosan összepakoltam, már az este.
Direkt nem megyek vele, jobb így. A megbeszélés után találkozunk.
Hosszúra sikerült a búcsúcsok, hiába na, imádom az illatát, a száját…

Megittam a kávémat, s közben azon gondolkodtam, hogy ez a két szó mennyi mindent rejt magában.
Igen lehet örömmel fogadni s csodás szavakkal felruházni.
Pl: szép, vidám, kedves, szerelmetes.

S lehet kínnal, bánatosan:
Pl: már megint egy fájdalmas, boldogtalan, Stb.
Ismerjük ezeket a szavakat s tudjuk jól, még mondásunk is van rá
“bal lábbal ébredt”.
Ilyen s ehhez hasonlót, szokás hajtogatni.
Azt, hogy minden új napban ott a lehetőség:
jóra, rosszra, semlegesre.

Nos ezt nem igen hallani, pedig ott van.
Nagyon is, csak tudni kell vele mit kezdeni.
Eltölthetjük:
Céltalanul a 24-órát, vagy a boldogság alapköveit formáló, netán lerakó 24-órát, kreálhatunk belőle.

A hozzáállás kérdése a lényeg, s ez nem függ mástól, csak az egyéntől.
Na persze, már hallom a válaszokat:
nem mindegy ki s mi s mikor.
könnyű a fiatalnak a szépnek, az egészségesnek, a pénzesnek.

Nos a Nap mindenkinek fel kell.

S ezért mindenkinek ott van a lehetőség, hogy az új nap valamiért más legyen.

Remélem érthető, miről beszélek, ez nem pénz kérdése, nem az egészségé, mert betegen is fájdalom enyhülése pillanatában is érezni lehet, hogy talán ebben a napban van valami csodás.
Ha csak meghallgatsz egy szép dallamot, visszamosolyogsz egy kedves lakótársra, virágot kapsz a kedvestől, vagy te veszel virágot, egy kedvesnek.
Tegyél valami jót, már is értelmesen telt el az új napod.

S ha nyugovóra hajtod a fejed, akár egyedül, akár a kedvesed mellett, tudod, hogy egy csodás nap maradt utánad.
S reménykedsz, hogy holnap is fel kell majd a Nap.

https://youtu.be/KvxP6rWx4cM

2020.02.24.

“Új nap: Harmadik történet” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ezeregy új nap, hiszen mindegyik új, nincs két egyforma. Én is írtam róla. Nehéz megragadni a témát, talán épp a miatt, hogy az új nap nem rendkivüli, bár az is lehet, de többnyire átlagos, hiszen minden napot követ egy új.

    Szeretettel: Rita(f)

  2. Kedves Tollforgató!

    Többedszeri elolvasásra azt hiszem értem, bár ez nekem inkább egy gondolatmenet fejtegetésének inkább tűnik, mint novellának. Mondjuk az elején az indítás oké, csak nem tudtuk meg a végét. Most mi lett a kiadóval való találkozás vége? Vagy nem is ez lett volna a lényeges szál? Mert én azt nem találom, azt a szálat, amire az egészet fel lehetne fűzni.
    Gondolatébresztőnek viszont nagyon jó, mert szerintem ennyiszer egyik e havi Tollforgató-történethez sem tértem vissza értelmezni, mint ide.

    De fel semmiképp ne add, csak csiszolj rajta! Szeretettel:
    Kata (f)

  3. "remélem érthető, miről beszélek". Sajnos én nem értem… számomra teljes a káosz, vajh mi lehet ennek a "novellának" az indíttatása, a célja, a gondolatvilága? Hacsak nem a közhelyek bölcsnek ítélt leírása. Ezenfelül, ennyi helyesírási hibával halmozott írás jobb, ha otthon, a fiók mélyén marad, már bocsánat. S vajon mit keres egy videomegosztó cím egy novellában??? Bizarr!

Szólj hozzá!