Régi történet

Összes megtekintés: 137 

Pár hónap múlva lesz ötven éve, hogy sok, gyerekes csínytevéssel a hátunk mögött, befejeztük az általános iskolát. Talán ezért jutott eszembe ez a régi történet, amely barátnőmmel és velem esett meg. 
Minden osztályban, így a mi osztályunkban is megvoltak a hangadók, a vezérek. Nálunk pontosan négyen voltak – a négy fiú. Mindig kitaláltak valamit, amivel bosszantottak bennünket. Tanulni nem nagyon szerettek, házi feladatukat legtöbbször iskolakezdés előtt, vagy szünetben másolták a mi füzeteinkből. Nyolcadik osztályt kezdtük szeptemberben, amikor azzal dicsekedtek, hogy ők már kipróbálták a cigarettázást. A boltosék fia találta ki, hogy cigizzenek. Neki volt a legkönnyebb megszereznie, egyszerűen csak elemelte a polcról, mikor az apja nem vette észre. A többi fiút meg könnyen levette a lábáról, mert ingyen cigi mindenkinek kellett.
 – Na, ki mer közületek rágyújtani pisisek?
Így cukkoltak bennünket nap mint nap. Ha volt cigijük, a nagyszünetben fülig érő szájjal, vigyorogva vonultak az udvari WC mögé cigizni. Mi lányok, meg falaztunk nekik. Úgy sétáltunk, hogy az ügyeletes tanár, még véletlenül se menjen arra felé. Ha kellett, nagyon össze tudtunk tartani, és nem szoktunk egymást beárulni a tanároknak. A nagyszünetben a tanároktól mindig kérdeztünk valami nagyon fontosat, amíg ők válaszoltak kérdéseinkre, a fiúk kedvükre pöfékelhettek a bodzabokrok mellett.
Az alsóbb osztályosok sem árulkodtak, mert ősszel a golyózással, télen meg a hógolyózással voltak elfoglalva. Golyózáshoz csapatokba álltak össze, és akinek volt üveggolyója az játszhatott, a többiek meg szurkoltak nekik. Mikor leesett a hó, akkor már a hógolyózás volt a játék. Mindenki dobált mindenkit, szünet végére megértük egymásról leverni a havat.
A fiúk  nem cigiztek mindennap az iskolában. Hetente egyszer, kétszer, egy-egy szál cigit szívtak el egymásnak körbe adogatva. Mire kitavaszodott, már a faluban találtak maguknak búvóhelyet, aminek nagyon örültünk.
A vasútállomásunk mögött fűzfabokrokkal szegélyezett rét kezdődött. Egy kicsit mindig vizes volt ott a talaj, nem nagyon jártak arra az emberek. A fiúk oda csalogatták a bátrabb lányokat egy kis füstölgésre. Másnap aztán volt dicsekvés, ki mennyire tüdőzte le, sőt a boltosék fia már karikát is tudott eregetni, mikor fújta kifelé a füstöt.
Julcsi barátnőmmel mi is sokat sugdolóztunk a cigizésről. Mindkettőnknek voltak kisebb testvérei, vigyáznunk kellett, hogy ne hallgassák ki beszélgetésünket. Szerettük volna kipróbálni, de nagyon féltünk, meg ugye nem volt rá pénzünk sem. Akkoriban még ismeretlen volt a zsebpénz. Szüleinknek is kevés pénzük volt, örültek ha cipőt, ruhát tudtak nekünk venni. Tízórait otthonról vittünk, legtöbbször zsíros kenyeret, és az éppen érő gyümölcsöt.
Nálunk nem cigizett senki, de Julcsi nagypapája nagy dohányos volt. Megjárta a világháborúkat, a másodikból hadirokkantként tért haza. Valamennyi rokkant ellátást is kapott, ebből tudta megvenni a napi cigarettáját. Nem egyszer minket küldött el a boltba megvenni a ;Fecskét;. 
Kitaláltuk, ha legközelebb cigit vetet velünk, valahogyan majd szerzünk tőle kettő szálat. Jó pár nap eltelt mikor elérkezett az alkalmas idő, és még a boltba sem kellett elmennünk. Szokásunk szerint Julcsiéknál a tornác könyöklőjén üldögéltünk, és próbáltunk tanulni, amihez nem nagy kedvünk volt. Onnét kiláttunk az utcára és az árok partra, ahol a kisebb testvéreink játszottak. Jani papa meg kint a hátsó udvarban tett-vett valamit. Egyszer csak bekiabált hozzánk. 
– Julicskám! Hozd ki nekem a cigarettámat, a szobámban az asztalon hagytam, de ne a teli dobozd hozzad, találsz ott egy bontottat. Gyújtót ne hozzál, az van! 
– Julcsival cinkosan összenéztünk. Itt van a remek alkalom, most végre sikerül megszereznünk a cigarettát, és holnap már mi is dicsekedhetünk, hogy túl vagyunk az első cigizésen. 
Szerencsénk volt, az apróbb testvérek jól elvoltak az utcán, a szülők meg a mezőn dolgoztak. Minden összejött, fürgén bementünk a papa szobájába. A bontott dobozból kivettünk kettő szálat, a többit Julcsi kivitte a papájának. Amíg vissza nem jött én a szoknyám zsebébe dugtam a cigiket, és izgatottan nézegettem az utca felé, nehogy pont most jöjjenek be a kicsik.
Julcsi gyorsan vissza ért, most már csak az volt a kérdés, hol pöfékeljünk. A papa miatt az udvari WC-re nem mehettünk. A padlásra nem mertünk felmenni, mert kívül volt a feljáró, észrevehettek volna bennünket. Hogy magyaráztuk volna meg, miért megyünk a padlásra.
Julcsinak egyszer csak eszébe jutott a fürdőkamra. Menjünk a fürdőbe, belül be lehet tolókával zárni az ajtót, ott nem találnak ránk – mondta. Akkoriban a fürdőkamrák, már akinél volt, nagyon egyszerűen voltak berendezve. Volt benne egy üstház üsttel, meg egy nagy pléhkád. Mikor hétvégén fürödni akartak, az üstöt telehordták vízzel, felmelegítették és azt öntötték a pléhkádba. Fürdés után meg vödörrel kimerték a vizet és kihordták az udvarra. 
A konyhában magunkhoz vettünk egy skatulya gyufát, és bevonultunk a fürdőbe. Biztos ami biztos, bereteszeltük az ajtót. A nagy izgalomtól szívünk a torkunkban dobogott, kezünk meg egyre jobban remegett. Először nem sikerült meggyújtani a cigit, de aztán csak sikerült. Én jó nagyot slukkoltam elsőre, kicsit köhögtem, mert letüdőztem. A második slukknál aztán megszédültem, de annyira, hogy beleestem az üres pléhkádba. Nagyon rosszul voltam, hányingerem volt, a cigarettát még valahogy kidobtam a kád mellé és elájultam. Julcsi nagyon megijedt, Ő nem lett rosszul, mert csak pöfékelt, nem tüdőzte le. Szerencsére nem kezdett el kiabálni, hanem gyorsan kiszaladt az udvarra a papájához. Őt hívta, hogy segítsen kiszedni engem a pléhkádból. Csak annyit mondott neki, hogy elájultam. A fürdőben aztán nem kellett semmit sem mondani a papának. Egyből rájött, hogy mit csináltunk. Közben már az én ájulásom is elmúlt, csak pár percig tartott, de nagyon szédült a fejem, csak Jani papa segítségével tudtam kimászni a kádból. 
Jani papa sajnálkozás helyett mind a kettőnknek lekevert egy jó nagy pofont, és jól megcibálta lófarokba összekötött hajunkat. 
– Most mit csináljak veletek! Eszetek annyi mint egy tyúknak, azt gondoljátok, hogy már felnőttek vagytok! Ráadásul tőlem loptátok a cigarettát, na majd kaptok, ha ezt elmondom a szülőknek! – kiabálta mérgesen.
– Papa, csak azt ne! Jani papa csak azt ne! Minket akkor nagyon megvernek! – könyörögtünk sírva. 
Mi csak sírtunk meg sírtunk, Jani papa meg a bajszát huzigálta nagy mérgében, de egy ideig egy szót sem szólt hozzánk.
– Na idevigyázzatok lányok! – szólalt meg váratlanul. Hagyjátok már abba a pityergést, fáj már tőle a fejem!
Egy feltétellel nem szólok a szülőknek. Vasárnap mise előtt jelentkezzetek a plébános úrnál gyónásra. Szépen elmondjátok, hogy mit csináltatok. Majd Ő kiszabja rátok a penitenciát! Most pedig Katus, te azonnal eredj haza, Julcsi  meg velem jön az állatokhoz, – büntetésből ő fog kialmozni az istállóból, és segít etetni. 
Hatalmasan megkönnyebbültünk, de még hátra volt a vasárnapi gyónás. Tartottunk tőle, mert szigorú ember volt a plébánosunk. Gyónásomkor igen csak meglepődött, mikor elrebegtem neki hatalmas bűnömet. Nem fukarkodott, bőségesen kirótta rám a penitenciát. Julcsi barátnőmre szintén.
Mi ezt egyáltalán nem bántuk, örültünk, hogy ennyivel megúsztuk. Szüleink ugyan egy kicsit furcsállották, hogy miért kellett nekünk ilyen sürgősen gyónni, hisz nem első vasárnap volt, de  különösebben nem kérdezgették az okát. Mise után Jani papa meg szokása szerint viccelődött velünk, így elterelte a szót. 
Végül, az iskolában senkinek sem mertük elmondani, hogy már mi is kipróbáltuk a cigizést. Hiába csalogattak bennünket a vasútállomás mögé cigarettázni, mi mindig kitaláltunk valami okot, hogy miért nem megyünk. Az lett a vége, hogy esküvel kellett megígérnünk, hogy senkit sem árulunk be sem a szülőknek, sem az iskolában.
Könnyű volt megtartani az ígéretet, mert hamarosan vége lett a tanévnek, és mi nyolcadikosok elballagtunk. Nyáron mindenki segített otthon a szüleinek, ősszel meg a szélrózsa minden irányába szétszóródtunk.
Jani papa is megtartotta ígéretét, nem árult be minket a szülőknek, de Julcsit soha többé nem kérte meg, hogy vegyen neki cigarettát.

“Régi történet” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Drága Katinka!:]
    Mosolyogva es nemi egyetértéssel,olvastam ezt az ártatlan csínyt.
    Nekem is volt szinte ehhez hasonló.;)
    Kedves történetedet sok szeretettel olvastam….Babu.
    (l)

  2. Drága Katinka!:]
    Mosolyogva es nemi egyetértéssel,olvastam ezt az ártatlan csínyt.
    Nekem is volt szinte ehhez hasonló.;)
    Kedves történetedet sok szeretettel olvastam….Babu.
    (l)

  3. Kedves Kata!

    Brr…! Ennyire rossz cigarettázni? Hogy szoknak rá, ha ennyire élvezhetetlen az első próba? A történet tetszett, mert szépen vezetve mesélted el, de elakadtam a cigarettánál… (Soha nem próbáltam, bevallom.) A nagypapa viszont szerintem helyesen járt el, ahogy a plébános is. Bizony, akkoriban még volt az idősebbeknek tiszteletük a fiatalabbak szemében.

    Szeretettel gratulálok:
    Kata (f)

  4. Kedves Kata! Szerintem akkor én kezdtem a legkorábban, mert még nem jártam iskolába , mikor az árokparton találtam egy doboz Ezüst Kossuth-ot. A barátnőmmel nekünk a legnagyobb gondot az jelentette, hogyan lopjuk ki a gyufát otthonról…. Kedvesek ezek az emlékek! Szeretettel gratulálok! Éva(f)

  5. Jó kis történet volt. A cigiről én is írtam. Igaz én már közel 18 éves voltam, mikor kipróbáltatták velem, de nagyon rosszul lettem tőle.
    Hála Istennek nem dohányzom.

    Szeretettel: Rita(f)

  6. Drága Klári! Ha az én jó Anyám megtudta volna, nálunk is lett volna "megtorlás". Örültem, hogy ellátogattál írásomhoz. Szeretettel(l)Kata

  7. Drága Marikám! Nekem is volt olyan munkahelyem, ahol a cigizőknek megjárt a cigi szünet, a nemdohányzóknak meg nem. Hiába reklamáltunk, mi nem mehettünk szünetre. Sajnos a főnökünk is nagy dohányos volt. Örültem a látogatásodnak és a hozzászólásodnak. Szeretettel ölellek(l)Kata

  8. Úgy gondolom, nincs olyan gyerek akit nem izgatott volna a cigi kipróbálása. Örülök, hogy olvastad, és hozzászóltál írásomhoz kedves Tibor.:)

  9. Kedves Kata!
    Én is emlékszem az első cigimre! Kaptunk is anyánktól rendesen, nálunk senki nem dohányzott annak idején.
    Gratulálok szeretettel: Klári(f)

  10. Drága Kata! Engem negyven valahány évesen szoktatott
    rá kolleganőm a cigire. Állandóan szivta egyiket a másik
    után -munka helyett, azt rám hagyta -. Néha rászóltam,
    akkora füst volt a szobában, nagyon zavart. Aztán, hogy ne morogjak, meg-megkinált. Sajna rászoktam.
    Gratulálok írásodhoz.
    Mari(f)

  11. Kedves, tanulságos történet. Én már alsó tagozatban találkoztam a bagóval. Anyám "mezítlábas TERVet szívott, s a sparherd szélén felejtett, félig szívott cigijét csentem el, s a ház mögött "nagyfiúskodtam" a szomszédék kötözni való gyerekeivel. Természetesen én is szédültem a letüdőzött cigitől… Tibor B)

  12. Köszönöm hozzászólásodat kedves Rózsa. Bizony régen is, és most is izgatja a gyerekek fantáziáját a cigizés. Gyakran látom a buszmegállóban tíz év körüli gyerekeket cigizni. Szeretettel ölellek(l)Kata

  13. Szia Kata!
    Arra gondoltam olvasás közben, hogy akár én is írhattam volna .Talán mindenki kipróbálta a cigizést. én rosszul léttem tőle, szerencsére.
    Gratulálok írásodhoz.
    Szerekettel Rózsa(l)(f)

Szólj hozzá!