Menekülés a melankólia elől

Fodor Gyöngyi – Menekülés a melankólia elől

Az eső vékony fényvonalakat rajzolt a lány sárga dzsekijére, amikor a sáros falusi úton haladt. A fogadó fényei már kigyulladtak, de még nem akart bemenni a szobájába, túl hosszú lett volna odabenn reggelig. „Megyek, járok egyet” gondolta. Jobbra egy kis türkizkék ház erkélyéről gazdagon lógtak le a petúniák, melyekről most csöpögött a víz. Valamivel távolabb három kőház tetejéről szállt a szürke füst az ég felé, táncot járva a viharos széllel, ahogy az diktálta az iramot.
Végigjárta a régi falu főutcáját, elhaladt egy téglából kirakott szökökőt mellett, egy élelmiszerbolt után észrevett egy kicsi és fényes üzletet, picivel beljebb az úttól. Az ajtó melletti táblára az volt írva: „más idők tárgyai”. Az eső egyre jobban bemérgesedett, és remek ötlentnek tűnt régiségek között kóborolni, amelyek talán hetek óta nem láttak vevőt. Megragadta a nehéz faajtó kilincsét, s rájött, hogy piszkos, ragadós. Megtörölte a kezét a nadrágjában és arra gondolt, hogy ez is egy olyan dolog, ami esetleg távol tarthatja a lehetséges ügyfeleket. Egy hosszú, díszesen faragott asztal mögött idős, sovány nő ült. Fehér haját kontyba fogta össze, de ezer rakoncátlan szál lógott jobbra-balra. Érkezésére felnézett.
– Kérlek, gyere be, biztosan eláztál és csurom vizes vagy! Ilyen viharban az ember odabent marad, nem kóborol a faluban.. mégkevésbé megy régi ereklyéket vásárolni – mondta, és a kezével is hívogató mozdulatot tett.
A valóságban azonban úgy tűnt, hogy nem ereklyék, hanem ócska, összegyűrt régi dzsekik , ruhák halmaza veszi körül. A polcokon poros lámpák, festett vázák, képkeretek várták, hogy leporolják őket. Vajon tényleg értéktárgyak-e, vagy csak szemét, amitől valaki megszabadult?
– Már kint voltam sétálni, amikor eleredt az eső – mondta a lány mosolyogva, ami persze nem volt igaz, és mintha az idős nő is észrevette volna.
A helyiség közepén maradt némi szabad hely, de óvatosan kellett mozogni a csészékkel, teáskannákkal , díszes üvegpoharakkal teli kosarak között. Mindegyik egyedi díszítéssel, különböző stílusban, de finomságuk még úgy is látszott, hogy egymásra voltak rakva. Néhányat óvatosan felvett, megforgatta, majd ugyanolyan lágyan visszatette.
– Csak átutazóban, ugye? Vagy tévedek? – kérdezte mosolyogva az idős nő.
– Azt hiszem, megállok egy kicsit ebben a faluban. Még nem tudom, hogy meddig maradok. Talán megvárom a tavaszt…
– És hol szállásoltad el magadat?
– A régi fogadóban, asszonyom – válaszolta, miközben egy villanás hirtelen megvilágította a helyiséget , és néhány másodperc után hatalmas dörgés törte meg a falu csendjét. – Mennyibe kerül ez ? – kérdezte és felemelt egy piros gyapjúpulóvert egy nagyobb papírdoboz tetejéről. Nem volt új, használta már valaki.
– Tekintsd érkezési ajándéknak. Itt szükség lesz rá, mert hidegek a nappalok, különösen az esték és az éjszakák. Ez a piros pulóver melegíteni fog…. hiszen azt keresed, vagy nem?
A lány megdermedt, összeráncolta a tekintetét és néhány másodpercig figyelte az idős nőt, próbált olvasni annak szemeiben. Amit ő keresett, azt biztosan nem ebben a boltban lehet megtalálni.
– Nem fogadhatom el. Tulajdonképpen most, hogy belegondolok, rengeteg pulóverem van. És nem vagyok biztos benne, hogy ez a piros megfelelő lenne számomra.
– Ne sérts meg azzal, hogy nem fogadod el az ajándékomat. Akkor válassz valami mást!
A lány még egyszer a polcokra nézett, szemeit eszeveszetten mozgatta jobbról balra. Egy faragott képkerethez lépett, melyen a kanyargós vonalakat valaha aranyszínű levelek borítottak. Mára már lekopott róla a festék, csak itt-ott làtszott rajta, hogy milyen lehetett valamikor.
– Ez jó … – mondta a lány szinte suttogva, csak úgy, saját magának, nem gondolta volna, hogy a másik meghallja.
– Igen, egyértelműen – válaszolta az . – Már önmagában a keret is művészi, nem kell belerakni semmit. Valójában kár is lenne. Úgy jó, ahogy van. Egy csodálatos darab.

Ez őrültség, gondolta a lány, képkeretet azért vesz az ember, hogy képet rakjon bele. Kezdte bosszantani az idős nő, aki ráncos kezeivel nagy szakértelemmel éppen hajtogatta össze az előbbi piros pulóvert.
– Örülök, hogy ezt a falut választottad, csak kíváncsi voltam, mit keresel – mondta, miközben becsomagolta.
– Nyugalmat – suttogta a lány alig hallhatóan.
Akkor ő is szökevény, állapította meg a fehér hajú nő. Sokan olyanok járnak ide, mint ő, hogy lekapcsolják magukról a reflektorfényt, és messziről figyeljék az élet áramlását. Ha tudná, hány emberrel találkoztam itt fent! Mind el akartak tűnni a világ elől, és valamennyi betévedt ide a boltba. Ha másért nem is, nézelődni, pár szót váltani olyan valakivel, aki nem tartozott a régi életükhöz.
– Közvetlenül az előtt tettem vizet a vízforralóba, hogy átlépted volna a köszöböt. Kérlek, igyál meg velem egy teát! Örömömre szolgálna megosztani azt a fél órát valakivel.
A lány mosolyogva bólintott, letette a kordbársony hátizsákját egy székre, és levette a csöpögő sárga köpenyét.
– Van málna-őszibarack, aztán körte és kakaó, és még édesgyökér mentával. Melyiket választod?
– Édesgyökér mentával, köszönöm.
– Gyere, ott beljebb le tudunk ülni mindketten! – és eltűnt egy rózsás függöny mögött. A lány követte.
Az aroma illata bejárta a szobát , és olyan jó volt megfogni a meleg csészét. A nő odament az egyik nagy szekrényhez, kihúzott egy régi zenedobozt, legalább ötvenszer megtekerte a hajtókart, elővett egy díszes porcelán tálat és az asztalra tette, majd leemelte a tetejét.
– Fahéjas-sütőtökös keksz, vegyél belőle!
A lány döbbenten nézte a különös ízkombinációval készült aprósütemény, de végül kivett egyet és beleharapott. A nő is fogott egyet a ráncos kezével, és tekintetét a beszélgetőtársára fordította.
– Látod, rengeteg könyv van itt, a nap nagy részében ezeket olvasgatom. Tudod, mi a kedvencem? Gottfried Wilhelm von Leibniz filozófiai kötetei. Nézd, itt van mind! Különösen a test és a lélekről, azok együttes rezgéséről szóló gondolatai vannak rám nagy hatással.Szerinte a test az első emeleten lakik, míg a lélek a másodikon, és minden egyes rezdülést érez az első emeletről… Azt látom, hogy a te lelked most valahol egészen máshol jár, nem érzi a tested rezgéseit. Jól gondolom, ugye?
A lány nem válaszolt, lassan kortyolta a meleg teát, tekintete a zenegépen pihent. A nő, mintha csak megérezte volna, hogy a másik nem figyel rá, ezért ismét feelmelte a kekszes tálat és a lány felé tartotta, s amikor az ránézett, hosszan annak szemébe nézett. A lány szinte beleborzongott ebbe a nézésbe, úgy érezte, hogy a másik belelát. Végül az idős nő törte meg a csendet.
– Itt a faluban biztonságban vagy, túlságosan is nyugodt itt az élet, de azt tanácsolom neked, hogy ne maradj túl sokáig. A mások elől való menekülés néha rendben van, de az önmagunktól való menekülés romboló hatású lehet. Különösen, ha tovább tart néhány napnál. Ez a hely ugyanolyan , mint a melankólia, változatlan és mozdulatlan, ugyanakkor nyugtalan. Van itt valami halálos… Ne merülj el ebben a melankóliában! Figyelj, amint megcsodáltad a falu szépségét, a völgyet, menj el innen. Vidd magaddal az emlékét, és menj haza!
A lány egy pillanatra összeharapta az ajkait, és alig láthatóan bólintott, majd csendben felállt, megköszönte a teát. Néhány másodpercig néztek egymásra a szoba csendjében, vett egy mély lélegzetet, utoljára az orrába engedve az illatokat. Fogta a keretet , még egyszer a nőre mosolygott, és az viszonozta.
Az ajtó becsukódott mögötte, és a bolt tulajdonosa csak másnap reggel nyitotta meg újra.
Kint az ég még mindig szürke volt, a felhők vastagok és összefonódtak, hogy megkülönböztethetetlenek maradjanak, de a vihar már elmúlt.
Néhány lépésnyire az öreg hölgy megtalálta a sárga köpenyt, felemelte a földről és a lányra gondolt. Remélte, hogy már messze jár, visszatért a való világba. Bement a boltba, felakasztotta a köpenyt az akasztóra. Meglátta becsomagolt piros pulóvert az asztalon.
– Pedig jól állt volna neki ez a szín… – felemelte, és visszatette a doboz tetejére, édesgyökért készített magának, ötvenszer elfordította a zenedoboz forgattyúját, és a gőzölgő teával a kezében odaült az ablakhoz, hogy megfigyelje a szürke várost, ahová csak nagy ritkán vetődik látogató.