Őszi levelek: Hatodik történet

Szeptember első vasárnapján.

Látod, kedvesem, ez a nyár is végetér lassan és én még mindig itt vagyok. Pedig Te már tíz éve elmentél. Meg lehet szokni az egyedüllétet? Megszoktam. Talán még meg is szerettem, pedig akkor, tíz évvel ezelőtt, azt hittem, hogy ezt nem élem túl.
Lent voltam tegnap a kis házban megint, magamban is csak így hívom mindig, kis ház, ahogy együtt neveztük. Nekünk nem nyaralónk volt, hanem kis házunk. Nagy kerttel, zöldséggel és árnyékot adó fákkal. A zöldségből az idén nem sok fejlődött ki, amit nem ettek meg a csigák, azt elpusztította a szárazság. Ha itt lennél, biztosan szidtál volna, hogy miért nem mentem gyakrabban locsolni, de hát! A térdeim a tíz év alatt mintha húszat öregedtek volna, már még nehezebben járok. Mikor lementem, akkor is jobbára csak üldögélni tudtam.
Tegnap meg már a téliesítésen gondolkodtam. Igaz, még csak szeptember eleje van, talán lesz még egy kis vénasszonyok nyara, de az is lehet, hogy hamarabb jön a hideg. Olyan felfordult az időjárás manapság!

Szeptember harmadik vasárnapján

A múlt vasárnap nem tudtam írni Neked, mert elhozták hozzám egész napra a kis Gabit, és úgy kifáradtam, hogy estére már képtelen voltam bármire, csak berogytam az ágyba és elaludtam. Persze, legalább ez a jó: hogy aludni képes voltam. Máskor meg úgyis az a bajom, hogy nem tudok elaludni, csak fent nyűglődöm, forgolódom sokáig.
Volt néhány hét ezen a nyáron, melyeket uralt a hőség, egyszerűen elviselhetetlen volt. Sehol sem lehetett megmaradni, sem a városban, sem a kertben, minden szenvedett a perzselő melegtől. Nem tudom, hogy mit csináltak a Földdel, de szerintem valami rossz felé halad. Tíz éve még nem voltak ennyire meleg nyarak, talán jobb neked, hogy Te már ezt nem éled meg.
A kis Gabi nagyon helyes, szépen fejlődik a korához képest. Látod, ezt igazán sajnálhatod, hogy az unokáidat már nem érted meg. Mesélek nekik rólad, udvariasan oda is figyelnek, de aztán látom, hogy hamar máson jár az eszük. Hiába, ilyenek a gyerekek. Nem nagyon érdekli őket, milyenek voltunk mi. Ilyen az élet.

Szeptember utolsó vasárnapján

Tegnap meglátogattam Icáékat. Meghívtak Ica születésnapját megünnepelni. Vettem neki virágot meg egy nagy doboz bonbont. Kedvesek voltak, de hogy ők mennyire megöregedtek! Persze, biztosan én is, de magamon már valahogy megszoktam. Icát viszont nem láttam egy éve és most úgy tűnt, hogy még ezalatt az egy év alatt is sokat öregedett. Végigpanaszkodtuk egymásnak az egész délutánt, hogy kinek mije fáj. De ezzel most inkább nem untatlak.
Odafelé menet keresztül ballagtam azon a kis parkon, ahol – biztosan emlékszel – olyan sokat sétáltunk fiatalon. Furcsa, hogy Icáék ott maradtak azon a környéken, az egész életüket ugyanott élték le. Nekem az a kis park olyan volt, mint egy találkozás egy régi ismerőssel. A gesztenyefa, amely alatt .. de emlékszel, ugye? Istenem, milyen régen volt, hogy fiatalok voltunk!

Október második vasárnapján

A múlt héten megint nem tudtam írni Neked, mert nagyon rosszul voltam. Valamivel elcsaptam a hasam előtte pénteken, aztán hánytam, és két napig nem tudtam enni semmit, csak feküdtem, mint akit agyoncsaptak.
Azért szerencsére mégsem csaptak agyon, most már valamivel jobban vagyok. Zita bevásárolt nekem, így aztán nem is kell sehová sem kimennem. Kis Gabit is hozta magával, mikor elhozta, amiket vett, és Gabitól meg egy szép, őszi falevelet kaptam. Itt áll előttem a kis kék vázánkban. Amolyan igazi, őszi falevél, sokféle szín van benne, sárga is, piros is, barna is. Ha ki tudok majd menni, magam is szedek majd egy csokorral. A gyerek le szokta festeni a leveleket, azt ígérte, hogy legközelebb majd elhozza az egyik rajzát is nekem.

Október harmadik vasárnapján

Hála Istennek, már egészen megerősödtem, voltam ma sétálni is. Gyönyörű, napos idő van ma, pedig már azt mondták, hogy végetért a vénasszonyok nyara.
Tegnap idegeskedtem egy sort megint, mert a szerelőt vártam a fűtés miatt, de csak majdnem egy óra késéssel jött. Azt mondta, hogy az előző helyen tartott tovább, mint számították.
Mostanában már azon gondolkodom, hogy kinek mit vegyek majd a családban karácsonyra. Ideje lesz nekilátnom, hogy mindent időben beszerezzek.
A jövő héten már nem írok Neked, mert ha szép lesz az idő, akkor nem várom meg a Halottak Napját, hanem már most meglátogatlak.

Egy szép október végi napon az öregasszony kiment a temetőbe, és a sírkőben lévő repedésen keresztülcsúsztatta a leveleket.

“Őszi levelek: Hatodik történet” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rita!

    Nagyon kedves a gratulációd, de a díjazás nem erre a történetre vonatkozik, hanem a múlt havira, a Lovagra. De úgy emlészem, hogy az is tetszett Neked.

    Szeretettel üdv:
    Márta

  2. Kedves Márta!

    Meghatódva olvastam ezt a különös "síron túli" szerelmet. Szerintem sokan vannak, akik életük végéig az elveszített párjukkal tartják a kapcsolatot. Van aki leírja, mi történt vele, és alkalomadtán a sírba teszi. Van, aki elmeséli a történéseket, választ nem is várva.
    Sok szeretettel olvastalak: Magdi (f)

  3. Kedves Rita és Kata!

    Majdnem megvártam a hónap végét a válasszal, de talán nem baj, hogy nem teljesen.
    Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásaitokat és a gratulációt, örülök, hogy tetszett.
    Kata, igen, azt hiszem, hogy van ilyen – a síron túli ragaszkodásra gondolok – s talán nem is kevés. Örülök, ha nem kezelik bolondként az ilyen embereket.
    (Valami hasonlóról szólt a 2016-ban írt Eletmesém is.)

    Szeretettel üdv:
    Márta

Szólj hozzá!