Őszi levelek: Nyolcadik történet (Őszi falevél)

A nyárnak szép halála volt. Lassan, kíméletesen öregedett, s mint a nagyon idős emberek, álmában ment át egy másik világba, az őszbe.
Az öregember észre sem vette a változást. A nap déltájban még hét ágra sütött, az éltető meleg minden tagját átjárta. A falevelek kezdtek ugyan színt váltani, de még csak elvétve hulltak. Az öreg kedvtelve nézegette a sárguló, majd rozsdabarnává váló lombokat. Kedvenc fája egy nagy eperfa volt, az alatt üldögélt naphosszat az udvaron.
Évek óta egyedül élt. Az asszonya hamar elment. Mindig is beteges volt, a szíve vitte el. A fiai a városban laktak, rosszban voltak egymással, az apjukat sem látogatták. Az öreg elbíbelődött a kertben. Megélt a kis nyugdíjából. ellátta magát.
A szomszédba nemrég fiatalok költöztek. Megkedvelték az öregembert. Látták naponta a fa alatt üldögélni.
Sajnálták csöndes magánya miatt.
Egy délelőtt az öreg útra készült.
– Hová megy, Józsi bácsi? Csak szóljon, ha szüksége van valamire, meghozzuk.
– Á… Nem úgy van az fiam. Lombseprű kell, új, erős, mert ha elkezd hullani ez a sok levél, egy gyenge szerszámmal nem megyek semmire. Hallottam, hogy a Panyik boltjában lehet kapni. Én kellek oda, hogy kiválasszam.
– Aztán vigyázzon ebben a nagy melegben!
Másnap reggel már ott állt az új lombseprű a verandához támasztva. Hanem az öreg nem mutatkozott.
Estefelé a kis fiatalasszony szólt a férjének:
– Te Feri! Meg kéne nézni az öreget. Csak nincs valami baja?
A szomszéd a kerten át bement az alacsony tetejű, kis ablakos vályogházba. Benn kissé dohos, szellőzetlen volt a levegő, meg félhomály. Az öreg az ágyon feküdt, felöltözve, ahogy a boltba ment.
– Józsi bátyám! Mi van magával? Rosszul van? Hívom a mentőt.
Alig hallható nyöszörgés volt csak a válasz. Feri az öreg fölé hajolt, hogy megértse, mit mond.
– Ne… Nem kell, fiam… Már nem… Csak a levelek… Csak a faleveleket mindig söpörjétek…Ne hagyjátok…
Aztán már nem szólt többet. Mint aki elvégezte minden dolgát, becsukta a szemét, és nem volt többé.
Úgy ment át, olyan észrevétlenül abba a másik világba, mint az elaggott nyár az őszbe.

“Őszi levelek: Nyolcadik történet (Őszi falevél)” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Igen, Katalin! Erről beszéltem. 🙂 Nagyon örültem ennek az írásodnak, és jó volt érezni a rokonlelkűséget.

Szólj hozzá!