Őszi levelek: Tizenharmadik történet

Az élet úgy hozta, hogy Majának el kellett költöznie, no ez nem eset nehezére, a szerelem miatt, választott új hazát.
A Maldív-szigetekről bizonyára már mindenki hallott. Láthattuk már filmek vásznain, reklámokban, képek formájában az interneten.
A hatalmas szigetcsoport, az egyenlítő felett helyezkedik el. Itt tehát főként a trópusi éghajlat a domináns.
Majának eleinte ez gondot okozott, de mindenért kárpótolta kedvese, gyönyörű szeme, kedvessége, az ott lakók megfoghatatlan kedvessége.
S ahogy múltak a napok, egyre jobban megszokta a klímát.
A technika, lehetővé tette, hogy itthon maradt szeretteivel tudta tartani a kapcsolatot.
Az első sírással végződő beszélgetés az itthoni nyár végén történt. Szeptember utolsó napjaiban, kislánykora óta, mindig kirándulni mentek, a Dunakanyarhoz, ahol a vizet ölelő fák, levetették, a zöld ruhájukat s színpompás öltözékben ölelték a Dunát.
A kirándulás most is megtörtént, de nélküle. Csodás fotókkal árasztották el, s mennél tovább nézte a képeket, annál jobban zokogott, érezte a lába alatt zizegő avart, s kezében szorította a nem létező színes leveleket. Bizonyára rájöttél kedves olvasó, ez volt az első honvágy Maja életében. Kedvese nehezen tudta megnyugtatni, persze a szerelemnek hatalmas erejével sikerült.
Másnap kitalálták, hogyan lehetne ezen a fájdalmas érzésen segíteni.
Maja elkezdett festeni, lefestette a régi emlékek képeit, a hulló falevélről, a sárguló fákról, egyre szebb s szebb tájképeket festet s minden képen pompázott az őszi falevél.
Az ott lakok, akik idővel a barátai lettek, csodálták a színeket, s mindenkinek kellett egy kép.
Maja örömmel festette le az őszi leveleket, egyiken a barna, a másikon a piros, vagy a sárga falevélé volt a főszerep, de minden képnek azt a címet adta, hogy: őszi levelek.