Szántóföldi "kaland"

Körülbelül a 2000-es évek elején, a nagyapám halála utáni években történt. A Csallóköz szívében, egy kicsiny faluban, takaros házikóban hárman éltünk együtt: nagymamám, anyám és én. Apám akkor már lelépett.
Anyám úgy ötven éves lehetett. Epilepsziával kezelték és időnként a rohamok után hallucinált is. Nem ismert fel bennünket, nem tudta, hol van stb. Nagymamám, aki a hetvenes évei közepén járt, mindent megtért a lányáért. Éjjel, nappal mellette volt és fáradhatatlanul ápolta. Emellett rólam is gondoskodott. Korán reggel kelt és elkészítette a tízórai át, délutánonként finom ebéddel várt, majd segített a tanulásban. Ezenkívül ott volt a kért, ahol gyümölcsöt, zöldséget termesztett, ott is dolgozni kellett. Aztán ott voltak még a háziállatok. Kora reggel ment, etette a tyúkokat, tömte a kacsákat és a macskáknak is adott. Honnan volt mindenhez ereje, energiája? Az Úr Isten vele volt, megerősítették, lelkileg is, testileg is.
Történt egy napon, hogy reggel nagymama hátrament a kertbe, hogy meglocsolja a növényeket, meg szedjen le friss paradicsomot a reggelihez. Én már akkor az általános iskolában voltam. Anyám is kiment utána. Nagymama a kezébe nyomott néhány szemparadicsomot, hogy menjen, vigye be a házba, hamarosan ő is megy. Igen ám, de anyám akkor már zavart állapotban volt. Így hát nem a ház felé indult el, hanem a kert végébe, ahol kiment a kapun a kert mögött lévő szántóföldre. Akkor már látta, hogy ez nem az udvar, de elvesztette az orientációs képességét, így nem tudta, merre is kellene mennie. Ezt még fokozta a gyengénlátása. Rohant csak előre a búzamezőkön. Egyre távolabb az otthonától. Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor is nagymama rájött, mi történt. Rohant uána, ahogy csak a lába bírta, az ő korában. Távolról látta a lányát, torkaszakadtából kiabált utána, de anyám nem hallotta. Anyám akkor már egyre zavartabb lett és kétségbe esett. Kiabált, hogy mama, mama. De nem állt meg. Még mielőtt elindult volna anyám után, nagymama felhívta a sógorát, aki a szomszéd faluban lakott, hogy menjen ki a hátára és segítsen ha tud. A sógora ki is ment a legközelebbi útra és a távolból látta, hogy valaki szalad a szántóföldön és picit messzebb egy másik személy követi. De nem tudott mit tenni, csak állt ott tanácstalanul, mert autóval nem tudott keresztül vágni a földeken. Végül az egyik pillanatban anyám meghallotta mama hangját és megálljt, akkor utolétték egymást. Nagymamám is megkönnyebbült és hálát adott Istennek, hogy épségben van a lánya. Anyám is a körülményekhez képest, jobban lett, megnyugodott, amikor meglátta az anyját.
Mindketten holtfáradtan és zaklatott lelkiállapotban tértek haza. Valószínűleg anyám egy roham után volt, ezért volt zavart állapotban. Otthon aztán efeküdt és kapott gyógyszert. Nagymama is holtfáradtan roskadt az ágyra. Anyám nyomokban emlékszik a történtekre. Nagymama azonban sok évig emlegette ezt a szántóföldi ;kalandot;. Azt a feszültséget és aggodalmat, amit akkor átélt, nem lehet egy könnyen elfelejteni. Most a történtek után sok évvel, amikor már én is édesanya vagyok, át tudom érezni, mit élhetett át akkor. Az Úr azonban megóvta őket, hála Néki jól végződött ez a szántóföldi ;kaland; .