A LÁNYOM NYOMÁBAN

Szép nyári nap volt, mikor belépett Péter életébe Irina. Talán a nap is másként sütött, de pár hónap elteltével valami megváltozott.
Jó hírem van Péter, terhes vagyok, kisbabánk lesz! -mondta örömittasan Irina
– Oh drágám, csodás hír, teljesült az álmunk! – válaszolta Péter elcsukló hangon.
– Igen szívem, a mi kis gyönyörűnk 9 hónap és itt lesz velünk!
– Bizony ám! Végre mehetünk babaágyat venni! – mondta felbuzdulva Péter
Gyerekágy megvéve, orvosokat végigjárva Péter és Irina kézen fogva nagy örömmel sétált a Duna partján tervezve a jövőt, és elgondolkodva azon mi is legyen a gyerek neve.
– Legyen Fanni, vagy Virág, ha lány lesz! – mondta Irina
– Oké..és ha fiú? Legyen Árpád? – válaszolta Péter
– Oké megegyeztünk! kacagva válaszolta Irina

***

Nagyon telik az idő, már nőtt szépen a gyermek, talán a 7. hónapban járhatott Irina. Mint minden háztartásban, náluk is törvényszerűen elromlott mindig valami, jelen esetben a vízcsapcsap.
– Szerelmem, hívj egy szerelőt légy szíves, térdig állok a vízben! – hívta telefonon Irina Pétert kétségbeesetten.
– Dolgozok Irina, hívj valakit Te, kérlek, de gyorsan zárd el addig a központi csövet mindenképpen! – válaszolta Péter
– Rendben drágám, közben eszembe jutott egy régi ismerős, aki ezzel foglalkozik. Felhívom! – mondta Irina
– Rendben Irina, hívd, kérlek! – válaszolta Péter
A szerelő szépen megoldotta a hibát. Talán Péter ekkor még nem gondolta, hogy ezzel egy elég rossz folyamat vette kezdetét….
– –Oh, látom milyen gyorsan végzett a szerelő, büszke vagyok rád kedvesem! – mondta Péter
– Amit lehetett megtettem. – kissé fura hangon közölve mondta Irina.
– Most már nyugodtan várhatjuk a babát, legalább nem kell csónakázva menni a kiságyhoz. – felelte viccesen Péter

***

Pár hét a szülésig, Péter már nagyon izgatott, de valamiért Irina napok óta csak néz ki az ablakon és már korán sincs olyan jó kedve, mint régen. Valószínűleg szülés előtti depresszió, vagy ki tudja?
– Péter! Jön a baba! –kétségbeesetten hívta kedvesét Irina telefonján.
– Te jó ég szívem, rohanok haza, és viszlek a kórházba- válaszolta Péter ijedten
– Nem kell, már úton vagyok befelé! – mondta Irina
– Melyik kórházb……. – és a hívás megszakadt
Péter rohant haza összeszedni pár cuccot, és be a helyileg ügyeletes kórházba, ahol egy kedves hölgyet kérlelt a váróban, hogy mondja el, melyik szobában van Irina.

– Szép napot hölgyem! Kovács Irinát keresnem, az élettársa vagyok, most hozták be szűlni, merre találom? – kérdezte zaklatottan Péter
– Kedves Uram, nézem, egy pillanat türelmét kérem. – mondta rezzenéstelen arccal az ügyeletes
– Köszönöm!
– Sajnos ilyen nevű hölgyet nem hoztak ma be! – válaszolta az ügyeletes
– Az lehetetlen, körülbelül két órája indult meg a szülés, nézze meg még egyszer! – idegesen válaszolva Péter
– Uram! Értse meg itt nincs ilyen nevű nő!
Péter kiszaladt a kórházból, kocsiba ülve, a KRESZ létező összes szabályát megszegve keresztül Budapesten, fülén telefonnal rohant egy másik kórházba, ahol ugyan ezt a választ kapta. Kedvese telefonja kikapcsolva, rokonok elérhetetlenek.

***

Eltelt két hét, Péter nem nagyon aludt. Minden nap, Budapest összes kórházát végigjárva kereste kedvesét, és a valószínűleg már megszületett gyermekét. Egy cigire rágyújtva az utolsó próbálkozások után egy régi haver kopogtatott a kocsija ablakán.
– Szia Péter, Sanyi vagyok, remélem megismersz még.
– Hogyne ismerném meg a volt osztálytársam, Sanyikám! –felelte Péter
– Sajnálom, ami történt Péter, tiszta szívből! – lehajtott fejjel mondta neki
– Mi…Mi…mit sajnálsz, mi van? – nézett kérdően Péter
– Hát, hogy nem jött össze a dolog Irinával, most mesélte a sógora!
– Mi nem jött össze, nem értelek? Keresem egy hete, mit tudsz róla, mondjad! – kipattant a kocsiból Péter, és százötvenes pulzussal remegve hallgatta volt osztálytársa szavait.
– Te jó ég! nem tudtad, hogy külföldre utazott a férjével, Bálinttal? – kérdezte meglepetten Sanyi
– Kivel? mi van? ne szórakozz már, évek óta az élettársam, nincsen férje, ki a fene az a Bálint?! – mondta tágra nyílt pupillákkal.
– Nem tudom pontosan, de vízvezeték szerelő, az biztos! – mondta Sanyi
Péter talán sokkot kapott, és elkezdett neki derengeni valami. – Vízvezeték szerelő… Megcsalt volna? Férj? Mi vaaan? Hova menjek? Mit csináljak? Rendőrség! Remélem, segítenek!- valami hasonló gondolatok járhattak a fejében.

***

Péter a rendőrség előtt várta, hogy mikor hívja be végre a nyomozó tiszt, hátha valami érdemi infóval tud szolgálni. Végre behívták, ahol egy nagydarab, morcos kinézetű, de kedves nyomozó várta.
– Ön Lukács Péter? Egy személyi igazolványt legyen szíves! –mondta a rendőr
– Parancsoljon, igen én vagyok! – izgatott hangon várta a nyomozó információit
– Péter, sajnos nem tudok jó hírekkel szolgálni. A nyomozás eredményét ismertetem.
A párja, Kollár Irina ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben hatóság félrevezetése, és hamis tanúzás miatt. –mondta a rendőrtiszt
– Kollár? Nem Kollár, hanem Kovács Irinának hívják! Az lehetetlen, hogy körözzék! – válaszolta meglepődve Péter
– Igen Uram, Kollár. Kérem, hallgasson végig! – szólt határozottan a rendőrtiszt.
– Hallgatom! – kerek szemekkel várva a választ válaszolta Péter.
– Tudomásunkra jutott, hogy Kollár Bálint és Kovács Irina, ez év június 23. napján házasságot kötöttek, ami azért is érdekes, mivel, Bálintra májusban szabtak ki 6 év szabadságvesztést, épp egy héttel a házasságkötésük előtt.
Péter jogtudó ember, és lassan kezdett neki összeállni egy kép, amit még saját maga sem akart elhinni, de tátott szájjal hallgatta a nyomozó információit.
– Érdekházasság, hogy kedvezményt kapjon a börtöntől! – ordibált Péter
– Igen uram, az, de üljön vissza, és halkabban legyen szíves! – próbálta nyugtatni a tiszt
– Érem, vagyis nem értem, miért ment hozzá? Nem is ismerte! – kérdően nézett Péter
– 5 millió forintot ajánlott az élettársának, hogy házasodjanak össze, hogy így csökkenjen a büntetése, mivel családfenntartó. – mondta a nyomozó
– Csalá…család! A rohadék! Az ő nevét viseli, mert a férj nevére anyakönyvezték! E..Ezé..ezért nem találtam sem a kórházban sem sehol! Ne is folytassa! Mindent értek! – mondta dühödten Péter
– Igen, valószínűleg ez lehetett az oka, de a nyomozás folyamatban van!
– Hol a gyermekem? Hogy hívják? Mit tehetünk? Honnan tudja ezeket?- kérdezte Péter
– A bíróságnak gyanús lett a dolog, és újabb nyomozást rendeltek el, ahol Bálint mindent bevallott. Irina elszökött, valószínűleg a gyermekével együtt külföldre, és mint mondtam elfogatóparancs van ellene. Bálintot börtönbe szállították, nem kapta meg a kedvezményt!
– Hallgatni sem bírom, kérem, tegyenek valamit, találják meg a gyermekiemet! – kérte Péter sírva, és kiment az épületet elhagyva.

***

Mivel hónapok alatt sem történt semmi, Péter úgy döntött maga veszi kézbe a dolgot. Bejárta az országot, és minden rokont ahol rejtőzködhetett, de eredménytelenül. Magába roskadt, és csak a gyermekére tudott gondolni. Hogy nézhet ki? Hogy hívhatják? –folyton ezek jártak a fejében. Egyszer csak hívást kapott a rendőrségtől. Új információk vannak. Péter, mint a szélvész rohant le a kapitányságra, ahol ugyan az a nyomozó tiszt fogadta.
– Ön Lukács Péter? Egy személyi igazolványt legyen szíves!
– Parancsoljon! – izgatott hangon várta az új információkat
– Megtaláltuk őket! Előzetes letartóztatásba helyeztük a volt párját, Irinát. A gyermeke jól van, a gyámüggyel beszéltem az előbb, menjen át hozzájuk, a szembe lévő épületben van.- mondta a nyomozó kedves arccal.
Péter, mint a villám, futott át a gyámhivatalba, ahol egy tündéri kislány várta. Letérdelt elé, és könnyeit kieresztve ölelte át. A gyámságot megkapta, és élete legboldogabb perceinek volt részese. Péter eddig kereste a kérdéseire a választ, hogy miért vele történt ez, és hogy miért volt fontosabb 5 millió forint, mint egy család, de ezen túl nem. Csak arra gondolt, hogy milyen boldoggá fogják tenni egymás életét a kislányával, és ez örök erőt, és hitet adott neki!

“A LÁNYOM NYOMÁBAN” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen, bár nem volt nehéz, mert részben igaz történet :/

  2. Kedves Gábor! Nagyon jó ez a történet és jól is fogalmaztad meg, izgalmas végig. Gratulálok hozzá! Éva

Szólj hozzá!