Nem várt vendég – HATODIK TÖRTÉNET

Álmatlanul forgolódott az ágyában. Hiába tárta ki az ablakot, Emeline Rodról folyt a víz. „Jó lenne egy kis légmozgás” – gondolta. Kint egy kis tücsök rázendített a nótájára, egy varangy kvartyogó szerenáddal igyekezett kedveskedni a ház úrnőjének. „Ebben a zajban nem lehet aludni!” Emeline dühösen a bal oldalára fordult.
Épp elszundított, amikor aprócska neszt hallott. Felült. Valami mozgott a hálószoba ajtaja előtt. Miközben fülelt, belebújt bolyhos papucsába, s felhúzta a hálóköntösét. Aztán megint hallotta a motoszkálást. Óvatos léptekkel elindult az ajtó felé, és mikor odaért, felrántotta. De a szoba előtt nem talált semmit.
Visszafordult, már egészen közelről jött a neszezés. A sötét, piros, puha szőnyeggel borított folyosón a fehér függönyök megmozdultak, és mint sorban álló, balettozó kísértetek fátylai lengtek a lágy szellőben. A nő lassú léptekkel középen, a lépcsővel szemben álló, üveges szekrény felé lopakodott.
A nagymamától örökölt barna, faragott vitrinhez érve, megállt. A házban síri csend honolt. Hirtelen hangos vernyákolással a hátán keresztül a földre ugrott fekete macskája, majd elszaladt. Pulzusa az egekbe szökött. „Te jó ég, Dotti! A szívbajt hozod rám!” – korholta magában a csintalan, hosszúszőrű cicust. Miután Eme, – ahogy barátai nevezték –, kissé megnyugodott, körülnézett. Vajon, hova bújhatott szőrmók kedvence? Ideje álomra hajtani a fejét. A holdfény kísérteties alakokat varázsolt az árnyékokból. Lentről a hallból zörgés hallatszott. Megijedt. Addig azt hitte, csak Dotti mászkál.
A vitrinből remegő kézzel kiemelte a férje vadászpuskáját, a dobozból kiszedegette a golyókat, és megtöltötte a fegyvert. Halkan, lépcsőről-lépcsőre osont le az előszobába, ahol majdnem keresztülbukott barna, magassarkú csizmáján. „Igazán eltehettem volna a helyére!” – bosszankodott. Az antik, tölgyfakeretes tükörben megpillantotta saját magát. Harmincas éveiben járó, közepes magasságú nővel nézett farkasszemet. Hamvas, rózsaszín arcán nem hagytak nyomot a kamaszkori pattanások, hosszú, göndör hajzuhataga a derekáig ért, áramvonalas alakját szemérmesen elrejtette a fodros hálóköpeny. Érzéki, keskeny ajkait összecsücsörítette, mintha csak csókot akarna adni. Nagy, kék, mandulaszeme közben a bejáratra tévedt. Valaki bejött a házba. Felemelte a puskát, ujjai ráfonódtak a ravaszra és célra tartott.
Pillanatra felvillant egy zseblámpa fénye.
– Jó estét, Miss Rod! – mondta az egyenruhás férfi.
Csak a szerencsén múlott, hogy nem lőtte agyon a járőrt.
– Elnézést, ha Önre ijesztettem, de nyitva találtam az ajtaját. Gondoltam, megnézem, minden rendben van-e.
– Köszönöm… Mr. Dred… nincs semmi baj.
– Jobban tenné, asszonyom, ha bezárkózna. Nem olvasta a híreket?
– Ó… De igen. Sikerült elkapni már a…
– Sajnos nem. Felmerült a gyanú, hogy környékbéli lehet. Talán ismerhették az áldozatai, ezért nem találtunk betörésre utaló jeleket. Kérem, éjjel senkit se engedjen be a lakásba, ha egyedül van! Jó éjszakát, asszonyom!
– Úgy lesz. Jó éjt, Mr. Dred!
Megkönnyebbülve leállította a vadászpuskát a fal mellé és megfordította a kulcsot a zárban. Alaposan kiszáradt a szája, így a konyha felé vette az irányt. Nem kapcsolta fel a lámpát. Kivette a hűtőből a vizes palackot, töltött belőle a poharába. Élvezte a hűs vizet, mely hosszú kortyokban folyt le a torkán.
Felsercent egy gyufa lángja, ami meggyújtott két szál gyertyát. Emeline a halvány fénynél látta, szépen, két főre megterítette valaki az asztalt, a padlót teleszórta rózsaszirmokkal, a szék támláján pedig egy piros koktélruha pihent, pontosan úgy, ahogy az újságcikkben leírták. A nő szíve a fejében dobolt, s könnyes szemeivel a sarokba nézett, ahol megpillantotta a férjét.
– Daniel!
– Szia, Eme, megijesztettelek?
– Ez nem vicces!
– Ugyan!
– És ha szívinfarktust kapok?
– Nem probléma, van orvos a háznál.
– Ez kedves tőled! Tényleg, Miss Emerton jobban van?
– Igen. Most alszik.
– Mit ünneplünk?
– A házasságunkat.
– Azért legközelebb szólhatnál előre.
– Meg szerettelek volna lepni. Azt hitted, én vagyok a „Romantikus Gyilkos”?
– Hát… igen.
– Nincs miért félned.
Daniel Rod gyengéden magához ölelte feleségét, miközben ördögi mosolya megcsillant a fridzsider krómozott felületén.

Írta: Czövek Andrea/Mab Tee