Fura teremtmények


Bizonyára nem tudjátok, mert nincs benne egyetlen könyvben sem, hogy Péter bátyánk – aki bár szent volt – szószátyárságával több bajt okozott a világnak, mint pusztán megteremtette és aztán ránk szabadította a legyeket. Persze ez mind csak szerencsétlen véletlen volt, mert ha előre tudta volna…
Azon a napon nagyon elemében volt és így szólt a mennybéliekhez:
– Minden áron teremteni akarok még valamit! Ekkor hirtelen ott termett előtte egy ember, akit úgy hívtak, hogy Minden Áron.
Péter ettől ledöbbent, és úgy érezte, rögtön innia kell valami erőset, ezért így szólt: – Ej de innék most egy Kupicával! Ahogy ezt kimondta, máris ott állt előtte egy bögyös nőszemély, akinek persze Kup Ica volt a neve.
– Ejnye Péter fiam. Tudod, hogy ezek itt nem maradhatnak – méltatlankodott az Úristen.
– Tudom atyám. Leküldöm őket is a földre, akárcsak a legyeket – fogadkozott Péter.
– Oda aztán ne, mert már ott van Ádám és Éva. Kísértésül elég nekik a kígyó!
– Jól van. Akkor engedd meg atyám, hogy a Kárpátok hegyei közé vessem őket. Odáig nem lát el se Ádám, se Éva szeme.
– Ám legyen, hisz itt nem maradhatnak. Tedd azt, amit jónak látsz!
Így esett, hogy Minden Áron és Kup Ica egyszerre pottyantak a földre.
Áron megtapogatta a fejét és így szólt: ez fáj, mire Ica is megtapogatta a fejét és így szólt: ez fej.
– Nővel nem vitatkozom – jelentette ki Áron, és bevetette magát az erdő sűrűjébe.
Ica magára maradt, de erősen unatkozott ezért elindult, hogy megkeresse Áront. Csak másnap talált rá.
Áron éppen egy faágat faragott, Ica egy darabig kíváncsian nézte, végül csak megkérdezte: – Mit csinál az ágból?
– Asszonyt faragok belőle – válaszolta Áron.
– Minek másik asszony, én nem vagyok elég? – sértődött meg Ica.
– Elégnek elég, egy cseppet még sok is – morogta Áron.
Ica erre felkapta a vizet – ami egy kulacsban hevert a földön – és mind ráloccsantotta a férfira.
– Hát nem tudja, hogy magának lettem teremtve? – sikította.
– Az csak véletlen volt, különben meg nagy szerencsétlenségnek tartom – felhősödött el Áron arca, és kerülte Icát, amikor csak tudta.
Néhány napig még hevesen ellenállt a női kísértésnek ám hamarosan be kellett látnia, képtelen így élni.
Egy nap, amikor Péter lenézett a földre – mert kíváncsi volt mi van a teremtményeivel – hát látja, hogy Áron és Ica egymást ölelgeti.
– Ez mind nagyon jó. Ha gyerekük születik olyan szép lesz, mint Ica és olyan okos, mint Áron – örvendezett. Azonban néhány hónap múlva amint meglátta az újszülöttet csalódnia kellett.
– Okos még lehet – reménykedett, és egy ideig feléjük se nézett.
Évek múltak és egy napon Péter kiküldetése okán leszállt a földre, éppen egy magyarországi kisvárosba és azonnal délutáni sétára indult.
Amint a parkban nézelődött, meglátott egy szőke lányt. A szőkeség szinte vonzotta, elindult feléje.
Amint közelebb ért hát látja, hogy a lány nagyon más, mint amilyenre számított. Az orrában, szemöldökében csüngő karikáknál a rámeredő üres tekintet volt csak riasztóbb. Szeretett volna gyorsan odébb állni, de a lány megszólította.
– Csá kisapám, mi a pálya?
– Sesemmi – hebegte Péter.
– Épp ráérek egy menetre – kísértette meg a lány.
– Nekem most sürgősen el kell mennem – mentegetőzött Péter.
– Na ne olyan sietősen, az nem lesz jó – ugrott fel a lány majd, mint egy zsákmányt megmarkolta a férfit és magával vonszolta a park sűrűjébe.
– Most hova rohanunk? – kérdezte Péter zaklatottan.
– Hova, hova. Minek ennyi kérdés? Neked sürgős nem?
– Már nem. Elmúlt az ihlet. Talán inkább beszélgessünk.
– Nem bánom, mit akarsz tudni?
– Hát például, hogy mi a neve?
– Nevem az nincs. Anyám és apám úgy döntöttek, majd én választok magamnak, ha szükségem lesz rá. Különben még nem éreztem, hogy kéne…
– Mikor született?
– Hát semmikor! Egy gólya hozott valamelyik tavaszon…
– Miből gondolja, hogy éppen tavasz volt?
– Mert akkor jönnek a gólyák, vagy nem? Na de most, hogy mindent tudsz rólam, visszamehetek a padra? Muszáj pénzt keresnem!
Péter nyelt egy nagyot, mert nem volt benne biztos, hogy igazán tudni akarja-e, de végük a kíváncsiság győzött, ezért így szólt:
– Még csak egyvalamit szeretnék megtudni, aztán fizetek.
– Az jó, mégiscsak rendes fickó vagy. Sokan mindent ingyen akarnak, pedig igazán olcsón dolgozom.
– Tényleg nem szeretném az idejét rabolni. Hogy hívják a szüleit?
– Apám valamilyen Áron, anyám pedig valamilyen Ica.
– Minden Áron és Kup Ica?
– Ismered őket? – kapta fel fejét a lány.
– Egyszer találkoztam velük.
– Én is csak egyszer, de erre is alig emlékszem. Mesélj róluk valamit – kérlelte a leány.
– Ennek a történetnek a megértése egy örökkévalóságig tartana és ennyi idő alatt rengeteg pénzt lehet keresni – figyelmeztette Péter a lányt. Majd kezébe nyomott egy marék aprót és gyorsan odébb állt.

Írta: Kondra Katalin

“Fura teremtmények” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Kata!
    Nagyon megmosolyogtató az alkotásod. 🙂
    Szent Péter nem tanult a legyek esetéből, hogy szavaival teremteni tud. / Szent Péter Isten akart lenni legalább fél órára és teremteni akart valamit. Krisztus meghagyta, hogy vegyen fel egy marék port, hintse szét és mondja: Légy! Megtette, a porszemekből lettek a legyek, mert nem mondta, hogy mi legyen a porból. "Légy…. /valamivé/" /.
    Bizony, bizony kicsit mindannyian Szent Péterek vagyunk, amikor a szavainkkal teremtünk :D.
    Te most például jókedvet ! 😀 😀 😀

    Judit

  2. Kedves Katalin!
    Mosolyogva olvastam a humoros történetet. Tetszik a Minden Áron és Kup Ica elnevezés! A humor mögött ott a szomorú valóság. Gratulálok!
    Szeretettel: Titanil

  3. Kedves Kati!
    Jókat mosolyogtam. Sziporkázol! Nagyon tetszik ez az írás, tele van ötlettel. Gratulálok!
    Sok szeretettel Eszter

  4. Kedves Katalin!
    Merész, jó elgondolású írásod nagyon tetszett. Szellemes profi mű. Gratulálok!
    Szeretettel: Tara.

Szólj hozzá!