Vágyakozás

Az ember keresi a fényt a reggeli szürkületben, és az éj sötétjében. Keresi a meleget a fagyban, a társat a magányban. Az ember szüntelen keres valamit, amit már rég elveszített, vagy ott hagyott a múltban.
-Mit vegyek neked karácsonyra- kérdezte Zsolt, egyik nap Sárától reggeli készülődés közben.
Semmi különös nap volt, tél hó nélkül.
A fiatal nő az ablaknál állt és a szürke tájat nézte.
Az esőcseppek vigasztalanul folytak le az üvegen.
Mit vegyél? – fordult meg. – Amit én szeretnék, az megvehetetlen, van ára, de nincs az a pénz.
-Dehogy nincs! – lépett oda a férfi és átölelte.
-Tudod, hogy érted bármit megtennék, mondd el mit akarsz és megkapod.
-Engem a pénz nem boldogít- bújt ki Sára az ölelésből és a konyhába ment, hogy elkészítse a reggelit.
Advent volt, ilyenkor valami különös érzés fogta el, az űr amit a szívében érzett, mintha most nagyobb és fájóbb lenne, mint máskor.
Annak ellenére utálta a szürke tájat, hogy ünnepi fényárban úszott minden. Ha Zsolttal vásárolni ment, egy órát valahogy kibírt, míg egyik boltból a másikba mentek, aztán szédülni kezdett és megfájdult a feje.
Ha koldussal találkozott, összeszorult a gyomra, mert tudta, hiába ad neki pénzt, holnap ugyanott áll majd üres zsebbel, ő pedig egyre üresebb szívvel.
A pénz elfogy, a kedves szó elszáll s az ember észrevétlen függővé válik. Hiába kap, nem elég, nem tölti be a szívében tátongó űrt, mert ami betöltené, arról a világ elfeledkezett.
Alig van ember, aki még emlékszik a régi idők adventjeire…
Sárát Zsolt hangja visszarántotta a valóságba és amíg reggeliztek, a pénz értékéről, hasznáról beszélt.
-Kicsim, akár boldog is lehetnél, hisz mindened megvan – állt meg kezében a villa, mert beszéd közben muszáj volt neki gesztikulálni.
-A mostani világban az ember pénzért bármit megvehet, egészséget, boldogságot is.
Az orvostudomány szinte bármire képes, mindenféle gyógyszert, kezelést meg lehet kapni, ha megtudod fizetni. A világ bármely pontjára kell is ezért utazni, ha van pénzed nem akadály. A boldogsághoz pedig csak az kell, hogy mindened meglegyen, amit el tudsz képzelni. Ha fehér karácsonyra vágysz kicsim, akkor elutazunk oda, ahol hó van…
Erre, Sára kezében is megállt a villa, az utolsó falat pedig majdnem a torkán akadt.
Torkig volt már azzal, hogy minden a pénz.
Kezét gyengéden növekvő pocakjára tette és a könnyei megállíthatatlanul folyni kezdtek, de már nem csak befelé.
Arra gondolt, hogy a születendő gyermeke soha nem fogja látni azt a világot, amiben ő felnőtt.
A hosszú havas téli esték emlékei tértek fájón vissza-vissza tértek. A szánkózós, vidám nevetéssel teli fehérség, mint valami látomás, kísértette ilyenkor. Nem csoda, ha karácsonykor az emberek szegényebbnek és magányosabbnak érzik magukat- gondolta.
A gyerekkorral együtt sok mindent elveszítünk: hitet, lelkesedést, a csodavárás örömét. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ezek csak mesék, aztán felnőtt fejjel azon csodálkozunk, hogy mindenünk megvan és mégis örökké hiányzik valami.
Zsolt látta Sára tekintetén, hogy messze jár. Szívén hideg fuvallat rohant át, ködös gondolatai közt azt kereste, hogyan tudná megoldani a problémát.
Nem értette mi a baj, mért ilyen lehangolt a felesége, más nők biztosan értékelnék, amit tesz… talán még hálásak is lennének neki.
-Ma este későn jövök, évvégi vacsora lesz a cégben – állt fel az asztaltól, egy gyors puszit nyomott Sára homlokára, majd sietve magára kapta a kabátot, mint kinek sürgős elintéznivalója akadt, szinte rohant ki az utcára, hogy ne kelljen most a felesége szemébe nézni.