Tavasz tündér

Pici kutya és Monti cica nagyon szerették a telet, imádtak a hóban játszani. Most viszont úgy érezték, mintha sokkal tovább tartana, mint máskor. El is mentek Tél apókához, mi lehet ennek az oka. Tél apóka kint ült a háza előtt, látszott rajta, hogy nagyon el van fáradva.
– Tél apóka, neked nem kellene már pihenned? Ilyenkor már régen a tavasznak kellene jönnie! – kérdezte tőle Monti cica.
– Bizony gyermekeim, már régen szabadságon lennék, de Tavasz tündér még nem jelentkezett. Máskor mindig eljön látogatóba, onnan tudom, hogy mehetek pihenni.
– Talán valami történt a Tavasz tündérrel? – kérdezte aggodalommal a hangjában Pici kutya.
– Én sem értem mi jöhetett közbe! – sóhajtott nagyot Tél apóka. – Viszont az én öreg lábaim már nem bírják, hogy meglátogassam. Bár találnék két olyan barátot, akik megteszik helyettem. – miközben rájuk nézett, mosoly bujkált a szemében.
Monti cica és Pici kutya egymásra nézett.
– Hiszen itt vagyunk mi! Szívesen meglátogatjuk. Minket is érdekel mi történhetett vele.
Tél apóka pontosan elmagyarázta merre találják a Tavasz tündér házát. El is indultak nyomban, mert hosszú út állt előttük.
Ahogy mentek, mendegéltek egyszer csak egy vékonyka hangot hallottak meg.
– Ó, de fázom! Jaj j, de nagyon fázom!
Mikor közelebb léptek, a hóban észrevették, hogy apró, zöld levelek bújtak ki a földből.
– Hát, te ki vagy? – kérdezték tőle kíváncsian.
– Én vagyok a hóvirág. Éppen azon gondolkodtam, hogy kibújok, de alig dugtam ki a leveleim végét, mert nagyon hideg van. Máskor ilyenkor, már szépen melegített a napocska. Azt hiszem, hogy a Tavasz tündér már nem szeret engem! – válaszolta, miközben kissé sírós volt a hangja.
– Mi éppen azért megyünk, hogy megnézzük, hol késik!
Haladtak tovább, mikor az egyik ház ereszénél egy halk, csipogó hangot hallottak meg.
– Mindjárt megfagyok! Nagyon fázom!
– Te ki vagy? – kérdezték, miközben benéztek a fészekbe.
– Én a fecske vagyok. Most érkeztem vissza külföldről. Mindig ilyen tájban érkezem, de máskor már jó meleg van. Szerintem, a Tavasz tündér már nem szeret engem! – csipogta kissé lehangoltan.
– Ne aggódj, éppen hozzá igyekszünk! Megnézzük mi történhetett.
Nem sokára odaértek a Tavasz tündér házához. Sokáig kopogtattak, míg végül ajtót nyitottak nekik. A tündér nyitott ajtót. Még most is köntösben volt, és kisírt szemén látszott, hogy valami baj van.
– Hozzád jöttünk tündérke. Mindenki téged vár! Miért késlekedsz? A hóvirág és a fecske azt hiszik, hogy már nem szereted őket. Mi is úgy gondoljuk elfelejtkeztél rólunk.
– Gyertek beljebb! Sajnos nagy az én bánatom! Nem találom a varázspálcámat. Nélküle pedig nem tudom elhozni nektek a tavaszt.
Monti cica és Pici kutya bementek a házba, hogy segítsenek megkeresni a varázspálcát. Csodálkozva néztek körül, mert nagy rendetlenség fogadta őket. A ruhák és a játékok szétdobálva a földön. A könyvek az asztalon tornyosultak.
– Tudom nagy a rendetlenség! – szipogott a Tavasz tündér is. – Nem pakoltam össze, mielőtt lefeküdtem. Most viszont elaludtam, és nem találom a varázspálcám.
Mind a hárman neki álltak a rendrakásnak. Végül az egyik játék kupac legalján megtalálták a varázspálcát. A Tavasz tündér táncolt örömében. Felöltözött és kimentek az udvarra. Ahogyan forgott körbe-körbe, egyre melegebb lett, virágok nyíltak ki. Kicsit távolabb a hóvirág boldogan dugta ki a hófehér fejecskéjét. A fecske is boldogan kelt szárnyra fészkéből a melengető napsütésben. Tél apóka pedig megnyugodva ment aludni.
Tavasz tündér köszönetet mondott Pici kutyának és Monti cicának a segítségért. Megértette milyen fontos a rend. Így bármikor könnyen megtalálja a neki kedves dolgokat, és azoknak is örömet tud szerezni, akiket szeret.

“Tavasz tündér” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!