Figyelő tekintet

Összes megtekintés: 839 

Kata 13 éves volt, amikor azt vette észre, mintha valaki követné őt. Elkezdett félni. Másnap nem mert iskolába menni, de ma muszáj volt neki egyedül mennie, mivel édesapja fontos és befolyásos üzlet ember volt, aki sokat tartózkodott külföldön. Anyja pedig divattervezőként dolgozott egy világhírű cégnél. Ahogy elhagyta a házat, újra érezte a figyelő tekintetet a háta mögött. Ahogy beért az iskolába, elmesélte barátnőjének, hogy mit érez. Emma azt tanácsolta neki, hogy szóljon a szüleinek, de ő ezt nem tette meg. Azt hitte, hogy emiatt a szülei bolondnak fogják hinni őt. Jobban tette volna, ha hallgat barátnőjére… Aznap zaklatottan ért haza az iskolából. Hiába faggatták a szülei, nem mondott semmit. Mostanra már nem csak az érzés gyötörte a kislányt, hanem a félelem is. Hetekkel később összeszedte bátorságát, és elmesélte szüleinek a félelmeit. Hétvégén a szülők felkerestek egy pszichológust lányuknak, mivel biztosak voltak benne, hogy a környék teljesen biztonságos. És amúgy is, ki akarná bántania a lányukat?! Hetek, hónapok teltek el, de Kata még mindig érezte a figyelő tekintetet a háta mögött. A lány kérésére egy profi magánnyomozót és személyi testőrt is felfogadtak a szülei. Először csak az ablakból figyelték meg a lányt, hogy valóban követi-e valaki. Mivel nem láttak semmi gyanúsat, így továbbra is csak távolról figyelték. A nyomozó megkérdezte a szülőktől, hogy vannak-e rosszakaróik, vagy ellenségeik. Zoltán, az édesapa, erősen elkezdett gondolkodni. Eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt volt egy magas, kopasz, szakállas ember, akivel nem sikerült megállapodást kötni, ezért megígérte, hogy tönkre fogja tenni az életét. Andrea, a felsége, nagyon megijedt, mert ő eddig nem tudott a családját ért fenyegetésről, így azonnal az iskolába sietett lányáért. Hazafelé megálltak a megbízott személyi testőr háza előtt, hogy szóljanak neki az említett emberről, és megkérték arra, hogy a biztonság kedvéért kövesse őket egészen hazáig. A nyomozó már várta őket. Amíg nem voltak otthon, egy fantomképet is készítettek Zoltán elmondása alapján. Kata és a testőr kapott egy-egy nyomkövetőt, ami mindig náluk kell, hogy legyen.

Hétfőn a testőr, István vitte iskolába a lányt, amíg János nyomozó és csapata kamerarendszer segítségével biztonságossá tették azt az útvonalat, amin Kata a suliba szokott járni. Próbálták észrevétlenül tenni mindezt. Ezután egyedül járt Kata iskolába. A nyomozó az irodájából figyelte a történéseket, és azon agyalt, hogyan tehetnének többet a kislány biztonságáért. A felvételek alapján a most már 14 éves lányt valóban követte egy férfi. János egyből elő vette a fantomképet, hogy megnézze, egyezik-e a két arc, és azonnal telefonált Istvánnak, hogy a következő sarok után kövesse Katát. Mivel a lánynál mindig van telefon, így írt neki, hogy ne ijedjen meg, mert ott van mögötte. A lány óvatosan hátra fordult, hogy megnézze, de István csak intett neki az ujjával, hogy forduljon vissza.
Napok, hetek teltek el így. Kata nagyon szép lány volt. Az iskolájában sok fiúnak tetszett. Sorra próbálták őt meghódítani, de nem nagyon bízott azokban az emberekben, akiket kevésbé ismert. Hamarosan az osztályában is kiderült, hogy a lányt követik, és veszélyben van miatta. Rengetegen szerettek volna segíteni neki. Martin, az egyik osztálytársa, felajánlotta neki, hogy reggel elkíséri a suliba, és este haza, mivel úgyis elmegy a házuk előtt minden nap. Kata belegyezett, hogy haza kísérje, és szólt róla a szüleinek és Istvánnak is. Mikor haza ért, behívta a fiút, hogy bemutassa őt a családjának. Mikor beléptek a lakásba, a nyomozó már várta őket. Elmondta nekik, hogy nap mint nap milyen veszélyek leselkednek Katára, és így Martinra is. A fiú nem riadt vissza azután sem, mikor János elmondta neki az egész történetet. Hozzá tette azt is, István mindig ott lesz a hátuk mögött, és figyelni fog rájuk. Másnap reggel Martin a kapuba várta Katát. Mivel az iskola területére István nem akart bemenni, – felkelteni a többi diák figyelmét arra, hogy milyen nagy is a baj – így bent is Martin vigyázott rá. A fiú szinte mindenhová követte a lányt, aki a hetek múlásával megtetszett neki. Először nem merte nyíltan kimondani érzéseit, mert nem tudta, hogy Kata hogyan érez iránta. Kata legjobb barátnője Emma volt, így őt kérte meg arra, hogy egy kicsit faggassa ki Katát arról, hogyan érez iránta. A lány először nem nagyon akart beszélni az érzéseiről, csak napokkal később, mikor már biztosan tudta, hogy nem csak barátságot érez a fiú iránt. Szünetben Martin felkereste Emmát. – Na? Sikerült vele beszélned? – Igen, viszont nem mondott ki nyíltan semmit, de utalt rá. – Értem. Szóval van esélyem nála.

– Figyelj Martin! Neked kinél nincs esélyed? Helyes vagy, okos, jó a humorérzéked. Csak gondold végig. Bejössz neki, úgyhogy ne legyél nyuszi! Mutasd meg, hogy mit érezel iránta!
Ebben a pillanatban Kata lépett oda hozzájuk:
– Óh, sziasztok. Miről beszéltetek?
– Csak arról, hogy egy délután feljöhetnél hozzám Martinnal egy kicsit dumcsizni. – válaszolta sejtelmesen mosolyogva a barátnője.
– Hmm. Ez jól hangzik. Majd megbeszéljük. Hazafelé Martin vette a bátorságot, és elmondta, hogy mit érez Kata iránt. Megállt előtte, megfogta a kezét, nagy levegőt vett, majd elkezdte: – Kata! Már rég el kellett volna neked mondani az első percben, de nem volt hozzá bátorságom. Én… Én szerelmes vagyok beléd! Minden nap várom, hogy újra és újra haza kísérjelek, és reggel újra láthassalak a kaputokba. És egyszerűen nem érdekel, hogy nap mint nap mennyi veszély leselkedik ránk, mert veled lehetek és melletted vagyok, hogy megvédhesselek, mert fontos vagy nekem. Szeretlek! Mindennél jobban! – Hű. Hát erre nem tudom csak azt mondani, hogy én is beléd szerettem – pirult el a lány – és hogy nagyon sokat jelent nekem, hogy itt vagy mellettem, és próbálsz megvédeni mindentől. -Én is szeretlek!
Martin csak mosolygott és megölelte Katát. A hosszúra nyúlt ölelés után tovább mentek. István ennek a vallomásnak szem – és fültanúja volt. Kata szülei ezt hamar megtudták. Hazaérve a lányt nagy meglepetés érte. Szülei közölték vele, hogy holnap elutaznak egy kis időre az ő biztonsága érdekében. Másnap reggel a reptérre igyekeztek. Kata egyik nagy álma volt, hogy egyszer New York-ba mehessen . A repülőtől leszállva nem érezte magát biztonságban. Erről senkinek nem szólt, mivel csak a család tudott arról, hogy elutaztak. Aznap reggel Martin hiába várta Katát a kapujukban. A lány nem ment ki. Próbálta felhívni, de a telefonja is ki volt kapcsolva, nehogy be tudják azonosítani, hogy most hol tartózkodik. Mivel Kata nem vette fel, így a nyomozót hívta, aki kérte, hogy ne aggódjon miatta, hanem iskola után menjen be hozzá az irodájába és mindent megbeszélnek. A fiú számára hosszúnak tűnt az a nap az iskolában. Ahogy kicsengettek az utolsó óráról, rohant a nyomozóhoz. János megnyugtatta, hogy minden rendben van: a család teljes titokban külföldre utazott, ahová a magánnyomozó is elkísérte őket.
– Hogy hová? – nézett elkerekedett szemmel a fiú – Arról Kata biztosan szólt volna! – Ő is csak tegnap tudta meg. és ha az iskolában megkérdezik, hogy miért hiányzik, mondd azt, hogy nagyon beteg. Senki nem tudhatja meg, hogy hol van.
A világ másik végén Kata nem érezte jól magát, ugyanis megint érezte, hogy valaki figyeli, de biztos volt abban, nincs mitől félnie, mivel senki nem tudja, hogy hol van. Ez nem egy megszokott nyaralás volt, mivel üzleti célból utaztak egy divat illetve egy film premier előtti vetítésre, ahol édesapja Zoltán befektetőként volt érdekelt. Aznap este a lány anyja táblagépén filmet nézett, mikor a telefonja rezegni kezdett. Egy ismeretlen szám hívta, de nem vette fel. Néhány perc múlva újra megrezzent a készülék, de most SMS-t kapott. “Elfutni elfuthatsz, de el nem bújhatsz!” Nagyon megijedt, mivel egyedül volt a szobában. Azonnal anyját hívta, mivel nem mert kimenni a szobából, és az összes sötétítőt behúzta. Andrea sietett lányához. Mikor benyitott, Kata az ágy szélen ülve sírt. Andrea még akkor este felhívta Jánost. A nyomozó kérésére másnap reggel a repülőtérre indultak. Mikor át akarták venni jegyeiket, egy fegyveres, arcát elfedő férfi jelent meg a bejáratnál. A biztonságiak azonnal odarohantak, mégsem tudták megakadályozni, hogy az utasok közé menjen. Kata az apja mögé bújt, és onnan figyelte az eseményeket. A férfi a pulthoz sietett, és a pénzt követelte. Eközben a tömegből egy szintén arcát elfedő idősebb férfi bukkant fel. A lány nem vette észre, hogy a háta mögött áll. A következő pillanatban elrántotta őt az apja mögül. A férfi Katával sietve igyekezett a terminál kijárata felé. Ekkorra az egyik utas riasztotta a rendőrséget.
Mivel a kapukat lezárták, a lány és elrablói már nem tudtak felszállni a repülőre. Nem volt beszállókártyájuk, ezért a mosdóban próbálták meghúzni magukat. A rablók valószínűleg tisztában voltak, azzal, hogy az utasokat és a reptér teljes személyzetét értesítették róla, hogy emberrablás történt. Az igazgató felhívta a légiutas – kísérők figyelmét arra, hogy ha meglátják az emberrablókat a középmagas, kék szemű, arany hajú lánnyal, viselkedjenek úgy velük, mint egy hétköznapi utassal. Mikor hallották, hogy stewardesek elhagyták az utasteret, előbújtak “odújukból”. Természetesen a felszerelt kamerák mindezt rögzítették, és a másodpilóta már ott is állt mellettük, hogy elkérje beszállókártyáikat (ami természetesen nem volt). Amikor visszatért a vezetőfülkébe, azonnal felvette a kapcsolatot a londoni irányító központtal, és rendőrségi segítséget kért, hogy a kislány épségben visszatérhessen szüleihez. Azzal a rablók sem számoltak, hogy ez is előfordulhat, emiatt a gépnek kényszerleszállást kell végrehajtania. Húsz percen belül landoltak. Mielőtt az utasok leszállhattak volna, két fegyveres rendőr szállt fel a gépre, hogy a lányt megszabadítsák a rablók “karmaiból”. De ezúttal is ismét a mosdóban húzták meg magukat, így az utasokat először leküldték a fedélzetről. A kapuk előtt szintén rendőrök álltak. Kata szerencséjére egy olyan rendőrt is felküldtek, aki tudott magyarul. A rendőrparancsnok arra kérte a lányt, hogy összekuporodva feküdjön le a földre. Mivel az emberrablók nem tudtak sem magyarul, sem angolul, nem értették, hogy odakintről mit kiabálnak. Ezt a rendőrök nem tudták, így néhány perc múlva arra kérték Katát, hogy bármi történjék, ő maradjon a földön összekuporodva, és akkor nem fog megsérülni. Mivel többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak elhagyni a helyiséget, tüzet nyitottak rájuk. Néhány perces tűzharc után nehezen, de megadták magukat. Két nap után át adták őket a nemzetközi rendőrségnek. Kata még nem mehetett haza Londonból, hiába voltak ott szülei.
Harmadik nap megérkezett János is, aki a magyar, angol, és norvég rendőrségen is feljelentést tett, kiskorú elrablása miatt ismeretlen tettes ellen. Mivel a család és a nyomozó ezt nem hagyta annyiban, a pereskedés végéig nem hagyhatták el az országot. Három hetet töltöttek Londonban, mire a tettesek beismerő vallomást tettek. A család még mindig nem hagyhatta el az Egyesült Királyságot, János Hágába utazott, hogy személyesen hallgathassa ki a vádlottakat tolmács segítségével. Eközben Zoltán Magyarországról bírósági idézést kapott, miszerint a film, amibe befektetett, olyan pénzből lett finanszírozva, amit a rendező csalással keresett meg. Miután a levelet megkapta, egyből Jánost hívta, hogy most mi legyen? Azt tanácsolta neki, hogy a meghallgatásra az ügyvédjét küldje, papír alapú, aláírt dokumentummal, hogy megszólalhat az ő nevében. Zoltán azonnal elkezdte a meghatalmazást írni, és sürgősségi bélyeggel még aznap postára adta. Eközben Katával egy pszichiáter foglalkozott, mivel az eset után nem nagyon beszélt, visszahúzódó lett és kerülte a társaságot. Szinte egész nap a hotelszobában ült magába roskadva. Másnap rendőrök kopogtattak be a szoba ajtaján. Katát keresték. Tolmács segítségével próbálták felvenni a jegyzőkönyvet, de Kata még nem állt készen arra, hogy beszéljen, így megbeszélték, hogy másfél hét múlva visszamennek, és megpróbálják újra. Ezzel elhagyták a hotelt. Még aznap este János megérkezett Norvégiából. Szomorú hírt osztott meg a családdal: addig nem mehetnek haza, amíg ez az ügy le nem zárul. Andrea kétségbeesetten hívta fel főnökét és mesélte el neki a történteket. Emese próbálta őt megnyugtatni, de nem járt túl sok sikerrel. Megegyeztek, hogy olyan céges feladattal látja el a kétségbeesett édesanyát, amit külföldről is meg tud oldani. A pszichiáter jó hatással volt Katára, mivel néhány nap múlva elkezdett magától beszélni a történtekről. Később a nyomozóhatóság megkereste őket újra. Kata már egészen megnyílt, és mindent elmesélt szóról-szóra.
Reggel Zoltánt ügyvédje hívta: – Jó reggelt! Sajnos rossz híreim vannak számodra. – Szia, neked is! Ugye most csak szórakozol velem? – kérdezte elkerekedett szemmel – – Szerinted szórakoznék ilyenekkel korán reggel? Na de térjünk inkább a lényegre. – Persze, persze mondd csak. Hallgatlak. – A bíró bűnösnek vallott téged. – Hogy mit csinált? De mégis miért? – Ezt próbálnám elmondani, ha nem szakítanál félbe! – Hogyne. Bocsánat! – Köszönöm. Szóval téged is bűnösnek tart, mivel olyan filmbe fektettél be, ami csalásból származó pénzből jött össze. És ezáltal te úgymond a cinkosuk lettél. Természetesen próbáltam menteni magunkat, de a bíró azt mondta, hogy mindaddig ebben az ügyben nem születhet döntés az ügyről, amíg te is részt nem veszel a tárgyaláson. Mivel én csak képviseltelek, és nem voltál jelen. – Rendben van, Béla. Majd ezt is megoldjuk valahogy. Köszönöm szépen! Szép napot neked! – Szia! Neked is szép napot. Eközben Andrea is felkelt, és felvont szemöldökkel vonta kérdőre férjét. Zoltán először nem akarta elmondani neki, de titkolózni sem akar felesége előtt, így elmondta a teljes igazságot. – Te jó Isten. Mi történhet még? – kérdezte kétségbeesetten a megtört asszony. – Miután Kata is felkelt, együtt megreggeliztek. Már nem is emlékeztek arra, hogy mikor volt az utolsó nyugodt reggelijük. Alig ettek néhány falatot, mikor János megérkezett hozzájuk. Andrea hívta, hogy egyen velük. Miután befejezték az reggelit, a nyomozó közölte a családdal, hogy miért jött. – Mielőtt bele kezdenék, kérlek titeket, hallgassatok végig, és ne szóljatok közbe! – Hogyne, persze. – Na. Tessék. Máris megszólaltatok. – ezen, mindenki elnevette magát, picit oldódott a feszültség – Na de akkor térjünk is a lényegre! Először is: holnap haza utazhattok , de csak ha akartok és azzal a feltétellel, hogy ne mozdultok ki a házból. Már csak azért se, mert bevallották a rablók, hogy nekik van egy magyarországi megbízójuk, aki felkérte őket, hogy rabolják el Katát. Csak egy baj van. Nem mondták meg a megbízó nevét, akárhogy fenyegettük őket. Ebből az következik, hogy vagy nagyon jól ismerik, vagy pedig, sok, sok millió dollárt vagy épp eurót ígérhetett neki a hallgatásukért cserébe.
Ugyanekkor: az is kiderült, hogy nem te vagy az egyetlen, Kata, akit elraboltak, és elvileg ugyanez az ember volt a megbízó, aki ez alkalommal is. Illetve az is kiderült, hogy azokért a rablásokért fejenként és alkalmanként kettő millió eurót fizetett. Ami azt illeti, rajtad kívül ebben az éven még tíz gyereket raboltak el. Ez nekik egész idáig megérte, mivel mind a ketten fejenként és rablásonként huszonkét millió eurót kaptak. Ez forintba átszámítva kb. hét és fél milliárd forint. Amit válószínű, hogy soha nem fognak tudni elkölteni. Kivéve egy esetben. Ha nagyon erős és tapasztalt ügyvédekkel egy hatalmas pert akasztunk a nyakukba. Erre kevés esélyünk van, kivéve akkor, ha Hágában a legfőbb bírósághoz fordulunk. Tehát lényegében van rá esély, hogy rengeteget bezsebeljünk ezzel a perrel. Egyébként sem lenne tanácsos elhagyni a Királyságot és visszamenni Magyarországra, mert ott rengeteg veszély leselkedne rátok, és ingáznotok kellene három ország között. Illetve azt még elfelejtettem, hogy elfogató parancsot adtam ki a világ minden országába a megbízó ellen. – Rendben van. Ezt még majd átbeszéljük, de akkor így nagy valószínűséggel itt maradunk. – Ahogy gondoljátok Zoli. Azért ajánlottam ezt, mert ez lenne számotokra a legjobb megoldás.
Néhány napon belül megérkezett a levél, amit mindenki nagyon várt. Franciaországból érkezett. Egy rég nem használt raktárban találták meg a megbízót. János kérésére Hágába viszik a rablók tartózkodási helyére.
Hétfő reggel nyolc órára a család bírósági idézést kapott. Kata először hallani sem akart róla, de végül meggondolta magát, mivel egyszer szembe kell néznie félelmeivel. Szülei bizakodóan szálltak be reggel a taxiba, ami a reptérre vitte őket. Még aznap amikor megérkezett a levél, János felhívta a létező legjobb ügyvédeket, akik másnap este meg is érkeztek Londonba. Ahogy a repülő elhagyta a kifutópályát Kata sírni kezdett. Édesanyja rémülten érdeklődött, hogy miért sír. A lány könnyei közt küszködve szólalt meg. – Anya. Én félek. Tudom, hogy most már biztonságban érezhetem magam, de mégis félelem érzetem van.
Másfél óra múlva a gép földet ért. A bíróság jogerős ítéletet hozott a megbízóval szemben. A két rabló bevallotta, hogy megfenyegették őket és kénytelenek voltak elfogadni az ajánlatot. Mivel nem ez volt az első rablásuk. Az elkövetők harminc évre eltiltották a közügyektől, és a megbízó életfogytig tartó büntetést kapott.

A tárgyalás után visszaindultak Londonba.
Néhány napon belül visszamehettek Magyarországra. Katának egy év alatt nagyon sok volt ennyi izgalom. Miután visszatértek, rengeteg osztálytárs, barát és ismerős látogatta meg a családot. Kata még most sem nagyon beszélt senkinek, így továbbra is egy pszichiáter foglalkozott a lánnyal. Idő közben újabb és újabb rablások történtek. Az érintettek próbálták felvenni a kapcsolatot a lánnyal, több, kevesebb sikerrel. Kata, János kérésére magán tanuló lett, a biztonsága érdekében. De neki már hiányoztak a barátai, barátnői.
Martin továbbra is minden nap meglátogatta Katát. Idő közben a család élete mondhatni, hogy helyre állt. A biztonság kedvéért a felszerelt biztonsági kamerák továbbra is fent maradtak. A lányhoz minden nap egy külön tanár járt és foglalkozott vele.
Hamarosan a család újabb levelet kapott a hágai bíróságtól. Zoltán megijedt, amikor látta a feladót, de miután a levelet kibontotta megnyugodott. az elkövetők személyesen írtak egy bocsánatkérő levet, amiben próbálták tisztázni magukat. Illetve az is kiderült, hogy szűk anyagi helyzetük miatt fogadták el megbízójuktól: D. Nagytorvölgyi Imrétől az ajánlatot. Levelükben még az is szerepelt, hogy szeretnének személyesen is elnézést kérni a történtek miatt elsősorban Katától, majd szüleitől. Ugyanekkor azt is megfogalmazták, hogy szeretnék megtéríteni az anyagi veszteségeket, amik a szállodák, a repülőutak, és a nyomozó csapatok kifizetéséből adódtak.
Közös megállapodás után arra jutottak, hogy ki mennek Hágába a levél miatt. tolmács segítségével sikerült megbeszélni a dolgot és békét kötöttek. Azonban Zoltán elismerte, hogy nagyon elhamarkodott volt döntésével kapcsolatban és kérte az elkövetők büntetésének enyhítését. Hónapokkal később a bíróság döntést hozott. Az ítéletet harminc évről huszonhét évre csökkentették a közügyektől való eltiltást. A bíróság a rablók kérésére engedélyezte a megígért pénzösszeg személyesen történő átadását a családnak.
Miután haza tértek otthonukba kifizették a nyomozó és csapata munkáját illetve a testőrt, és az ügyvédeket is. Ettől fogva a Budai családnak nem volt szüksége másra csak egy kis kikapcsolódásra ezután a hosszú, izgalmakkal és félelmekkel teli év után.
Kata néhány hát múlva leballagott iskolájából. Ezek után már szívesen osztotta meg problémáit, gondjait a családjával, ismerőseivel. Kata barátnője, Emma segítségével Martin és Kata egymásra találtak és többé már nem tudtak barátként tekinteni egymásra. igaz az iskola után útjaik nem fonódtak egymásba, de amikor csak tehették mindig együtt voltak.
Kata önbizalma egyre csak nőtt és nőtt. Hetek, hónapok teltek el az eset óta. Közben a Budai család néhány településsel arrébb költözött. A fiatalok szinte minden hétvégén meglátogatták egymást. A távolságtól függetlenül Kata kapcsolata nem szakadt meg a régi osztálytársaival, és iskolai szünetekben eltöltöttek néhány napot együtt. Ezek után az ifjú hölgy eldöntötte, hogy bármi történik vele, azt mindig leírja. És elhatározta, hogy később könyvet ír történetéből, hogy ez által, minél több embernek tudjon segíteni. Függetlenül attól, hogy miket éltek át és hogyan élték azt meg. Mikor első könyvét megírta és kiadták, rengetegen keresték meg. Pedig még csak tizenhét éves volt akkor. Írásában próbálta bebizonyítani, hogy a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekből is van kiút, még ha nem is latjuk az alagút végén.
Ezek után hatalmas hírnevet szerzett magának. Könyvét rengeteg példányban adták el, és mivel a hazai olvasók körében és az életrajzi művek körében hatalmas sikert aratott, külföldön is egyre több országban jelent meg. Annak a börtönnek a könyvtárába is megvolt, ahol fogva tartották a rablókat és a megbízót.
Egy nap a megbízó kezeibe került a könyv. Miután elolvasta bűnbánat gyötörte, viszont egyben örült is, hogy hagyott annyira mély és fájdalmas nyomot a lány szemében.
Katát egyre többen keresték meg olyan fiatalok, akiket hasonló támadás ért. Természetesen amennyire tudott segítette és bátorította őket, hogy merjenek felszólalni ellene! És bármi gyanúsat tapasztalnak környezetükben, azonnal kérjenek segítséget, hogy ne eshessenek könnyen áldozatul, mert a mai világban a legtöbb bűncselekmény áldozatai a fiatalok. Könyve által Budai Kata felmert szólalni az áldozatokká vált fiatalság nevében. Az ő neve az, amitől még hetek múltán is visszhangzott minden bulvárlap és híradó.
Írását egyre többen és többen vették meg és olvasták évekkel később is.
Később írásai miatt több hatalmas cég is megkereste, hogy dolgozna-e nekik, mint író, de ö ezekre a felkérésekre gondolkodás nélkül nemet mondott. Hamarosan az egyik újság közé tette, hogy: “A világszerte ismert Budai Katát több nagy cég is megkereste azzal a felkéréssel, hogy dolgozzon nekik, mint történetíró, de ezekre a közösségi oldalára írt bejegyzésben válaszolt: – Ez egy egyedi történet. Ami velem történt, és én erre büszke vagyok. Nem azért írtam, hogy ebből éljek. Nem azért írtam, hogy sajnáltassam magam az emberekkel. Hanem azért, hogy a könyvembe megírt történetem által olyanoknak segítsek, akik hasonló sorsúak. És nemet mondok minden felkérésre, mert nem vagyok hajlandó kitalált történeteket írni. Mivel azok által az emberek egy nem valós képet fognak felállítani a körülöttük lévő világról. Bevallom, én sem olvasok olyan könyveket, amiknek nincsen valóságalapja. Ebből kifolyólag sokkal inkább jobban szeretem a történelmi könyveket és az életrajzokat olvasni. Véleményem szerint mindenkinek azt kéne olvasnia először aztán pedig a kitalált történeteket, mert a kettő összehasonlításával a fiatalok is tudnak egy a valóságot tükröző képet alkotni arról a világról, amiben reggel felkelnek, és este lefekszenek. Rengeteg különbség van a létező és a kitalált világ között. Ebből adódik az, hogy nagyon sok ember nem tudja eldönteni sokszor, hogy mi a valós és mi a hamis. Még akkor is, ha azt csak hallja vagy a televízióban látja. És emiatt az emberekben önképzavar is kialakulhat, mert abban a teljesen jónak és szépnek megírt világban akar élni. Nagyon szívesen foglalkoznék olyan könyvek írásával is, amik nem a valóságon alapulnak.

De szerény véleményem szerint az emberiség még nem érett meg arra rendesen, főleg a tizenévesek korosztálya arra, hogy olyat olvasson, amivel nem tud különbséget tenni a való és a nem valós élet között. És ha ez, már akkor nem alakul ki az embereknél olyan fiatal korban akkor a szeme előtt egy olyanfajta rózsaszín köd jelenik meg, amitől nem látja majd a valóságot és a képzeletbelit. Ezáltal azt éri el, hogy egy álomvilágba csöppen bele, amiből csak akkor fog kiábrándulni, ha az élettől megkapja az első igazi nagy pofont. És rájön, hogy tündérmesék nincsenek sem pedig tökéletes élet, amiben semmitől nem kell félni, mert minden biztonságos. Ezért nem fogadok el ilyen és ezekhez hasonló ajánlatokat. Mert az én korosztályom még tudja mi a tündérmese és mi a kőkemény és néha kiábrándító és fájdalmas igazság.
Csak ezzel az a baj, hogy ezen én egyedül nem tudok változtatni. Ehhez közös erőre és összefogásra van szükség országszerte. Sajnos a mai fiatalok már egyáltalán nem is olvasnak igaz történeteken alapuló könyveket. És sokszor néhány az emberiség életében hatalmas dologról csak az iskolákban hallanak történelem órán. Így, hogy ilyenekről is csak akkor hallanak először és valószínű, hogy utoljára is. És a kitalált storykban ilyenek nincsenek leírva, és nem bővítik az ismereteket a világ iránt, ami nagyon fontos lenne, mivel a mai fiatalok teljesen elveszettek ebben a rohanó világba.
Mivel nincs magában kialakított képe a környezetéről illetve annak előnyeiről, hátrányairól és a maga szépségéről. Egyszerűen ezek nélkül tudatlannak tartja magát az ember. És nem csak a kitalált könyvekkel van probléma, hanem azzal is, hogy az emberek a Facebook-on és az Instagram-on akarják élni az életüket. Csak mikor erre rájönnek már késő lesz. Remélem érthető volt, hogy miért nem fogadom el az ajánlatokat.”
Ebből később, konfliktus alakult ki, de az emberek rájöttek, hogy Katának igaza van ezzel kapcsolatban.
Szinte minden hétvégén előadásokat tartott iskolákban és különböző rendezvényeken. Szülei büszkék voltak lányukra, hogy képes volt legyőzni félelmeit és beszélt róla egy egész világnak.
Kata már végzős egyetemista. Egy gyönyörű és fiatal, okos hölgy. Martin a múlthéten megkérte a kezét, pont a huszonharmadik születésnapján. A lány ráébredt arra, hogy évekkel ezelőtt is Martin volt az ő óvó angyala, aki védő tekintetével őrizte és védte őt, nap mint nap.
Mára már teljesen kiegyensúlyozott életet él, és keményen küzd azért, hogy minden erejével azon legyen, hogy az ő történetének megismerése által szebbé, jobbá tegye a világot. Még akkor is, ha ő csak egy a sokból. És csak pár ezer ember követi az ő példáját. Nem csak szülei büszkék rá. Hanem egy egész világ. Mert gyerekként képes volt olyan problémával is megküzdeni, amikkel a felnőtt emberek sem tudnak segítség nélkül. Szerencsésnek érzi és tartja magát mivel ilyen életet szánt neki a sors. És egyáltalán nem bánja, hogy akkor nem hallgatott legjobb barátnőjére, Emmára, mert akkor nem tud segíteni hasonló sorsú embereken.
Ma már félelem érzet nélkül lép ki az utcára, mert tudja, ha Martin mellette van nincs mitől félnie, mert mindig őrzi az ő figyelő tekintete.

“Figyelő tekintet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Garajszki!
    Nem, ez nem egy valós történet. Ez a képzeletem szüleménye, ugyanis én, mint 14 éves tanuló, ezt a témát tartottam legjobbnak megírni, mivel mi gyerekek a mindennapokban ilyen és ehhez hasonló veszélyeknek vagyunk sajnos kitéve.

Szólj hozzá!