A dombokkal körbeölelt völgyben álló takaros udvarházat, és a hozzá tartozó épületeket, erős deszkapalánk védte az éjjeli vadaktól és a betolakodóktól. A zárt udvarban szabadon kapirgált az aprójószág. Bent, a hatalmas konyha tágas tűzhelyén nagy fazekakban készült az aznapi étel. Szénagyűjtés és hordás ideje volt, ilyenkor sok a segítség, de sok az éhes száj is.
A gazda háza népe mellé, alkalmi segítséget is fogadott. Igyekezni kellett, mert a beérett gabona is aratásra várt.
Délutánra egymás után érkeztek a szénával megrakott szekerek. A fiatalasszony szorgalmasan segített a szakácsnőnek. Igyekezniük kellett, hogy mire kazlakba rakják a szénát, és a kútnál lemossák magukról annak a porát, már minden étel az asztalra kerüljön. Nagyon izgult, ez volt az első nyara itt az udvarházban. Karácsony után hozta ide az ura, hogy legyen gazdaasszonya a háznak. Boldogan jött, mert gyerekkoruk óta ismerték egymást, a szüleik jó viszonyban voltak. Már születésükkor eldöntötték, majd összeházasítják a gyerekeket. Az idő elérkezett, de kicsit másképp, mint szerették volna.
Ősszel múlt egy éve, amikor a fiú szülei mindenféle saját terméssel megpakolták a szekeret, és elindultak vele az őszi vásárba. Egynapi járásra volt a város, az oda vezető út pedig egy hatalmas erdőségen át vezetett.
Tudták, hogy nem biztonságos fegyveres kísérő nélkül elindulni, de bíztak a szerencséjükben. Befelé menni még látták őket, de a városba nem érkeztek meg. A fiú hiába kereste, és kerestette szüleit. Az nyílt titok volt, hogy törvényen kívüliek élnek az erdőben, a gyanú rájuk terelődött…
Egy év elteltével hivatalosan is halottnak nyilvánították őket. A fiatal gazda elvette a rég neki ígért lányt, és szorgalmasan gazdálkodott megörökölt birtokán…
Az udvaron felállított hosszú asztal, csak úgy roskadozott a finom ételektől, a pincéből felhozott borok meghozták a jókedvet. Valahonnan előkerült egy hegedűs, aki játékával kísérte a nótát. Már egészen besötétedett, amikor az udvar végében álló szénakazlakból hatalmas lángok csaptak fel az ég felé. Pillanatok alatt izzó katlanná változtatva azokat.
Tűz van, tűz van! – kiabáltak az emberek. Az egyetlen kútból esélyük sem volt annyi vizet felhúzni, hogy elolthassák a tüzet.
Még fel sem ocsúdtak a tűz okozta sokktól, amikor a nyitva hagyott hatalmas kapun lovasok száguldoztak be az udvarra. Kardjukkal rövid idő leforgása alatt lemészárolták az italtól már nehezebben mozgó embereket. A fiatal gazda egy hosszú bottal próbált meg védekezni, de esélye sem volt a túlélésre.
Asszonya a tornácon állva kiabált segítségért, és kétségbeesetten nézte a borzasztó mészárlást. Az égő kazlak fényénél, a még mozgó embereket szurkálták le a lovasok, amikor egy kivált közülük, és a tornáchoz vágtatott. Erős karjával maga elé emelte az ijedtségtől mozdulni sem bíró fiatalasszonyt, és elvágtatott vele…
——
Az utolsó erejét is összeszedve kapaszkodott felfelé a sziklás hegyoldalon. Egy-egy csenevész bokorban megkapaszkodva megállt, hogy egy kicsit kifújja magát. Halántéka erősen lüktetett az erőlködéstől, hosszú fekete haja izzadtan lógott szemébe. Kendőjét már lentebb elhagyta, valamelyik bokron lengeti a szél, mintha csak jelezni akarná, hogy merre menekül.
Nem tévedett, a gazda így pontosan tudta, a nagy szakadék felé tart. Egy darabig loholt utána, de aztán legyintett egyet a kezével – menjen, úgy is visszajön. A múlt héten is visszajött – nincs hová mennie. Megint megkapja, ami a szökésért megilleti, aztán olyan lesz, mint a kezes bárány. Egyszer majd csak felfogja azzal a tyúk eszével, itt én parancsolok és engedelmességgel tartozik nekem.
Kicsit csillapodott a lihegése, szoknyájával megtörölte verejtékes arcát, végigsimította az éles kövektől összekaristolt lábait, és újra elindult. Már nem messze volt a hegytető, ahol keskeny fennsík terült el. Tovább nem tud menni, a hegy túloldalán mély szakadék állja el az útját. Hatalmas kerülővel lejuthatna a völgybe, de semmi értelme sincs, hogy lemenjen. Senkit nem ismer az ott lakók közül, meg aztán úgyis megvinnék a hírt, hogy ott van. Egy kicsit megpihen, és visszamegy. Tudja, hogy verést kap, mint ezelőtt. Akár agyon is ütheti, akkor legalább vége lesz a szenvedéseinek.
Amint felért, kimerülten lerogyott az első bokor tövéhez. Míg az égen úszó hatalmas felhőket nézte, kicsit elfelejtkezett szomorú sorsáról.
Milyen jó nekik – gondolta.
Ők legalább szabadon vonulhatnak, amerre a kedvük tartja. Nem úgy, mint én! Még a gondolataimat is megszabná az a gazember, ha lenne hozzá hatalma. De nem fog megtörni! De nem ám!
Már éppen rászánta magát az indulásra, mikor csaholást hallott a háta mögött. Ijedten ugrott fel, hogy elmeneküljön. Azt hitte a gazda jött fel utána a kutyájával, de egy számára ismeretlen hang kiabált rá. – Hová, hová, ilyen sietősen! Nem állt meg, mert az idegen kutyája már a sarkában lihegett. Megszaporázta lépteit és pillanatok alatt a szakadék széléhez ért.
– Vigyázz! – kiáltott felé az idegen, de már késő volt.
Az asszony egyik lábával a semmibe lépett, és zuhant lefelé a mélybe…
——–
Zita hatalmasat rúgott a mellette alvó férjébe, aki azonnal felébredt. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, és óvatosan megrázta az álmában nyöszörgő feleségét. – Ébredj kedvesem, megint rosszat álmodtál. Zita lihegve kapkodta a levegőt és lassan tért vissza iszonyatos álmából. Hálóinge rátapadt izzadságtól nedves testére.
– Megrúgtalak ugye? Ne haragudj, nem akartam.
– Nem baj. Tudom. Menjél zuhanyozni, nagyon leizzadtál, addig én elrendezem az ágyat.
Zita kicsit szédelegve kibotorkált a fürdőbe. Iszonyatos álomképei még ott lebegtek szemei előtt. Próbálta elhessegetni őket, de még nem sikerült.
– Vajon miért álmodom ezeket a látszólag összefüggéstelen történeteket? – tűnődött, míg lassan folyatta testére a langyos vizet.
Tiszta hálóinget vett fel, a konyhában ivott egy pohár vizet, és visszament a szobába. Férje már elrendezte az ágyat és kezét nyújtotta felé.
– Gyere kedvesem, bújj ide mellém.
Az asszony kényelmesen elhelyezkedett férje karjaiban.
– Majd reggel beszélünk az álmodról, most próbáljunk aludni – suttogta Zita fülébe.
– Jól van, egy kicsit még mindig a hatása alatt vagyok. De, most olyan jó helyem van – senkivel sem cserélném el.
Karcsi finoman simogatta felesége arcát, aki békésen szuszogott karjai közt, majd ő is álomba szenderült.
Mindketten álomtalanul aludták végig az éjszaka hátralévő részét, és reggel az ébresztő dallamos zenéjére, kipihenten ébredtek.
“Mozaik: Hatodik történet: Álom mozaik” bejegyzéshez 6 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
A rossz álom mindig takar valamit, testi vagy lelki betegség van a hátterében. Én általában a gyermekeimről álmodok rosszat, és akkor még kis gyerekek, keresem őket. A védelem erős, legyőzi ezeket a rémeket. Szeretettel: Éva
Nekem sokszor az álmom jobb, mint a valóság. Valamikor, ha rosszat álmodtam a szüleim, de elsősorban az édesanyám vígasztalt meg. Most meg már senki. Megrázom magam és indulok, egyszer úgy is véget ér az út.
Szeretettel: Rita🌷
Kedves Magdi!
Igen, nagyon jó, ha van valaki aki segít elfeledni a rossz álmot.
Köszönöm kedves hozzászólásodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Rita!
Igen az nagyon jó, ha a férj segít elfelejteni a rossz álmokat.
Álom történeteimet, most nem én álmodtam, kitaláltam.
Valamikor sokszor voltak rossz álmaim, ha valamilyen veszteség ért.
Olyankor a férjem szokott felébreszteni és vigasztalni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
A rossz álomban az a jó, hogy fel lehet ébredni, de a legjobb az, ha ilyen megértő férj segít elfelejteni.
Szeretettel gratulálok,
Magdi
🌾💐
Jó, ha ilyen férje van valakinek, aki figyelmes, megértő és szeretetteljes.
Szeretettel: Rita🌷