Elfáradt barátság

Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor el kell engednie bizonyos embereket. Bármennyire fáj, bármennyire nehéz meg kell tenni azt a bizonyos lépést, hogy fejlődni tudj. Mert néha pont azok húznak vissza téged, akikről nem gondolnád, pont azok akadályozzák meg a boldogságodat, akikben a legjobban bíztál. Sokan fognak be és ki menni az életedből, éppen ezért ha úgy érzed, valakit el kell engedned akkor, engedd el és ne ragaszkodj hozzá foggal, körömmel, mert ahol megtört valami az már sose lesz ugyanaz. Elfedheted a repedést, de attól ott van, és minden pillanatban emlékeztet téged arra, hogy valami nincs rendben. Van, hogy nincs semmilyen átmenet, nincsen nagyobb vita, a sok apróság egyre csak gyűlik benned és végül azon kapod, hogy elfáradt a barátság.
– Miért nem mondtad el?
Hagytam, hogy Nina hangja vissza rántson a valóságba és ránéztem a mellettem ülő lányra. A vád a hangjában teljesen jogos lett volna, ha az elmúlt hónapokban nem távolodtunk volna el egymástól. Előtérbe került ő, minden róla szólt, én pedig a háttérbe szorultam. Tehettem volna ellene valamit? Igen. De nem tettem, mert már akkor úgy éreztem, hogy nem éri meg a fáradságot. Már nem éreztem azt, hogy vakon megbízhatok Ninában, hogy elmondhatok neki mindent éppen ezért nem is tettem. Hallgattam, neki pedig fel sem tűnt, mert el volt foglalva a saját életével, és barátjával, akivel hol minden happy volt, hol pedig a pokolok poklát élték át. Én pedig csendben éltem az életemet, összejöttem egy közös ismerősünkkel, aki nekem már régen tetszett. Már 2 hónapja együtt voltunk, kapcsolatunkat a valóságban éltük meg és nem a közösségi médiában. Most pedig 2 hónappal később itt ültem a padon Nina mellett, miután látott engem és Zac-et a mozi előtt.
– Mert lebeszéltél volna, hogy úgyis csak ki fog használni, és összetöri a szívemet.
– Mivel azt fogja tenni. Ismerem évek óta.
– Én meg 2 hónapja járok vele. Szerintem 2 hónap járás többet jelent, mivel nekem önmagát adja. De nem fogok magyarázkodni. Nem ér annyit. Boldogok vagyunk, szerelmesek vagyunk, fogadd el!
– Vagy csak te vagy szerelmes – motyogta úgy, hogy ne halljam, de minden szavát tisztán értettem.
Sose tudott hallkan beszélni, mikor azt hitte, hogy suttog, akkor is hangosan beszélt. Távolságtartóan néztem Ninára, az egykori legjobb barátomra, szemei alatt sötét karikák húzódtak, ebből azonnal arra jutottam, hogy megint összevesztek Derekkel. Akkor szokott így kinézni. A régi énem azonnal faggatni kezdte volna és mindent elkövetett volna, hogy jó kedvre derítse, de a mostani énem már nem. Mikor hosszú idő után megtettem az első lépést Zac felé, azzal együtt benőtt a fejem lágya is. A múltba ragadtam és hiába telt el jó pár év, én még mindig kislánynak éreztem magam Zac társaságában, egészen 3 hónappal ezelőttiig. A vele való egy hónapos randizás alatt felnőttem a koromhoz és sok mindent átértékeltem magamban Zac segítségével. Például a Ninával való barátságomat is.
– Utálod, hogy összejöttünk mi? Hogy boldogok vagyunk és annyi év után végre egymásra találtunk? Féltékeny vagy a boldogságomra, mert nekem igazi kapcsolatom van, nem úgy, mint neked Derekkel. Tönkre teszitek egymást lelkileg és te mégis mindig visszamész hozzá, mintha élveznéd, hogy bánt – néztem rá szomorúan.
– Ha az elmúlt hónapokban egy kis erőfeszítést tettél volna, akkor tudnád, mi van! Ha szeretsz valakit, akkor ki tartasz mellette, még ha nehéz is!
– Pont nekem mondod, aki évekig várt Zacre? De tudod, ha Zac úgy bánna velem, mint veled Derek már rég kitettem volna a szűrét. Senki sem ér annyit, hogy a lelki békém lássa a kárát.
Nina elkapta rólam a tekintetét, én pedig sóhajtottam egy nagyot és előre dőlve beletúrtam a hajamba.
– Nézd Nina, szerintem mindketten tudjuk, hogy ez a barátság már nem az igazi. Az ovi óta vagyunk barátnők, együtt nőtünk fel, egy középsuliba jártunk. A barátságunk túlélte, hogy máshova jártál általánosba, de amikor 1 éve egyedül hagytál egy koncerten, és órákon át nem jelentkeztél, ott akkor megszakadt bennem valami. Alibinek használtál, úgy, hogy el se mondtad és még én voltam a szar, amiért haragudtam. Ez a barátság már elfáradt Nina.
– Hát, ha így gondolod – pattant fel dühösen. – Ahhoz képest, hogy azt mondtad soha egy pasi sem állhat kettőnk közé, most mégis Zacet választod!
– Nem, Nina. Te választottad Dereket – csóváltam meg a fejem, majd csendben figyeltem, ahogy elsiet, hogy még elérje a buszát.
Zac ült le mellém, fejemet a vállára vonta én pedig a szememet behunyva magamba szívtam az öblítő és finom parfümjének illatát, amit csak akkor éreztem, ha szorosan magához húzott. Bár nem is tudtam belőle kinézni, hogy magára önt egy nagy adag parfümöt és húzza maga után az illatfelhőt.
– Nem ment valami fényesen – állapította meg nagysokára.
– Vele mindig is nehéz volt szót érteni.
– És most mi lesz? Bemenjünk még a filmre?
– Nem, inkább sétáljunk még egyet a parkban, aztán menjünk haza – néztem fel rá, ő pedig megsimogatta az arcomat és egy hosszú csókot nyomott a számra.
A parkban sétálva elmeséltem neki, hogy mi történt és mire a mondandóm végére értem, már biztosan tudtam, hogy helyesen döntöttem, amikor őszinte voltam. Nina és az én barátságom pengeélen táncolt egy teljes éve és az elmúlt hónapok történései kibillentettek minket az egyensúlyból, nekem pedig már nem volt erőm tovább küzdeni ezért a barátságért. Amit el kell engedni, azt el kell és nem szabad hagyni, hogy a közös múlt befolyásolja a jelent és a jövőt.