Karácsonyi történet: Kilencedik történet: Angyalka nélkül nincs karácsony

Összes megtekintés: 92 

Once you have been in the dark, you learn to appreciate
everything that shines.
(Zachry K. Douglas)
* * *
Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami
szép és jó az életben.
(Móricz Zsigmond)
* * *

Az apró, hétköznapi dolgokban is mindig értékeltem a szépséget, jóságot. De történt valami, amitől kezdve még jobban örültem a kicsi jónak is.

Mint derült égből villámcsapás, vagy mint jéghideg vödör víz a nyakba, úgy ért, amikor egy egyszerű ínygyulladás után kiderült, hogy nagyobb a baj, komoly a baj. Majdnem öt hónap kórházi kezelés, – csak néhány napos megszakításokkal, amikor otthon regenerálódhattam egy kicsit – nagy megrázkódtatás volt.

De nem sírtam, amikor kiderült. Nem sírtam, amikor jelentkeztek a kezelések mellékhatásai. Nem sírtam, amikor néhány nap szabadság után vissza kellett menni a kórházba. Nem sírtam, amikor a család elköltözött az új házunkba nélkülem. Nem sírtam, amikor a kedves nővérke helyett, az undok nővérke volt szolgálatban, és megkeserítette a napomat. Akkor sem sírtam, amikor barátokkal tervezett közös programokat kellett lemondani. Nem sírtam, amikor meg kellett válnom majdnem fenékig érő hajamtól. Akkor sem sírtam, amikor elmesélték, mennyire vár haza a kutyusom, aki nem tudja hová tűntem.

Ha valami fáj belül, a lelkünkben, szívünkben, sírunk, és ez nem baj. Utána gyakran megkönnyebbül az ember, és új lendülettel indul tovább, még az is előfordulhat, hogy megerősödve néz szembe a bajokkal. Én mégsem sírtam. Csodálkoztam magamon, amiért nem jöttek a könnyek.

De mosolyogtam, amikor észrevettem, hogy pillangó pihent a kórterem ablakán, vagy amikor katicabogár szedte pici lábait a párkányon. Mosolyogtam, amikor a kórház ablakán kinézve az egyre színesedő, magas fákat láttam. Mosolyogtam, amikor kedves nővérek és kedvenccé vált orvosok jöttek be hozzám.
Mosolyogtam, amikor meglátogattak a drága családtagok, és barátok, amikor érkeztek a bátorító, jobbulást kívánó üzenetek a távollévőktől.
Mosolyogtam, amikor a szép sárga és rozsdás falevelek elkezdtek szállingózni a szélben. Drukkoltam, hogy amikor lehullik minden levél, és az első hó, akkor már otthon lehessek.

Furcsa módon még akkor sem sírtam, amikor annyi nehézség és hosszú hetek után, már a hátra lévő napokat számolva, hirtelen bizonytalanná vált az időpont, amikor végleg elhagyhatom a kórházat.

Mosolyogtam, amikor az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégis hazamehetek, mert minden jól alakult.
Onnan kezdve, a máskor talán megszokottnak tűnő, apró dolgokat is nagyon tudtam értékelni. Úgy éreztem, mindegyik egy kicsit hozzájárult ahhoz, hogy a betegség terhei lassan lemorzsolódtak. Már nem csak a szám, hanem a szemem is egyre igazabbul mosolygott.
Örültem az első vízparti kutyasétáltatásnak, örültem az első hattyúnak, amelyet a hosszú kórházi hónapok után láttam, örültem a kutyasétáltató barátokkal történő találkozásnak.
Örültem, amikor naponta már többször is fel tudtam menni a lépcsőn anélkül, hogy elfáradnék.
Örültem, amikor a hosszú ideje tartó étvágytalanság után, végre jóízűen ehettem, ráadásul a rossz kórházi koszt után, az otthoni finom ízeket élvezhettem.
Örültem, az első közös családi ebédnek, amikor mindannyian együtt ültünk az asztal körül. Örültem, amikor az utolsó kötések is lekerültek rólam, és tetőtől-talpig tudtam zuhanyozni. Örültem az első otthoni látogatónak.
Örültem az eseménytelen hétköznapoknak. Örültem, amikor nem a nővérke ébresztett hajnalban a vérvétellel, hanem akkor ébredtem, amikor kedvem tartotta. Örültem, amikor egyik reggel a vízparton sétáltunk, és gyönyörű nagy pelyhekben esett a hó. Igaz, csak két percig tartott, de olyan szép és tiszta két perc volt, amitől megint könnyebb lett a szívem. Örültem az első kicsomagolt doboznak az új szobámban. Elfáradtam ugyan, de megcsináltam.
Örültem, amikor felfedeztem, hogy ebből az új szobából tisztán láthatom a gyönyörű naplementéket.
Örültem, amikor egy milliméteresre nőtt a hajam, és már nem voltam kopasz.
A legyengült immunrendszerem miatti óvintézkedések kapcsán kerülni kellett sok minden jó dolgot. Így, a hosszú idő utáni első szabad ölelés és puszi igazán megmelegítette a lelkemet.

Teltek a napok, és próbáltam visszazökkenni a régi kerékvágásba, ami majdnem öt hónap kórházi élet után, nem egy könnyű feladat. Néha türelmetlen voltam magammal, de nem sírtam.
Összeszorult a gyomrom, ha a rádióban hallott dal felidézte a kórházi napokat, de nem sírtam.

Az első hetek gyorsan teltek, majd igazi szép várakozás következett adventkor. Egy ilyen súlyos betegség után, a szív legszebb ünnepe, a karácsony, még inkább mély jelentést kapott. Amikor azt hallod, hogy abban az évben te vagy a legjobb ajándék a családnak, az, hogy otthon vagy velük gyógyulófélben, akkor egyre jobban töltődsz fel pozitív energiákkal. Lehet, hogy fizikailag még gyenge vagy, de lélekben már egyre erősebb.
Elérkezett a fenyőfadíszítés ideje. Az járt a fejemben, amit a nővérektől hallottam, hogy milyen sok beteg kényszerül arra évről-évre, hogy kórházban töltse a karácsonyt. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, mert én otthon lehettem.

Kezembe került egy angyalka dísz, és elkalandoztak a gondolataim.
A ;Kevin nélkül nincs karácsony!; mondat a híres filmre utalva mostanra szállóigévé vált. Nekünk a családban van egy másik, saját mondásunk: ;Angyalka nélkül nincs karácsony!;. Ennek a mondatnak külön története van.
Még kicsi általános iskolás voltam, amikor technika órán csináltunk egy angyalkát. Pingpong labda volt a feje, lepedőből a ruhája. Filcből készült a sapkája, ahhoz hozzáerősített cérnával lehetett felakasztani. A mosolygós arcát is én rajzoltam, a ruháját karácsonyi motívumokkal díszítettem.
Örömmel vittem haza, Anycim odavolt, milyen aranyos. Tesóm persze gúnyolódni kezdett, amitől én megsértődtem. Papcim meg jót nevetett a beszólásokon. De azért a saját készítésű angyalkám felkerült a fára.
Karácsony után belekerült a többi dísz közé a dobozba, hamar meg is feledkeztem róla. Következő évben ismét rábukkantunk. Újabb gúnyolódások következtek. Én már félre akartam tenni, eldugni magamnak, de Tesóm a csipkelődős hangsúlyával kibökte: ;Angyalka nélkül nincs karácsony!;, ezzel megint felkerült a fára. És a következő évben, és utána is sokszor, mindig ezzel a mondattal kísérve.

Már bolti angyalkák is voltak otthon, mégis az általam készített dísz lógott a karácsonyfán, a szállóige csak rá vonatkozott. Több éve, valamelyik költözésnél az angyalka eltűnt. De minden évben, amikor a saját készítésű elveszett angyalkám helyett, készen vásárolt angyalkák kerültek fel a fenyőre, szóba került ő is. Sajnáltuk, hogy nincs meg, és mosolyogva mondogattuk: ;Angyalka nélkül nincs karácsony!;.

Itt jártam gondolatban, kicsit hevesebben fordultam a többiek felé, de a családi-emlékidéző szállóige az ajkamra fagyott, mert a mozdulattól kicsúszott kezemből az aktuális angyalka, majd a földre esve, szárnyaszegett angyalka vált belőle. És akkor én sírtam. Szívből. Lélekből. Minden elfojtott, el nem fojtott érzelmemmel. A család kicsit félve nézett rám. De én megnyugtattam őket, hogy nincs baj.
Valóban úgy éreztem, már minden rendben. Hittem magamban. Hittem, hogy lélekben még erősebben indulhatok tovább az utamon. Hittem, a sok rossz után, már jobb dolgok következnek majd.

Erőt meríthettem érzéseimből, mert a családom és barátaim szeretete, támogatása melegítette a lelkemet. Később, amikor a ragasztott szárnyú angyalkát láttam csillogni a fenyőfán, belőle is erőt merítettem. Hangosan kimondtam, amit gondoltam, közben mosolyogtam. Szívből. Lélekből. ;Angyalka nélkül nincs karácsony!;.

“Karácsonyi történet: Kilencedik történet: Angyalka nélkül nincs karácsony” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ez a történet valóban karácsonyi. Egyfajta születés: újjászületés van benne, a remény hordozója. És hozzá Angyalka, ami-aki az írói-én párhuzama is lehet: a meggyógyult ember, az éppé lett szárnyú angyalka. Szép mese ez a lélek fényességéről.

  2. Nagyon megható, szép történet volt. Bizony a betegség kemény próba, nem csak a betegnek, hanem az egész családnak. Mindenkinek, aki szereti a beteget. Remények, kételyek, várakozás. Viszont, minden jó, ha jó a vége.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!