ÚJÉVI FOGADALOM – NEGYEDIK TÖRTÉNET

Otthon éppen Szilveszter éjfélt ütnek az órák, unalmas családom bizonyára meghatottan énekli a himnuszt, miközben az asszony ezredszerre fogadja meg magában: jövőre tényleg elválik tőlem.
De itt a világ szebbik felén csend honol. Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb alkalom egy merőben új élet kezdetére. Most igazán ráérek bármire megesküdni: hogy reggelente idejében kelek, nem kések el, nem húzom meg többé a Marcsi copfját, elfelejtem a napi verekedéseket, felfalom a menza tökfőzelékét. Nem olvasok esténként a zseblámpa egyre halványodó fényében a paplan alatt, megcsinálom a leckét, nem puskázok dolgozatíráskor, nem szúrom át gombostűvel a cserebogarat, és hanyagolom a csikkdobálást a fiúvécé plafonjába. Nem lépek a lányok lábára tánc közben, levágatom vállig érő hajam, lecserélem a csöves gatyámat, pénzt szerzek az első farmeromra, nem megyek át a piroson, kólát szürcsölök diólikőr helyett, valamint megtanulok énekelni, mielőtt fellépnék a klubban. A kertben felásom a földet, összegereblyézem a lehullt avart, letakarítom a havas járdát, felaprítom a tűzifát. Megtanítom a húgomat, hogyan viselkedjen a fiúkkal, és hogyan ne, átsegítem az időseket a zebrán, a nagyanyót is meglátogatom néha a vének házában. Berúgom majd a sorsdöntő tizenegyest, és kinyitom a sorsdöntő palack pezsgőt a lánykéréskor, szeretni fogom az anyósomat – na, talán ezt még megfontolom. Nem felejtem el nejem szülinapját, üres borítékot csúsztatok a doki zsebébe, nem pofozom fel a gyereket, ha éppen másra vagyok dühös, a kocsmából kijövet nem ülök biciklire, inkább bliccelek a villamoson. Leszokom káros szenvedélyeimről, már ha valaki közli velem, melyek is azok. Nem adok témát a bulvárlapoknak, beiratkozom egy fitt-tanfolyamra, nem fogok dühöngeni a sóhivatal tisztviselőinek packázásain, nem tülkölök oly veszettül a péntek délutáni dugóban veszteglő autócsorda közepén, nem jelentem fel a szomszédot birtokháborításért, és nem nyuvasztom ki kiállhatatlan kutyáját. Ereimben sűrű vér helyett forró limonádé folyik majd…
Üldöznek a be nem váltott újévi fogadalmak. Halmozódnak évről évre. Mindig eszembe jut, mikor az íróasztali naptáron már csak az utolsó lap marad: december 31. Kezdődhet minden elölről: becsszavamra, új életet kezdek, elsőként…
Egyedül, távol mindentől, az óceán végtelen vízén még néhány órát várnom kell az új esztendőre. A napsugarak apró cseppjei most érik el a horizontot, narancsujjak kúsznak végig a hűs habokon, egy sirálypár suhan át a bérelt jachtom felett. A messzi világítótorony sötét árnyéka meglovagolja a hullámok taraját, csúcsa megjelöli fejemen a rózsaszín horgászsapkát. Feltekerem a pecabotjaim damiljait, a horgokról mind leették a csalit az arcátlan halak. A vödrömben csupán sós víz lötyög: ez az év is rosszul végződik. Ideje hát újabb ígéreteket tenni, úgysem kéri számon rajtam senki:
Nem tervezek alagutat a nagy alföldre, nem exportálok több homokot a Szaharába, ad abszurdum mindig megmondom majd az igazat, de mindenekelőtt örömmel gyűjtök koszorúra, ha a főnök temetéséről lesz szó. És, ha már elfoglaltam megárvult helyét, feltétlenül kizsákmányolom a rettegő alkalmazottakat, de csakis a vállalat érdekében. A cég ingyenes hawaii kirándulásán nem lökdösöm kétségbeesetten a kollégákat a szálló svédasztala előtt. Nyomatékosan megkérem honfitársaimat, hogy adományaikat egy bizonyos személyes, kajmán-szigeteki számlára utalják, lemondok beosztottjaim milliós végkielégítéseiről, persze a magam javára. Nem lopom ki a viaszt a szárnyaimból, ha ezek után mégis menekülőre kell fogjam.
Tükröt tartok magam elé, de behunyom a szemem, nehogy a saját képembe röhögjek. Azért valamilyen nyomot mindenképpen hagynék az utókorra…
Hirtelen sötétedik. Begyújtom a hajómotort.
Valaki, mintha csak erre várt volna: apró örvények keletkeznek a vízen. Lenn, a mélyben garázdálkodó bestia megrázza magát, és elindul az óceán roppant tömegével a hátán. Gyilkos út ez. Gyomra korog, akár egy izzó kemence. Útközben mindenféle vízi élőlénnyel csillapítja éhségét. A felette ringatózó jachtot veszi célba, irdatlan testével aláúszik, aztán hirtelen a felszínre tör. A hajó ropogva emelkedik a levegőbe, maradványai egyenesen a fenevad tátott szájába zuhannak, aki tettének minden súlyával merül alá. A tajtékos vízen csak a megsemmisült jármű faburkolatának néhány darabja és egy rózsaszín horgászsapka lebeg méltóságteljesen.
A tenger éjfekete, dermesztő vízében pihen a szilaj szörny. A jövőjén töpreng. Megfogadja, új életet kezd: felfalja az egész világot, ő lesz a világ ura, övé a teljes hatalom, hisz könnyűszerrel elbánik minden felszíni és felszín alatti lénnyel, keresztülgázol minden értéken, megfojtja a kreativitást, kiírtja az örömöt, hamuvá változtatja a gondolatokat. Radarcsápjai folyamatosan pásztázzák az óceánt. Egy távoli motorzúgásra figyel fel. Minden sietség, és bosszúszomj nélkül fordul az új irányba; még nem érti a szerelmet, a gyűlöletet, a látszatot és a valóságot, megnyugvást keresve lódul neki, egyenesen a hang felé, útjából menekül minden jótét lélek.
Nincs, aki szembeszállna vele.
Még nincs.

Írta: Szántó László