Tavaszi történet: Hetedik történet: Asszonysors (Részlet Zsófi naplójából)

Állítólag szerencsés nap ez a mai a 09.09. miatt. Én már elfelejtettem, miért, de hiszek a számok erejében (Grabovoj ), és abban is, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van. Ám kissé „babonás” is vagyok, és a népi közmondások bölcsességét is el tudom fogadni. Például: „Nyugtával dicsérd a napot.” Így aztán most csak leírom a tényeket, és a nap dicsérete és hálaimám napnyugta környékén lesz csak olvasható az interneten.
Az történt, hogy nem vettem észre, de tiszta „őserdő” lett a kertem, amióta egyedül maradtam, és magam gondozom a kertet. Minden fám elterebélyesedett, magasra nyúlt, elfogták egymás elől a napot. (Egyébként örültem, amikor madár hozta magból, a szomszédból átnyúló gyökerekből, vagy csak úgy, váratlanul kinőtt egy-egy gyümölcsfa a földből,) Továbbá vettünk egy alma-, két körte-, egy sárgabarackfát is a közeli kertészetből. Van naspolyám és kék áfonyám, szóval tetszett nekem ez a kert.
Néhány éve még fügecsemetét is hoztam, azóta egyre jobban szeret engem a füge. Én is őt.
A patakparton homoktövis bokrok, meg szomorúfűz, nyaranta sütőtök meg dinnyeszőnyeg, igaz, az utóbbi nem mindig érik be.
A virágokat Hollandiából tavaly hozta a fiam, amikor kint járt egy szimpóziumon.
A tavaszi koronavírus-karantén miatt csak fényképen láttam az első virágnyílást. Mondhatom, fájt a szívem értük. Aztán nyár közepén végre eljöttem Mórra. Jó volt itt lenni. Az aranyhalak a mosókonyhában remekül érezték magukat egy nagy szüretelőkádban. Abban teleltek.
Minden rendben volt, de a kertbe egy szemernyi napfény se jutott be. A szőlő csak néhány fürtöt termett, de azt is megették a hangyák, darazsak, madarak… ki tudja ebben a lopós, erkölcsileg romlott világban. Már ők is kezdik, a rabló-félék, aztán a szegény méheknek cukros vizet, a fecskéknek fészket, de legalább sarat kell odakészíteni, hogy legyen miből építkezniük…
Bezzeg az emberek között! Ott nincs ilyen segítségre szükség, legalább is a gazdagoknak nincs. Megvan azoknak a maguk sara.
A hosszúra nyúlt bevezető után rátérek a lényegre. A kertben már szinte semmi sem termett, a kisebb növények, virágok, bokrok kiszáradtak, a fák meg az égig értek, nem maradt erejük a nagy növekedés után, miatt a gyümölcsérlelésre. Valami csúnya betegség (tűzelhalás) megtámadta a birsemet, „burokfúrólégy” vagy valami hasonló nevű dög pedig a diófámat.
Észszerűnek látszott ezeket kivágni, s mivel a kert nagyobbik felét ők foglalták el, az egész kertet megszabadítani az elburjánzott, zöld növényektől.
Meg kell említenem a férjem által oly sokat emlegetett „rókafarkú fűrészemet”, amelyik igen nagy szolgálatot tett ebben a néhány, mozgalmas, fárasztó, „kertépítő” vagy inkább kertromboló munkában.
Elővettem az elektromos fűrészemet is. Igaz, eddig csak „favágásra” használtam, a hosszabb kandallófa megrövidítésére, hogy beférjen a cserépkályhába, ám fák kivágására még nem.
Izgultam, mi lesz, ha beszorul a fűrész a fa törzsébe, ha felém dől a fa, ha ráesik a fatároló tetejére…
Csupa felesleges, női izgulás. De azért előkerestem a szobafestésnél használt munkavédelmi szemüvegemet is. Igaz, kicsit karcos volt a műanyag, de legalább megvédi a szemem a röpködő faforgácsoktól.
Aztán nekiálltam. Alapos szemlélődés után, óvatosan, körülbelül fél méter magasságban – ahol már kissé elváltak egymástól a szorosan egymás mellett kinőtt birsek -, egyenként elfűrészeltem a karvastagságú fatörzseket.
Sikerült!
Hálát adtam a Jóistennek, hogy vigyázott rám, óvott, védett.
Jó ez a fűrész, és szép lett a kert, a napsugár ki-be jár benne. Jövőre csupa virág virít majd az ablakom alatt!
Illatosak, szépek. Álomszépek.
Mór, 2021. 09. 09.

“Tavaszi történet: Hetedik történet: Asszonysors (Részlet Zsófi naplójából)” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Erzsike!
    Gratulálok a szép I. helyezésedhez, remek írásodhoz.
    Szeretettel: Marika

  2. Drága Magdi! Köszönöm, hogy olvastad a kis történetemet,
    nekünk szerencsére megvan még a szülői házunk a Bakony tetején. Amikor szó volt arról, hogy el kellene adni, én azon gondolkodtam, hogy a kertjében levő „macskafejű körtét ” termő körtefánkra haszonélvezeti jogot kérek. 🙂 Próbáltam oltani belőle, de nem sikerült. Azóta a körtefa elszáradt.
    Nagyon sajnálom. Én is féltem attól, hogy mások lakjanak ott.
    Ölellek: Erzsi

  3. Karola drága, köszönöm az olvasást. Olyan szépen fogalmaztad meg: „A kert számomra olyan, mint a költészet…”
    Valóban így van. Én is sokat dolgozom a kertemben, de a hozzáértés hiánya meglátszik rajta. (A férjem volt a szakember, de már tíz éve nincs közöttünk sajnos.)
    De szeretem a virágokat, van fügefám, naspolyám, öreg szilvafák, alma, körte. Kacérkodom a rózsa szemzésével, gyümölcsfa oltásával, egyszer sikerül, máskor nem. Azért jobb a nyarat kertben tölteni, mint nagyvárosban, az első emeleten.
    Ölellek: Erzsi

  4. Ritkán szoktam irigykedni, de a kertünk nekem is hiányzik gyerekkori otthonunkból, ahol később idegenek laktak és mindent tönkre tettek. Ami a mostani lakásunk előtt van, az nem a miénk, közterület. Magdi

  5. Kedves Erzsébet!
    A kert számomra olyan, mint a költészet.Mindig magával ragad. Tavasztól késő őszig ott töltöm az óráimat. Még így is van gondom, mert mindenre nem jut időm. Szeretettel olvastalak: Karola.

  6. Drága Éva!
    Köszönöm, hogy olvastál. Én összesen 8 évig laktam panelban, vidéki kisvárosban, de nagyon szenvedtem ott. Most az év felét kertes házban töltöm, és valóban egyre nehezebb a kertet rendben tartani, de igyekszem. Ráadásul a vírus megnehezítette a tömegközlekedést is…
    Köszönöm a figyelmedet:
    Erzsi

  7. Kedves Erzsike! Én lassan három éve, hogy új házikómba költöztem. Azon voltam, hogy legyen orgona, barkafa, aranyeső, minden olyan növény, amely öröm a léleknek, a szemnek, hiszen a tavaszt jelzik. De ha az ember öregszik, ráadásul mindenre allergiás – mint én –, nehéz a sövénynyírás, a kapálás, fűgereblyézés. Nálunk ráadásul eléggé szikes a föld, ezt ásni kellene, átforgatni, az sem megy. De…. soha nem tudtam volna elképzelni az életemet lakótelepi lakásban. (Bizonyára más fordítva van ezzel.) Szeretettel olvastalak: Éva

  8. Rita, drága! Köszönöm az olvasást, a hozzászólásodat.
    Magam is elég sokat olvasok itt a H M oldalán, de ettől a nyitott hozzászólásmódtól még mindig idegenkedem egy kissé. A kert egyébként száz kilométerre van tőlem, és ez a vírusos időszakban, busszal elég nehéz kérdés. Tavasszal elmegyek, késő ősszel hazajövök.
    Így van időm a kertre, de mindig, mindennel késésben vagyok. Meg a szakértelem hiánya is meglátszik rajta.
    De azért igyekszem.
    Az aranyhalak is azért telelnek a mosókonyhában, mert picurka a „kerti tó”, egy hidegebb télen belefagynának.
    Bírom őket. Nyáron még függönyt is raktam nekik a kertben, hogy ne legyen meleg a vizük. Köszönöm a figyelmed.
    Ölellek:
    Erzsi

  9. Kedves kis történeted tetszéssel olvastam. Bizony a kert ilyen, azt gondozni kell ahhoz, hogy szép legyen, viszont utána nagy öröm ott tölteni az időt.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!