Hortenzia


Zsuzsa végre beült az autójába és kigördült az irodaház parkolójából. Éhes volt, holtfáradt és feszült az egész napi hajtástól. Még most is zúgott a feje a telefoncsörgésektől. Leengedte a kocsi ablakát, és hagyta, hogy a beáramló szél borzolja szőke fürtjeit. Jóleső volt érezni az arcát lágyan simogató júniusi szellőt. És ó igen, azok az illatok… a nyár íze és illata, ami tele van vággyal, reménnyel és várakozással. Zsuzsa vett egy mély levegőt, beszippantva a frissen kaszált fű, a virágzó hárs és akác illatát, ami most az este leülő párában még intenzívebben hatott. Máris sokkal jobban érezte magát. Ideje volt a még előtte álló esti feladatokra koncentrálni. A gyerekekért kell mennie az edzésre és a balettórára, onnan együtt gyors bevásárlás, vacsorafőzés, és még talán egy társasjáték is belefér az estébe, hiszen péntek van. Ahogy gondolatait összeszedve autózott, egy kertészet előtt haladt el. A lába önálló életre kelve a fékpedálra taposott. Kiszállt az autóból és belépett a virágcsodák közé. Fantasztikus azáleák mellett sétált el, amik a rózsaszínes, bíbor és lila harsány virágaikkal csak úgy vonzották a tekintetet, majd amott a fényes, mélyzöld levelű, mézédes illatú fehér kaméliák, a maguk decens eleganciájával visszafogottan kínálták magukat. Zsuzsa célirányosan a hortenziák felé haladt.
– Ezt kérném. – nyújtotta Zsuzsa az eladó felé a kiválasztott hortenziát.
– Más valamit? Tudja hogyan kell gondozni? – kérdezte az eladó szűkszavúan.
– Nem, köszönöm. És igen, tudom hogyan kell bánni a hortenziával.- mosolyodott el a lány.
– Hogyne tudnám, hiszen mami kedvenc virága. Mennyit locsolgattuk nyári estéken a fenyők árnyékában megbúvó hortenziabokrokat. – ezt már nem mondta hangosan, csak elmerengett, miközben visszaült az autójába.
És egyszeriben emlékek villantak fel. Emlékek amikkel együtt élünk, amik olykor megpihennek, elalszanak bennünk valahol nagyon mélyen, máskor ott tombolnak az agyunkban, és ha akarunk sem tudunk megszabadulni tőlük. Most a kislánykori film pörgött le Zsuzsa agyában. A kertészkedés mamival, amikor ő pici kis kapával óvatosan lazította a földet a hortenziabokrok töve körül. Hallja most is a nagymama szeretetteljes figyelmeztetését:
– Csak óvatosan Zsuzsikám, meg ne sértsd a gyökerét, mert akkor meghal a virág!
Most már illatokat érzett Zsuzsa, a reggeli gőzölgő kakaó illatát. Érzi, ahogy befészkeli magát a nagymama ölébe, aki öleli, ringatja, miközben ő félálomban szürcsöli a finom italt. Reggeli után következett a közösen végzett házimunka.
– Azért lesz olyan finom a leves, mert a te kis kezed munkája is benne van. Milyen szépen tisztítottad meg a zöldséget, Zsuzsikám!- dicsérte mosolyogva mami.
Teltek az évek és a kis Zsuzsikából Zsuzsa lett. A nagymama már fáradékonyabb és egyre feledékenyebb lett. Zsuzsa tanult, elkezdett dolgozni, majd férjhez ment, és már csak hétvégenként járt haza. Ezeken a napokon a nagymama már kora délutántól a nappaliban, kényelmes karosszékében ücsörgött, és szemét az ablakra szegezve várta a kis unokát haza.
Milyen jó volt átölelni, érezni a tiszta illatát, nézni az arcát, ami hol felderült, hol elkomorodott ahogyan hallgatta a lány történeteit.
Zsuzsa már nem is emlékezett pontosan mikor jött el az az idő, amikor minden elromlott, mikor mami számára már nem volt jelen és család, csakis a múltban és az emlékei árnyai között élt.
A lány szeme fátyolos lett, a mobilja után nyúlt és tárcsázta a férjét.
– Szia drágám, én vagyok. Tudom, hogy későn szólok, de meg tudnád oldani, hogy te menj a gyerekekért?
– Persze, de mi a baj?
– Nem, semmi baj, csak tudod…tudod, be kell mennem ma mamihoz. Hétvégén akartam, de ma egyszerűen muszáj…
– Menj csak, semmi gond! Pusziljuk mi is őt, téged pedig várunk haza! Óvatosan vezess!
Zsuzsa leparkolt az intézet előtt. A hortenziával a kezében belépett az épületbe, ahol a recepciós mosolyogva, kedves ismerősként üdvözölte.
– Menjen csak fel nyugodtan, ma jó napja van Klári néninek.
Már a folyosón mellbe vágta Zsuzsát a jellegzetes szag, a gyógyszerek, a fertőtlenítők, az este felszolgált vacsora, az öregség és betegség szaga. Megállt az ismerős ajtó előtt, vonásait megpróbálta rendezni mielőtt kopogott.
– Tessék! – hallotta az oly drága hangot.
– Szia mamikám! – repült be Zsuzsa az ajtón.
– Jó napot, kedves! Üljön csak le, ide mellém. – mosolygott a nagymama.
– Mamikám, ezt neked hoztam. – nyújtotta át a lány a virágot. – Tetszik?
– Ó, milyen gyönyörű! Nahát, mintha csak tudta volna, hogy ez a kedvenc virágom!
Zsuzsa nem válaszolt, csak a tenyerébe fogta a ráncos kis kezet, simogatta.
– Hogy vagy mamikám? Jól érzed magad? – kérdezte aggódva.
– Ó, nagyon jó minden. Ma a vacsora is nagyon finom volt.
– Képzeld mamikám! A dédunokáid valószínűleg kitűnőek lesznek év végén. Gábor atlétika versenyre megy a szombaton, Gina a balettvizsgára készül.
Zsuzsa csak mesélt és mesélt, miközben óvatosan szorongatta a kezében nyugvó kezet, mintha csak egy törékeny kicsiny madarat dédelgetne.
A nagymama látszólag a televíziós sorozatot nézte, de valójában egészen máshol járt, ki tudja hol, ki tudja élete melyik epizódját pergette le éppen.
Zsuzsa gyengéden megpuszilta a mami arcát, megsimogatta ősz haját.
– Szervusz mamikám! Szerdán jövök!
Sietős léptekkel jött ki az intézetből, mint aki menekül. Az autóban megtörölte a szemét és próbálta összeszedni magát, hogy mire hazaér, a gyerekek a mosolygós, derűs anyut lássák.
– Nocsak mamika! Már el is ment a látogatója? De szép virágot kapott! Mi is ennek az izének a neve?- kérdezte a belépő éjszakás nővér.
– Hortenzia, kedveském, hortenzia! Tudja, egy nagyon kedves fiatal teremtéstől kaptam. Remélem máskor is eljön.

Írta: Csanády Nóra

“Hortenzia” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Keni!

    Bár csak az elmúlt hónapban csatlakoztam a csapathoz, de igyekszem megismerni a "törzsgárda" alkotói munkáit, és a hozzászólásokat is figyelemmel követem. Látom, hogy Te minden írásnak figyelmet szentelsz, megtisztelve ezzel az írókat. Kíváncsi voltam, hogy én a nagyítód alá kerülök-e! Köszönöm, hogy elolvastad a novellám, és örülök ha tetszett, még ha oly fájó húrokat is pengettem meg. Igyekszem megismerni a Te verseidet és írásaidat is! További munkáidhoz is sok sikert kívánok!
    Üdvözlettel
    Nóra

  2. [b][color=#cc00cc][u]Kedves Nóra ![/u]

    Sajnálattal és mély szomorúsággal olvastam el a történetedet, mert ilyen élményekben nekem is volt részem régebben 5 éven ár gondoztam 92 éves koráig a nénikémet, aki már meg sem ismert…
    Tudom milyen fájó érzés – ezért nem is folytatnám tovább.

    Tetszett, de mélyen meg is hatott az írásod !

    [u]Szeretettel ![/u]

    – keni -[/color][/b]

  3. Kedves Nóra!

    A freemailes címet nem nagyon használja a Józsi, ha jól tudom, átirányította a gmail-esre. A freemail és a gmail nem szokta szeretni egymást, tapasztalat. 🙁 A gmail-es cím a nyerő.
    Akkor bocsánat a hsz-m központozásos részéért, nem tudtam, hogy létezik javított verzió.

  4. Kedves Zsike!

    Nagyon örülök, hogy tetszett Neked az írásom! Köszönöm! Bár nem rég óta vagyok e kis közösség tagja, de az írásaid és a hozzászólásaid alapján egy érzékeny, szép lelkű embert ismerhettem meg személyedben. További sok sikert kívánok!
    Üdvözlettel
    Nóra

  5. Kedves Mab Tee! Köszönöm szépen a hozzászólásod! A pontozási hibákat természetesen észrevettem, és még mielőtt megjelent a novella, küldtem egy javított verziót Józsinak, a freemail címére, amit szerintem nem kapott meg. Először megírtam a történetet, a gondolatjel után következő részeket később szúrtam be, ezért nem vettem észre, hogy ott maradtak a pontok, csak miután kinyomtattam. Sajnálom, hogy egy ilyen kisiskolás hibával indítok itt, ezen a fórumon. Az írásaidat én is nagyon szívesen olvasom, gratulálok!
    Üdvözlettel
    Nóra

  6. Kedves Nóra!
    Nagyon szép, megindító történetet olvashattam Tőled.
    Gratulálok az írásodhoz!
    Szeretetel:Zsike

  7. Kedves Nóra!

    Érdemes volt a tévé helyett olvasni, tetszik amit írtál. Szívszorító történeted megindító. Tehát a mondanivalóhoz gratulálok, szép!

    [small]Viszont a kivitelezéssel vannak problémáim. Rengeteg a központozási hiba, és mivel mindenhol elkövetted, így biztos nem véletlen. Például ebben a mondatodban: "- Ezt kérném[color=#cc0000][b][u].[/u][/b][/color] – nyújtotta Zsuzsa az eladó felé a kiválasztott hortenziát." Ha a párbeszédben kijelentő mondatot írsz, akkor a második gondolatjel elé nem teszünk pontot abban az esetben, ha igével folytatódik, lásd a fenti mondatodat.[/small]

    A "mamikám" szót én nagy betűvel írnám, mert megszólítás. Én kihagynám ezt a mondatot: "Zsuzsa már nem is emlékezett pontosan mikor jött el az az idő…" Szerintem, nagyobbat ütne a vége, de ez már csak az én szerény véleményem.
    Szívesen olvastam.

    Üdv: Mab Tee

    Utólag szerkesztve: Mivel kiderült nem a javított verzió van fent, a kisbetűs szövegért elnézést kérek.

  8. Kedves Katalin! Nagyon köszönöm, hogy figyelemmel méltattad az írásom!

    Üdvözlettel
    Nóra

Szólj hozzá!