Kérdőjelek, töprengések


Jó néhány évtized lement már az életemből s mióta az eszem tudom, feltűnt nekem, hogy vannak kiegyensúlyozott, boldog családok, és veszekedős rossz családok. Én, kb. 2-3 éves koromtól az utóbbit érzékeltem. Nem nagyon figyeltek rám, nagy volt a hajtás, rohamban dolgoztak, én meg állandóan huncut, rossz fiúk társaságában voltam, mentem velük és részt vettem csínytevéseikben. Apám sokat katonáskodott, azután hadifogságban is volt. Nagy volt az adósság a majdnem kész házra, anyám minden munkát megragadott, hogy biztosítsa a család megélhetését. Nyitott egy pici fűszerüzletet, s a ház mellett lévő benzinkút kezelését is ellátta.
Emlékszem, ha csak tehettem, ott forgolódtam a kis üzletünk cukorkás polcainál, el-elcsentem, eszegettem az édességet, aztán amikor a barátok kérték a cukrot, vittem nekik is. Nem vették észre, pedig megérdemeltem volna a verést. Persze, máskor kaptam eleget, igazságtalanul is. Egyszer azt gondoltam, gyerekésszel, – világosan emlékszem rá, – hogy „jó lenne, ha a szüleim meghalnának”, akkor megehetném mind a cukrot.
Sosem bocsátom meg magamnak és lelkiismeret furdalásom van a miatt, amikor nagy botokkal felszerelkezve mentem én is a fiúkkal a tó közelében lévő gödrökhöz és az ott lévő békákat naphosszat vertük, kivégeztük. Sajnálatos, hogy sehol egy felnőtt, aki leállított volna bennünket. Lehet, hogy akkor öltem meg a békává változott királyfit is, aki a párom lehetett volna az életben?

Ha néha együtt volt a család, olyan csengő-bongó veszekedés volt, hogy még a tányérok is repültek.
Ilyenkor nagymamámmal a sarokba húzódtunk.
Múltak az évek és én változatlanul a környezetemben, a rokonságban, a legtöbb helyen a meg nem értést tapasztaltam. Ugyanakkor szerető, összetartó, boldog embereket is láttam. Ez messziről látszott mindenkiről, hogy milyen közegben él.
Ez a „miért” foglalkoztatott egész életemben, s fokozottan figyeltem a közelembe kerülő családok életét, amely szerintem, nem lehet véletlen.

Megszületik egy gyermek! Örömmel várták, vagy tehernek érzik? Ez már a fogantatásból következik, mert nem csak szerelemből lehetséges, hanem erőszakból, nem oda figyelésből, és még számos, nem törvényes okból. Hogy jó körülmények közé, vagy szegénységbe születik-e meg, ennek is oka, jelentősége van, mely meghatározza az élete kialakulását. A gyermek örökli a szülei testi génjeit, tehát hasonló lesz hozzájuk, de hozza az egyéni lelkét, szellemét, amely teljesen eltérő, ellenséges is lehet, ilyenkor mondják, hogy „elfajzott”. A gyermek nem a szülők tulajdona, csak átmenetileg kapták, ezt mindenkinek tudnia kell.
A nevelési szakasz a legnehezebb a már nagyobbacska gyerekeknél, szinte kivétel nélkül megromlik a kapcsolat, mert a szülő fékez, a gyerek pedig a maga téves útját akarja járni. Ha normális mederben folynak a dolgok, akkor a gyerek egy idő múlva rájön a tanítás igazára, főleg akkor, amikor már ő is szülő lesz. Remény van arra, hogy évtizedek múlva ismét jó kapcsolat alakul ki, de az is lehet, hogy soha.
Tudjuk jól, hogy a Világmindenség legalacsonyabb rendű bolygója a Föld, ide a legbűnösebb, legelvetemültebb lelkek is leszületnek a körforgásban mindaddig, amíg megbánásuk, hosszú tanulásuk révén jobbakká nem válnak, válunk. Itt élünk vegyesen, különböző fokozatokban az elvégzett, megdolgozott osztályaink szerint. A legrosszabbak a Föld első három légköri gyűrűinek mind a 7-7 szférájában helyezkednek el, bár aki a 3. gyűrű utolsó szférájába kerül, illetve felküzdötte magát, az már megkönnyebbülhet, ha elérte a 4. légköri gyűrűt.
Nem ritka eset, hogy egy nagyon bűnös, egykori földlakót gyönyörű külsővel, testi adottságokkal áld meg a Mindenható, de az sem ritka, hogy egy jóravaló, vezeklő lélek kerül egy csúf, púpos, nyomorék testbe. Mindennek oka van, valamiért így kell történnie, de a végén jön az elszámolás; hogy állták meg a helyüket a földi testben, illetve hogy éltek vissza a természet adta szépséggel.
Nos, az eltérő, ellenséges családi összetételek ily mélységekben keresendők. Azért adattak egymás közelébe, hogy kibéküljenek,– valamely régi életbeli harag miatt – szeretni tanuljanak, fejlődjenek, jó útra térjenek. Így vagyunk egymásnak kiismerhetetlenek és magunkról sem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában, mit követtünk el előző életeinkben, és mit kell jóvátennünk? Szerencsére, születésünk után, az a más világ eltakarja előttünk a múltunkat, hogy ne befolyásolja mostani életünket. Máris közelebb jutottunk a „miértjeink” megfejtéséhez.

Ha például egy anya rossz viszonyban van a gyermekével, az kész pokol. Sőt, ha a fiú meg is öli az anyját, hogy örökséghez jusson, bizony, annak mélységes okai lehetnek. Ez a fiú előző életében több emberen is elkövetett gyilkos lehetett. A mostani életében már csak egy embert, az anyját ölte meg. Ezért odaát nagy bűnbánás, tanulás következik, s lehet, hogy a következő leszületésnél már jobb ember lesz, viszont őt is meg fogják ölni, ezt nem úszhatja meg, mert mindenki visszakapja azt a rosszat, amit ő követett el másokkal.
Vegyünk egy másik példát. Az egykori gazdag földesúr, aki országrészeken uralkodott, léha, könnyelmű életet élt, elkártyázta, elszórakozta, elitta nagy vagyonát, családtagjait földönfutóvá tette. Egy hideg téli napon lova ledobta magáról és ott halt meg segítség nélkül. Hogy mi történt vele a túlvilágon több, mint száz éven keresztül, azt nem tudjuk, de a Kegyelem neki is megengedte a Földre születést. Ugyanazon család szegénységből lassan kivergődő leszármazottjához öltött testet. Hozta magával a szép testformát, a jó megjelenést, a benne lévő főúri jó modort, finomságot, jószívűséget, /túl jószívűséget/ és azt a könnyelműséget, amellyel a pénzt nem tudja megtartani. Elvárja, hogy sokan legyenek mellette, őt szolgálják és segítsék, csak nincs meg hozzá az anyagi fedezete. Édesanyja vagyont ad vele, hogy boldoguljon, amit ő könnyedén átad az apósának, aki el is veszi, ki is semmizi mindenéből. Az idegenekben mindig megbízik, és mindig csalódik. Anyjával inkább rossz a kapcsolata, mint jó, de ha baj van, hozzá fordul. Sikertelen házasságaiból kifosztva, megkopasztva, – úgy anyagilag, mint lelkileg – kerül ki, a hajléktalanságba. Öt gyerek sír utána és ő is a gyerekei után, mert anyaszív lakozik érzékeny bensőjében.

Ha elhisszük azt, hogy „mindenki azt kapja, amit megérdemel”, akkor bele nyugodhatunk, hisz tanulni jöttünk a Földre és ez bizony végig szenvedéssel, megtapasztalással, szüntelen küzdelemmel jár mindannyiunk számára.
Isten adjon erőt, hogy kibírjuk a megpróbáltatásokat és majdan, földi iskolánk befejeztével felsőbb osztályba, a jók szférájába kerüljünk.

Budapest, 2011. február 19.

Írta: Farkas Viola

“Kérdőjelek, töprengések” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Violám!!
    Nagyon érdekes és nagyon tanulságos írást olvashattunk tőled.
    Bölcs gondolatok, melyekből igazán tanulhatna az a fránya emberke, de mi élőlények vagy tanulunk-vagy nem.
    Ha meg tanulunk is nem mindig azokat a hasznos dolgokat műveljük amit kellene.
    Igen , nagyon sok hibával éljük ezt a rövid kis életünket, de reméljük az Úr majd megbocsájt nekünk.
    Szeretettel és együttérzéssel olvastam írásodat.
    Sok szeretettel:Rozálka

  2. Kedves Glica!
    Köszönöm, hogy itt jártál és köszönöm megértő hozzászólásodat.
    Szeretettel: Viola

  3. Kedves Viola-ezeket a fájdalmas sorokat én is irhattam volna…Különös találkozások jönnek az életünkben….
    Nekem sikerült megtalálni a Választ…apám-anyám,.és a négy gyerek keserves története. (három fejezetben dolgoztam föl!)
    Az elsőszülött gyermekem feladta a leckét….ám akkor már nem voltam gyermek. A második, és harmadik gyermekek személyében csodálatos lelkek érkeztek….Boldogok vagyunk, segitjük egymást!
    Az irásaimban, mindig csepegtetek egy kis önéletrajzot…
    Szép alkotónapokat kivánok:Glica

  4. Drága Keni Barátom!
    Nagyon köszönöm az egyet értő hozzászólásod. Neked nem kell mondani: mindennek van jelentősége, valamiért így kell lenni! Majd megtudjuk odaát.
    Mindenesetre kívánom, hogy egyszer elérd az óhajtott magasságot és csillogást, mert nem véletlenül van ez a vágy Benned.
    Persze én azt is gondolom, hogy Te már voltál, lehettél a nagy fényességben, ezért érzed Magad rosszul, mostani körülményeiddel. Kívánom, hogy megtaláld a Te igazi helyed! Minél később, mert Neked itt van feladatod közöttünk és a munkád, a tanításod nagyon köszönjük!

    Ma írtam egy verset a kicsi gyermekkoromból – gondolom Józsi felteszi holnap – de eléggé megviselt a visszaemlékezés, viszont, egyelőre LEZÁROM a családdal való foglalkozást. Megpróbálok szebb vízekre evezni, ha sikerül.

    Hálás köszönettel és szeretettel: Viola

  5. [b][i][color=#cc3366][center][u]Drága Jó Violám ![/u][/center]

    Mondd Te belelátsz az én agyamba, szívembe, lelkembe, mert hogy ezt pont én is így látom és így írtam volna meg, mert nekem is szent meggyőződésem, hogy olykor- olykor csak pillanatnyi átutazók vagyunk itt ezen a földön és éppen a tanulás céljából.

    Ugye hányszor elmondtam már Nektek, hogy a mi leszületett lelkek – nem a mi gyerekeink, csak kölcsönkaptuk őket felnevelésre és gondoskodásra, de hogy a nevelés az addig tart, amíg tudat alatt a szülött maga is rá nem jön, hogy Ő nem ebbe családba való, mert lehet, hogy a génjei öröklődnek, de magával fentről hozott lelki élet messze eltérő ettől.

    Ezekről és hasonló témáimról m,ár sokat írtam a régebbi prózáimban és a magam családi példáján éltem meg, hogy nem véletlen lettem kivetett, mert nem tudtam beilleszkedni az ő szűk látókörűségük közé, és nem bírtam elviselni a szegény egyszerű életet. Én mindig ragyogásra vágytam, exhibicionista voltam, különc és baráttalanul éltem le magányos életemet még a családjaimon belül is. Nekem más világ kellene, és ezért nem bánnám,már, ha meghalok, hogy hátha talán sikerül megtalálnom az én igazi énemet ebben a világban, de sokkal másabb körülmények között..
    Isten segíts, hogy így legyen – egyszer…

    Az írásod remek és – mint írtam – írhattam volna ezt ugyanígy én is.

    [u]Szeretettel ![/u] – / Megértettelek…..

    – keni -[/color][/i][/b]

Szólj hozzá!