Pisztácia


Nyári melegben a kislány egy jó adag fagylaltra vágyott. A faluban nem volt fagylaltárusító helység, de mindennap jött egy fagylaltárus, zenélő autójáról bőven mérte a színes, jeges gombócokat.
Magaméri úr, ahogy a helybeliek szólították már mindenkit név szerint ismert, és tudta, hogy ki milyen fagylaltot szeret, de a kislányt látva gondolkodóba esett.
– Önnel még nem találkoztam kedves, mi a neve? – szólította meg.
– Pisztácia, és pisztácia ízű fagylaltot kérek.
– Még ilyet! Magácskának különleges neve van – lepődött meg Magaméri úr, – és hogy néz ki a pisztácia ízű fagylalt? – érdeklődött kíváncsian.
– Zöld a színe és különleges az íze – adta meg a választ a kislány.
– Miért pont a pisztácia a kedvence?
– Azért mert olyan, mint én és azért is mert zöld.
– A kivi is zöld, a zöldalma is zöld, az nem jó?
– Én csak a pisztácia ízű zöldet szeretem.
– Maga nagyon igényes kicsi hölgy.
– Tudom.
– Nem fog ki ám énrajtam. Holnap jövök és hozok magának, de csakis magának pisztácia ízű fagylaltot – ígérte Magaméri úr.
– Úgy éljen?
– Úgy éljek!
Az emberek fejüket csóválták a hallottak miatt. Ki erre, ki arra gondolt. Egy öregasszony félig hangosan összesúgott a barátnőjével.
– Szegény Magaméri nem tudja mire vállalkozott. Lefogadom, hogy pisztácia nem is létezik, ha holnap lesz ilyen fagylalt, az egészet kifizetem!
– Biztos, hogy az egészet csak kitalálta az a kis elkényeztetett városi lányka. A múltkor azt mondta az unokámnak, hogy ő Velencében lakik és ott az emberek, más nyelven beszélnek. Mondtam az én szegény Birikémnek, el ne higgye, amit ez a kis jött-ment mond, hiszen Velence itt van tőlünk nem messze, ott voltunk nyaralni négy éve szegény urammal nyugodjék békébe a lelkem.
– Úgy van, ahogy mondod Mári. Ezek a városiak túl sokat beszélnek, de keveset tudnak.
A minap láttam a tévébe, hogy bombát találtak Budapesten és mindenkinek el kellet hagynia az otthonát. Hát, ha én azok helyébe lettem volna, bizony a sarkamra állok, s azt mondom, nem megyek, egy tapodtat sem. Akkor sem menekültem, amikor a fejünk felett bombáztak, hát miért menjek el, amikor a bomba már a föld alatt van?
Így méltatlankodva ballagott hazafelé a két hajlott hátú öregasszony. Megszokták, hogy nincs a faluba senki, aki nekik ellent mondana. Magaméri úr eközben beutazott a városba, hogy beszerezze a pisztácia ízű fagylalt alapanyagait.
Másnap már délelőtt felcsendült a fagylaltos autót jelző dallam.
– Megvan a pisztácia ízű fagylaltja kedves kisasszony – szólt mosolyogva Magaméri úr.
Pisztácia körül nézett és számba vette az embereket, majd elégedetten bólintott.
– Köszönöm és kérem, adjon belőle mindenkinek.
Az emberek meglepődtek. Még Magaméri úr is alig hitt a fülének.
– Értem, kisasszony, de mégsem értem. Miért csinálja? – kérdezte bizonytalanul.
– Csak be akarom bizonyítani a néniknek, hogy nem vagyok hazudós – fordult Pisztácia a két öregasszony felé.
– Sok pénzbe kerül ám ennyi fagylalt – szólt egyikük elvörösödve.
– Tudom, de a néni azt mondta, hogy ha lesz pisztácia ízű fagylalt, mindet kifizeti és az ígéret szép szó…

Írta: Kondra Katalin

“Pisztácia” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Keni!

    Nagyon örülök, hogy ezt is olvastad. Jólesik ez a kis túlzás tőled, amivel írói munkámat minősíted.

  2. [b][color=#669933][center][u]Kedves Katikám ![/u][/center]

    Már alig vártam, hogy olvashassam, hogy az én kedvenc írónőmtől ma mit kapok desszertként…
    Akkora meglepetést, és örömöt szereztél ezzel a párbeszédes édes kis történettel, no meg a végén a csattanóval, hogy teljesen elszédültem bele…

    [i]Hiába aki tud az tud ![/i]

    [u]Ölellek Szeretettel ![/u]

    – /és köszönöm a pisztácia fagylaltot, remélem a néni majd kifizeti helyettem ezt is?/

    – keni –

    [/color][/b]

  3. Kedves Katalin!
    Ez is, egy jól megírt ,"kisszínes". Üde színfolt a palettán.
    Üdvözlettel:Zsike 😛

Szólj hozzá!