Álom – TIZENEGYEDIK TÖRTÉNET – 3. helyezett

A nap az égbolton éppen elhagyta a fenség területét. Szürkület kezdett ránehezedni az estére. A nappalt lassan kezdte felváltani az éjszakai sötétség. Az utca egyik házában, az ablak rolóját, egy nagy huppanás kíséretében, engedték le. Az utcákra, így már csak a sötétítő hézagain keresztül, szűrődött ki némi kis pilácsra emlékeztető fény. Odakint a nyugalom, a néma csend kezdett el rátelepedni a falura. Már csak a lakások zárt ajtajai mögött lehetett életet képzelni.

Helena éppen a munka helyéről tért haza, fáradtan, 10 óra robot után. Betért a hálószobába, ahol első dolga, megszabadulni a ruhájától. Ledobta magáról loknis szoknyáját, és a hozzá színben igazán illő lila blúzát. Gondosan felakasztotta ruhadarabjait egy vállfára, melyet még némi simítások után, óvatosan , nehogy gyűrődjön, beakasztotta a gardrób szekrénybe. Már testét nem fedte semmi ruha, csak az intim részeit. Karcsúnak nem mondható, kissé molettebb testét de nőies formáit belevetette a kényelmes foteljébe. Fáradt volt, nagyon fáradt. A dohányzó asztalról felkapott cigaretta dobozból, elővett egy szálat. Rágyújtott, mélyeket szívott a dohányból. Közben egy papír fecnit vett észre az asztalon, hát felkapta és elkezdte olvasni.

„Anya elmentünk az Öcskössel egy kicsit szórakozni, légy nagyon nyugodt, vigyázunk egymásra. Sietünk haza, aludj jól! Szeretünk.”
A papírlapon ennyi állt. A fiúk minden alkalommal közölték hol vannak. Így Helena nyugodt lehetett a fiai hol-tartózkodását illetően.
Kezébe vette a tv távirányítóját, és egy röpke mozdulattal már meg is törte a néma csendet. Közben gondolatában megjelent férje, és a vele való hosszú évek, -22 év. Ez a hosszú házasság, már talán eltávolítja őket, nem pedig megerősít: – villant fel agyában. Hány éjszakát nem töltöttek együtt?- mivel Alex minden második héten éjszakai műszakban dolgozik, így a testi-kapcsolat is lassan elhervad. Nappal ha együtt vannak 3-4 órát, akkor sem beszélgetnek egy igazit, mert valami már nagyon hiányzik az ő házasságukból. A lány nehézkesen, feltápászkodott a fotelből, és elindult a fürdőszoba felé. Úgy gondolta le kell mosnia a nappal ráragadt mocskot. Nem fürödni, zuhanyozni vágyott. Behajolt a fülkébe, és megengedte a vizet, mire belép kellemes meleg víz mossa testét, ledobta magáról a rózsaszínű fehérneműjét, és beállt a víz alá.

A tusoló rózsát leakasztotta a helyéről, és oly erősen verette fáradt testét, hogy az szinte fájdalmat okozott neki, de ő ezt most majdnem hogy élvezte. Most nem szeretett volna hamar kijönni a meleg, testet – lelket tisztító víz alól. Nekidőlt a zuhanyzó falának,s ez a hideg oly erővel megrázta, mint az áram, de most nem érdekelte. Felforrósodott testét, hirtelen elkezdte simogatni. Bal kezével 40 éves bőrét olyan finom mozdulatokkal kezdte felfedezni, hogy észre sem vette.

Ekkor villant fel agyában egy kép. – Péter.
Péter az-az ember volt, akivel utoljára talán általános iskolás éveinek befejezése után találkozott .Internetes ismerősei között Helena megtalálta őt, és bejelölte. Visszajelölt, és innen minden ment a maga útján. Levél jött, levél ment.25 év után tudta meg a lány, hogy a nálánál 2 évvel fiatalabb fiú, milyen mély érzéseket táplált iránta. De kezdeményezni nem mert. Talán azért, mert félt az elutasítástól, hiszen akkor még a fiatal csinos tanuló lánynak rengeteg hódolója akadt. Mára viszont egy belefásult feleség, anya, és egy rengeteget dolgozó proli életét éli.
Alex, a férje mikor még csak udvarolt a lánynak, nagyon-sokszor vitte el motorozni. Bejárták fél Magyar országot.
Egyszer mikor a lakóhelyüktől k.b.2 km-re eső Vízimalomhoz vezetett az útjuk, ami egy gyönyörű környezetet biztosított mindenki számára, aki ide tévedt, a sors fintora volt, hogy pont Péter is ott tartózkodott.

Idelátogattak az idősebb házaspárok, sétálgatni, pihenni. Jöttek a fiatalok, akiknek szerelmi életéről ez a csodálatos szép kis sziget sokat tudna mesélni. Rengeteg fiúgyermek, kik saját maguk által fabrikált pecabotjukkal próbáltak a kicsi patakból aprócska halacskákat kifogni.
A környezet, a gyönyörű szemet nyugtató szomorú fűzfák, a rengeteg mesébe illő bokrocskák, a kis patakocska, és a malom, sok – sok embert csábított ide.
Ezen a csodálatos „kis szigeten”Alex és Helena, egymáséi lettek. De nem ám akárhogyan. Sajnos az élet úgy hozta, hogy pont itt pecázgatott Péter, akit a szerelmes pár nem vett észre, de a fiú úgy megijedt, látván, kik is tévedtek ide, hogy egy nagyobb bokor mögé bújva, lett részese annak a szerelmes együttlétnek, amit Ő mindenáron magáénak szeretett volna tudni.
A 15éves fiúnak végig kelletett néznie, hogy a számára kinézett gyönyörű fekete hajú, kreol bőrű, szép formás idomokkal rendelkező, „ő általa óhajtott ” leány, hogyan adja át testét, szerelmét egy nálánál idősebb embernek. Levél váltásnál írta Péter Helenának:
„- Tudod Kedves, azt a pillanatot soha nem tudom elfelejteni. Örültem, hogy végre testedet látom teljes meztelenségében. De majd szétvetett a méreg, hogy nem én ölelhetem, nem én simogathatom azt a gyönyörű nőies melleket, idomokat, és nem én csókolhatom piros ajkadat. Egyszóval, ott abban a pillanatban – összedőlt bennem minden. Látván milyen szenvedélyesen adtad át testedet annak az embernek, végleg lemondtam rólad.

Tudtam, hogy soha, de soha nem leszel az enyém. Külső szemlélőként kellett végig néznem, a szerelmi aktusát annak a nőnek, akibe igazán szerelmes voltam. – hogy miért voltam ott abban az időben pont?… mai napig nem tudom. Vagy ti miért pont odajöttetek. nagy kérdés.

Helena a gondolataival burkolózott be a hatalmas fürdő lepedőjébe. Mezítelen lábbal ment be a szobába, ahol a padló filcen kis láb-nyomokat hagyott maga mögött. Ledobta magáról a lepedőt, és pucéran huppant be az ágyába. Nem érdekelte, sem a pizsamája, sem a még kicsit nedves teste. Gondolatai nem változtak. Esze csak Péteren járt. Tudatalattijában tisztában volt vele, hogy ez a kapcsolat nem is létezik, csak betű formájában. De most valóságosnak akarta látni. Szeretni akarta, vágyakozott valami meleg, valami igaz szerelemre, törődésre, amit már férjétől nem kapott meg.
Bal kezével átölelte a számára oly kedves kispárnáját,két lábát felhúzta, és a zöld szemét behunyta. Pétert szerette volna látni. Elaludt. Néma csend ült a hálószobára.

A néma csendet egy férfias hang törte meg.
– Szia, kedves! – suttogta Péter (a neten így szólította őt a fiú, minden egyes levélváltásnál.).
Helena rémülten emelte fel fejét, és nézte szerelmét meglepődve, aki ott állt az ajtónak támaszkodva. Jobb kezében egy gyönyörű szál sárga rózsát tartott. A rózsaszál lefelé lógva leste a lány nedves lábnyomát. Ekkor a fiú felemelte a virágot, és a lány felé nyújtotta.
Helena elmosolyogva magát, de ugyanakkor egy nagyon fura érzés kerítette a hatalmába. Szégyellte magát?- talán igen. Életében először találkozott így szemtől szembe a fiúval. Péter tudta, vagy remélte, hogy Helena egyedül lesz ma éjszaka. A lány remegő hangon szólt a fiúhoz.
– Jézusom Péter!? Te hogy kerültél ide? Neked nem lenne szabad itt lenned! A fiaim bármelyik pillanatban haza jöhetnek. – de teljesen mást mondott az a száj, mint amit a teste, és az esze diktált. Remegett, minden porcikájával kívánta Pétert. Nézett a szép barna szemekbe, és teljesen elgyengült hangon mondta:
– Gyere, gyere! Pont rád gondoltam egész este. Gyere!!!
Már csak a sárga rózsaszál választotta el őket egymástól, mert a fiú már ott is állt a lány ágya szélén, nyújtva a virágot, melyet elvett, megillatozva, és csak ennyit mondott:
– Köszönöm, nagyon szépen köszönöm. De honnan tudtad, hogy ez a sárga-rózsa a kedvencem? – és letette az ágya melletti éjjeli szekrényre. S a fiú már hevesen kezdett el ledobni mindent ruhát magáról, és anyaszült meztelenül bújt be a lány mellé.
– Tudtam, mert megéreztem. Mint most végre téged is érezhetlek. Erre vágyódtam már nagyon-nagyon régóta, hogy érezhesselek, hogy simogathassalak, hogy csókolhassam azt a gyönyörű szádat. Miért is kellett ennyire hosszú időn át várnunk erre a pillanatra. 23 év. ennyi idő telt el azóta. De most végre itt vagyok.
A lányt már nem érdekelte a meztelenség, már nem volt szégyen érzete, sőt egy olyan öröm érzet kerítette hatalmába, melyből már nem volt visszaút. Péter súgta Helena fülébe, a szebbnél-szebb bókokat, míg tenyerébe fogta a lány arcát.
– Tudom te is vágytad ezt a pillanatot? Ugye már vártál?- és elkezdte olyan hevesen csókolni a lány száját, hogy az már teljes testét átadta Péternek. Heves szeretkezésük vezetett a teljes beteljesedéshez. Felfedezték egymás testének minden egyes centiméterét. Úsztak a boldogság izzadságában. Kellemesen elfáradva, a lány füléhez bújva súgta:
– Imádlak Kedves!!! Nagyon szeretlek!!Egy cseppet sem bánom a tettemet, hogy beosontam hozzád ma éjszaka. Végre az enyém lettel. Így képzeltem el a „mi” együttlétünket. Most nagyon, de nagyon boldog vagyok! Mit boldog? Én vagyok a világon a legboldogabb férfi. De ott akkor nagyon csalódott voltam, Tudod? Akkor ott a „kis szigeten.”. Szenvedtem. Szörnyű érzés volt végignéznem a ti beteljesedett szerelmeteket.
– Ne haragudj? Kérlek, ne haragudj rám? Ha tudtam volna akkor lehet , hogy az élet mást hoz nekem is és neked is. Nagyon sajnálom, de ezt az éjszakát soha nem fogom elfelejteni neked. Nagyon köszönöm. – és ölelte, mint aki soha nem akarja elengedni Pétert.
– Nem is fogod Kedves! Mert én most már nem engedlek el az biztos. Soha többé nem engedlek el. Tudod az amit most te adtál nekem, az örökre össze fog kötni minket.
– De hogyan is gondolod, hogy mi együtt legyünk?
– Így. Mint ebben a pillanatban. – és csókolni kezdte újra a lányt aki egy cseppet sem tiltakozott. A boldogság mámora vetette meg ezen az éjszakán a lány hálószobáját. Életének a legszebb éjszakája volt. Imádta minden egyes másodpercét. Nem is akarta elengedni magától ezt az embert, de az esze megszólította.
– Drága Péterem, most el kell menned! Bármelyik pillanatban itt lehetnek a fiaim. Nagyon sajnálom.
– Igen Kedves most elmegyek. – Elkezdte magára venni azokat a ruhadarabokat, amiket egy pillanat alatt ledobott. Forró csókokkal, és még hevesebb ölelésekkel búcsúztak el egymástól. A lány nem szállt ki az ágyból, sőt szorosan melle elé húzva a takarót, szégyenlősen ült az ágyon. Péter elindult az ajtó felé, és még visszatekintve, kezével csókot küldött neki. Már nem volt mit tenni, a szerelem beteljesedett. Egymáséi lettek. Péter még visszaszólt szerelmes hangon.
– Most már Kedves nem zárhatsz ki többé soha az életedből! Én hozzád tartozom, ettől az éjszakától. Jönni fogok, megígérem.
És Péter elment.
Helena reggel olyan fitten, és boldogan ébredt, mint aki tíz órát aludt volna végig. A tudatában benne voltak az éjszaka megtörtént gyönyörrel teli pillanatok. Mikor kipattant a szeme, tekintete az éjjeli szekrényre szegeződött. És mit látott?Egy gyönyörű „Sárga Rózsa” hevert az éjjeli szekrényen. De a virág mellett volt még valami, amit észre vett. Egy üdvözlő kártya. Rajta ez állt:
„Drága feleségemnek név napjára!
Alex”
Hatalmasat csalódva áttekintett az ágy másik oldalára, és férje ott aludt mellette.

Írta: Nagy Rozália