Mottó: „Egy ölelés (…) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.” (Paulo Coelho)
Nem emlékszem már, mikor „rajzoltam” utoljára. Évek teltek el azóta. De most újra nekikezdek. Előbb a hosszú, göndör hajadhoz érek, Cseppecske. Ujjaimmal végigsimítom sötétbarna fürtjeidet. Finoman. Óvatosan. Érzékien. Egész testemben remegni kezdek. Mintha áramütés érne. Keringeni kezd bennem a jótékony energia. Megemelkedik a rezgésszintem. Hirtelen…
Hangyászol, mondod. És csodásan mosolyogsz. Arcod sugárzik. Szemed csillog. Pedig alig kezdtem el a „rajzolást”. Hajad után szemöldököd következik. Sötétbarna csillogó szemeddel, hosszú szempilláddal folytatom. Majd az orroddal. Csak most látom, hogy igazából milyen. Ilyen közelről. Érdekes. Szeretem.
Érzéki, keskeny és széles vörös ajkad a következő állomás. Itt hosszabban elidőzök. Te is játszani kezdesz velem. Hirtelen bekapod az ujjam. Aprókat harapsz rajta. Ilyen erősen még nem remegtem senkivel életemben, mint most Veled, Cseppecském. Te sem, jönne a válaszod. De szólnod sem kell. Szemedből, pillantásodból, kezed játékából kiolvasom, amit mondanál.
Másik kezemet is befogom „rajzolni”. Most arcodat kerekítem. Majd hegyes, gödröcskés álladhoz érek. Lágyan cibálom előző kezemet. De nem engeded el az ujjam. Finoman harapdálod, szopogatod, nyalogatod a nyelveddel. Te is remegni kezdesz. Egész testedben. Apró, alig hallható sóhajok hagyják el ajkad. Nedves ujjam kiröppen kalitkájából. Rögtön ébredező mellbimbódra száll.
Felülsz az ágyon. Lerúgod magadról a takarót. Én is felülök. Veled szembe. Hevesen csókolni kezdesz. Szinte szétszaggatsz, oly szenvedélyesen. Nagyon ki vagy éhezve. A szerelemre. De én is. Szenvedélyesen válaszolok minden óhajodra, vágyadra. A nyakamba csimpaszkodsz. Ölembe ülsz. Erősen, forrón átölelsz. Már nem tudsz parancsolni magadnak. Ahogyan ismerlek, nem is akarsz. Én sem. Végleg vágyainkra bízzuk magunkat. És hamarosan bekövetkezik. A robbanás. Az édes megsemmisülés. Te a karjaimban. Én a karjaidban. Végleg egymásé leszünk. Egyek leszünk. A szenvedélyben. A szerelemben. A szeretetben…
Megéljük a testi, lelki és szellemi harmóniát. Ahogyan még soha ebben az életünkben. Szeretjük egymást. Szeretjük ezt a világot. Szeretjük a Mindenséget. Szavak nélkül. Kimondhatatlanul. Mert szeretni csak így lehet…
Dávid László,
Marosvásárhely,
2013. február 5.
Hálásan köszönöm, kedves Rita!
Nagyszerű érzés: nemcsak azért, mert első helyezést nyertem a pályázaton, hanem azért is,
mert akkor fülig szerelmes voltam, amikor átéltem a fenti élményt.
Csodákat kívánok Neked!
Szeretettel, Laci 🌷
Szenvedélyes soraid elnyerték a zsűri tetszését, olyannyira, hogy első helyezett lettél. Nagyszerű érzés lehet. Én még sohasem voltam az, bár helyezést már én is elértem.
Szeretettel gratulálok és további sikeres alkotást kívánok!
Rita💐
Kedves Magdolna!
Köszönöm a hozzászólását, a dicséretét. Az első éjszakáim egy nővel valóban
bátortalanabbak voltak, mint a fenti.
De itt arról az első éjszakáról emlékeztem meg, amelyet ezzel a hölggyel töltöttem.
Nemcsak szerelmes voltam, hanem csodálatos élményekben is volt részem vele együtt.
Tisztelettel,
László 😊😇
Kedves László! Még csak belepillantottam az írásaiba, jó mottókat választ. Bár elhatároztam, hogy semmihez nem szólok hozzá, mégis úgy gondolom, ezek a mozgalmas írások nem igazi első éjszakák. Azok talán bátortalanabbak lehetnek. Magdolna