Sehonnan

Kedves Szerelmem,
Búcsúzom,

Születés előtt, halál után.
Igazsága semmi:
Úgy megérted, ha e levél írása közben emberként gondolkodom, s emígy válaszolok. Tehát kérdésedre felelve most egyedül vagyok. De nem érzem át. Hiszen nem ismerhetem azt az érzést, amikor egymagam vagyok, mert elfelejtettem. Azt sem tudom milyen a felejtés. Pedig az összes szavaitok jelentését tudom, de nem ismerem a szavakat kísérő érzést.
Téged még talán felismerlek, egy kicsit érezlek. Valamilyen élményhatás nem ereszti a rólad gyűjtött emlékképem. Pedig már nem fontos az érzelem, csak az értelem. Ha eltűnik az érzelem, mindent beszippant a feledés örvénye. Szívemmel már nem lehet, ezért elmémnek súgom, hogy tartson ki, egy picit még szeressen téged.
Fejemben gondolkodom, de nem hangokból formált szavakkal teszem. Csak tudom, hogy emígy vagyok és akaratom önkéntelen nyilvánul meg mindenben.
Senki sincs körülöttem. Elfejtettem, hogy ők is éltek valaha. Néha még eszembe juttatod őket. Mintha mindig is léteztem volna, a születésem előtt is és a halálom után is. A kettő között próbáltam meg emberként jól csinálni. Lehetetlen küldetés.
Nincs széttöredezettség, én voltam és vagyok a mindenség. Akárcsak te, de nem tudhatod még, mert a halál késve érkezik.
A semmiben létezem. Nem megérkezem, vagy visszaérkezem. Meggyőződésem, hogy soha el sem indultam.
Megnyugtató, hogy nem emlékszem, amit átéltem, megéltem, feléltem, túléltem. Itt nincsen megfelelés, versengés, szenvedés, betegség, halál, unalom, féltékenység, értéktelenség, egészség, csoda, szépség, szerelem, szeretet. Csak nyugalomnak álcázott tér.
A semmi nem rossz vagy jó dolog. Ha emberként kérded, akkor határozottan jó dolog.
Testemet már nem foghatod, határmezsgyém nem láthatod, én vagyok a semmi közepe, és az azt körbeérő tér. Bármerre és bármeddig ellátok a végtelenben. Nézem, ahogy látom magamat a térben.
Nincs út, amiben a fény vagy a hang megnyilvánulhatna.
Emberként, nekem te voltál a fényesség, mely beragyogta életem. Itt, a fény szökése előtt csak sötétség létezett. A sötétség az egyetlen létező elem, mely gyorsabb a fénynél, és elnyelte azt. Meg az időt, s a teret.
A sötétség jó vagy rossz dolog? Egyik sem, mindent kisajátít, meghagyva a semmit. Nem kell szépnek sem lennie, hiszen ez maga az igazság.
Egy helyben létezem. Nincsenek irányok. Nincsen erő, mely kimozdítana tökéletes állapotomból, a jelen pontból. Nincsen honnan hová mozdulnom. Egyszerre létezem a végtelen minden pontján. A pontok oly kicsik, hogy egybefolytak már. Gondolata egység.
Ha kérdezed mit a legjobban élvezek, az az, hogy elégedett vagyok. Nem vágyakozom semmi után, nem vágyódom senki után, utánad sem és mivel mindent elfelejtettem, nem hiányzik semmi sem, amit a földi életemben szerettem. Elégedett vagyok, az élvezet rejtélyes, és titkolózik az unalom. Mint a halál az emberi létben. Körülötted lebeg és kárörvendezik. Félelmet gerjeszt, hát itt semmi sem.
A legintelligensebb helyre érkeztem, ahol léteztem örökké.

Miközben olvasod e sorokat – s tekintetbe vesszük az eddig írtak igaz voltát -, akkor én már nem emlékezem rád, mint ahogy arra sem, aki voltam. Arra sem, ahogyan és amennyire szerettelek téged. Már nem tudom milyen a szerelem, Szerelmem. Így szólítalak, hogy tudjam közel voltál, s még várnom kell rád. Megszűnik az énem. Léteztem valaha, azt immáron csak te mesélheted.

Befejezem. Mielőtt még a vonzás eltaszít, a kedvenc helyedre megyek, hátha magammal vihetem emlékként.

Utóirat: Feltárult egy újabb igazság. Egy véletlen robbanásban születtem, azelőtt fordítva léteztem.
Álmomban emberként mesterséget, melletted misztériumot tanultam. Köszönöm.

Még egy utolsót kérhetek? Ha majd csatlakozol hozzám, áruld el, hogy ki írta ezt a levelet.

Jól vagyok,
Sehonnan