Nem földi lény…


Az ügyeleten ketten voltak. Erik az orvos, és Andrea az asszisztens. Az éjszaka eseményetlennek ígérkezett. Éppen egy kávé mellett beszélgettek, amikor megcsörrent a telefon.
– Kik azok a nommók? – kérdezte Andrea, miközben a telefonhoz sietett.
Felvette, de a készülék néma volt. – Valaki szórakozik velünk – sóhajtott, és letette a kagylót.
– Visszatérve a kérdéshez, a nommók hüllőszerű lények. Az embernél fejlettebb intelligenciával rendelkeznek – folytatta az orvos.
– Te ilyeneket olvasol? – lepődött meg Andrea.
– Feleségemtől kaptam a könyvet. Ő hisz az ilyen dolgokban.
A telefon újra megcsörrent. – Hagyd csak, felveszem – lépett a készülékhez Erik.
– Orvosi ügyelet. Miben segíthetek? – kérdezte.
– Hallasz valamit? – suttogott Andrea.
– Igen. Nagyon halk, de mintha nyöszörgés lenne.
Andrea belehallgatott. – Vajon honnan jön a hívás? – kérdezte.
– Ki kell derítenünk. Valaki bajban van.
– Szólnunk kéne a rendőrségnek – javasolta Andrea.
Az orvos ellenkezett. – Ismerek valakit, aki segít, de muszáj elmennem. Addig tartsd a frontot – mondta.
– Ügyeleti időben nem mehetsz el – figyelmeztette a nő.
– Emberi életről van szó! Nem érek rá magyarázkodni – válaszolt Erik, majd magára kapta a kabátját és elviharzott.
Autójával sebesen hajtott végig az utcán, és befordult a sarkon, a kertváros felé. Felhőtlen éjszaka volt. Az égen csillagok sziporkáztak.
Néhány perc múlva gyakorlott mozdulattal parkolt le a háza előtt. Különös érzés kerítette hatalmába. Nem értette miért jött ide. Nincs itthon senki. Stella elutazott, a gyermekek a nagyszülőknél vannak. Nem késlekedhet, ki kell deríteni, honnan jött a hívás.
Ekkor megdermedt. A ház egyik ablakából fényt látott kiszűrődni.
Valaki van a házban – villant át rajta. Kiszállt az autóból, óvatosan elindult a ház felé. Halkan, szinte lopakodva járt, mint egy macska. Hirtelen nyikorgó hang ütötte meg a fülét. Elindult a hang után a kert felé. Az utcai lámpa megvilágította a kertet s a homályban látni lehetett a hintát, amint magányosan himbálódzik a levegőben. Szélcsend volt. Erik megborzongott.
Átkutatott mindent, de nem látott senkit. Elindult a ház felé. Az ajtó zárva volt, a nappaliban égett a villany, belépett. Sehol senki. Láthatóan mindent érintetlen.
Biztosan égve felejtettem a villanyt – gondolta megkönnyebbülve. Miért jöttem haza? – kergetőztek agyában a gondolatok. Aztán eszébe jutott, hogy hova indult eredetileg. Érdekes, hogy itt kötöttem ki – gondolta. Kabátja zsebében rezegni kezdett a mobilja. Andrea hívta.
– Hol késel? – kérdezte a nő türelmetlenül. – Már egy órája elmentél, azt sem tudom hol vagy. Mi van, ha sürgős esethez riasztanak? A fenében! Újra csörög az a rohadt telefon.
Erik szólni akart Andreának, ha eset van irányítsa át a mentősöknek, de lemerült a mobilja. Abban a pillanatban a falra szerelt vezetékes telefon kagylója lepattant a készülékről és búgva lógott a levegőben.
Ez szokatlan – gondolta, miközben visszatette a kagylót. Lekapcsolta a villanyt, bezárta az ajtót, majd egyenesen az ismerőséhez hajtott.
Martin nappalijából halvány fény szűrődött ki. Erik bezörgetett.
– Bocs, hogy ilyenkor zavarlak, de baj van – mondta zihálva az ajtót nyitó férfinak. – Sürgősen szükségem van a hívásazonosító készülékedre.
A férfi bólintott és visszament a házba. – Tudod, hogy működik? – kérdezte, amikor visszajött.
– Volt szerencsém hozzá korábban is – válaszolt Erik.
Néhány perc múlva újra úton volt. Az ügyeleten Andrea kétségbeesetten várta.
Miután a készüléket rácsatlakoztatták a telefonra, és Erik megpillantotta az utolsó hívásokat, nem hitt a szemének.
– Mindhárom hívás az otthoni telefonodról jött – állapította meg Andrea.
– Úgy tűnik. Ez az otthoni számom, de a hívások időpontjában senki nem tartózkodott a lakásban. De várj csak! Valami beugrott. Ez egyszerűen őrültség. Otthon voltam, amikor mobilon hívtál. Még hallottam, hogy csörög az ügyeleti telefon. Közben a mobil lemerült, és abban a pillanatban az otthoni telefon kagylója leesett. A szemem láttára lógott a levegőben, pedig hozzá se értem.
– Valaki távirányítással manipulálja a telefonokat. Lehetséges ez? – kérdezte Andrea.
– Felhívom Martint, hogy nézzen utána.
Erik töltőre tette a mobilját, hogy tudjon telefonálni. Akkor látta, hogy két nem fogadott hívása van Stellától. Azonnal felhívta, de a telefon foglaltat jelzett. – Biztos már a gépen van – gondolta, aztán Martint hívta.
Azon az éjszakán egy sürgős esete volt, nem ért rá töprengeni. Reggel mikor haza ért mindent úgy talált, ahogy előző este hagyta. Fáradt volt, zuhanyzás után rögtön ágyba bújt.
Elalvás előtt Stellára gondolt. Hamarosan leszáll a gépe Párizsban. Iszonyú fáradtságot érzett, majd mély álomba zuhant.
A napsugarak nem jutottak át a redőnyön. Bent a levegő hűvös volt, Erik testét mégis elöntötte a forróság. Agyában különös képek kavarogtak. Furcsa szikrázó fények az óceán fölött. Stella arca, hullámok… Távoli hangfoszlányok ütötték meg a fülét, mely egyre erősödött. Felriadt. A mobilja csörgött kitartóan.
– Hídvégi Erik – szólt álmosan.
– Fiam. Azonnal át kell jönnöd – hallotta az apja hangját.
– Mi történt? – kérdezte ösztönösen.
– Nem hallottad a híreket?
– Aludtam.
– Nem akartalak zavarni, de…
– Adj egy kis időt apa. Nagyon rossz éjszakám volt
– A rádiót hallgattam, és ott mondták, hogy az Air France A330-as járata hajnalban eltűnt a radarok képernyőjéről.
Erik úgy érezte, mintha áramütés érte volna. – Úristen! Stella is a gépen van.
– Mit mondjak a gyerekeknek? – kérdezte az apja.
– Ne mondj semmit. Hamarosan ott leszek, de még el kell intéznem valamit.
Martint tárcsázta. Többszöri próbálkozás után érte csak el.
– Sajnos még nem sikerült kiderítenem semmit – mentegetőzött a férfi.
– Másról van szó – szólt Erik fáradtan. – Te beszélsz franciául. Meg kell tudnom, mi történt az Air France 330-as járatával. Stella azon a gépen utazott.
– Oké. Igyekszem kideríteni.
Amíg várta, hogy Martin jelentkezik, gyorsan felöltözött és próbálta összeszedni a gondolatait. Talán technikai hiba miatt szakadt meg a kapcsolat. Lehet, hogy Stella lekéste a gépet. Biztos ezért hívta. Úgy érezte, mintha valami fojtogatná. Mikor megcsörrent a mobilja, összerezzent.
– Alig tudtam beszélni valakivel. Égnek a vonalak – hallotta Martint.
– Megtudtál valamit? – kérdezte izgatottan.
– Igen. Stella Hídvégi nevű utas nem szerepelt az utas listán.
Erik kissé megkönnyebbült. Átment a szüleihez, hogy elmondja, amit megtudott. A fiúknak nem szólt az esetről. Este újra felhívta Stellát, a készülék még mindig foglaltat jelzett.
Másnap kiment a reptérre. Minden járat időben leszállt, de Stella nem volt sehol.
Amikor hazaért az egyik szomszéd megállította.
– Valami baj van doktor úr? – kérdezte.
– Nem tudom. – válaszolt Erik bizonytalanul.
– Csak, mert tegnapelőtt éjjel láttam a feleségét. Nagyon furcsa volt.
– Az nem lehet. A feleségem már egy hete, hogy elutazott. Ma kellett volna haza jönnie.
– Pedig megesküszöm, hogy őt láttam. Kérdeztem is, hogy van. Azt mondta, nem érzi jól magát. Aztán bement a házba.
Eriket erős szédülés fogta el. Belekapaszkodott a kerítésbe.
– Jól van? – kérdezte a szomszéd. – Hívjak segítséget?
– Köszönöm. Egy taxit…
Félórán belül Martin lakásán volt. Az elmúlt események darabjait próbálták összerakni.
– Stella május 25-én elutazott. 31-én éjfél körül hívás érkezett tőle a mobilodra, majd az otthoni telefonról három hívás az ügyeletre. A szomszéd kb. abban az időpontban látta őt bemenni a házatokba. Eddig nagyjából összevág a dolog – magyarázta Martin. – Talán hamarabb haza jött, vagy el sem utazott.
– De a ház érintetlen volt. Semmi jel nem utalt arra, hogy valaki járt volna ott – mondta Erik.– Bár az otthoni készülékre érkező hívásokat át lehet irányítani az ügyeletre.
– Ennek utána lehet nézni, de a 330-as járat utasai közt nem találták Stella nevét. Ezt mivel magyarázod?
– Fogalmam sincs. Ma kellett volna haza jönnie és egyszerűen nyoma veszett.
– Együtt érzek veled – mondta Martin. – Szerintem ne menj haza. Nem jó ilyenkor egyedül.
– Nem szeretek házon kívül lenni, de most tényleg semmi kedvem hazamenni. Rosszul vagyok, még a gondolattól is. És mindent köszönök.
Vacsora után Martin konyakot töltött két pohárba, majd az egyiket odanyújtotta Eriknek.
– Mikor beszéltél utoljára a feleségeddel? – kérdezte.
– 31-én délelőtt. Azt mondta, megvan a jegye a 330-as járatra. Azóta többször próbáltam hívni, de a készülék mindig foglalt.
Éjfélig beszélgettek. Eriket hajnal felé nyomta el az álom. Arra ébredt, hogy Martin keltegeti. Zaklatott volt.
– Rioból kerestek a mobilodon, felvettem. Az a nő hívott, akinél Stella megszállt.
– Baj van? – ugrott fel Erik.
– Egy utas a nemzetközi reptér közelében megtalálta Stella táskáját és leadta a biztonságiaknak. Ők a táskában talált cím alapján megkeresték Luciát. Nagyon aggódik. Szerinte Stella nem szállt fel a gépre, mert a repülőjegye a táskában volt.
– Odautazom. Ki kell derítenem mi történt – döntött Erik.
Még aznap megpróbált kapcsolatba lépni a Sao Pauloi konzullal, hátha Stella jelentkezett náluk, de még csak nem is hallottak az esetről.
Június 4-én Erik és Martin, repülőre szállt. Egész úton alig szóltak egymáshoz. Mindkettőjük agyában számtalan megválaszolatlan kérdés motoszkált.
A repülőtéren Lucia várta őket. Azonnal a rendőrségre mentek, ahol Lucia megpróbált visszaemlékezni az előzményekre.
– Május 31-én Stella, úgy négy órával a repülő indulása előtt taxiba szállt…
– Nem viselkedett szokatlanul?– kérdezte a nyomozó.
– Idegesnek tűnt, de az volt már az utóbbi napokban is. Arra gyanakodott, hogy valaki figyeli – magyarázta Lucia.
– Rendben van – szólt a nyomozó, miközben jegyzőkönyvbe rögzítette a hallottakat. – Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az eltűntet.
Másnap kihallgatták a taxist. Ő megesküdött, hogy Stellát egyenesen a nemzetközi reptérre vitte.
Nyomasztó napok következtek. Erik feszülten várta, hogy hírt kapjon. Június 8-án végre történt valami.
A rendőrségi felhívásra jelentkezett egy szemtanú, aki május 31-én délután a repülőtér környékén tartózkodott és látta, amint két furcsa külsejű fickó egy nőt betuszkol egy sötét, rendszámnélküli autóba. A leírás alapján feltételezhető, hogy Stellát látta. Többet azonban nem tudott.
Június 11-én Erikék az esti híradót nézték éppen, mikor meghallották, hogy Recifeben, a Rio Capibaribe nevű folyóban a halászok, egy különös női holttestet találtak.
Erik úgy érezte, hogy megmozdul alatta a föld. – Azonnal oda kell mennünk – jelentette ki.
Kora reggel indultak. Amint megérkeztek az óceánparti városban, azonnal a rendőrségre mentek.
– Az áldozat miatt jöttünk, akit a Capibaribe folyóban találtak – magyarázta Lucia.
– A rioi rendőrség már érdeklődött nálunk Eltűnt nő után nyomoznak – mondta egy rendőr.
– Látni akarom az áldozatot – szólt Erik türelmetlenül.
– Nem lehet. Vizsgálják, és egyáltalán nem biztos, hogy…
– Tudom, hogy ő az. A feleségem. Hol van? – üvöltötte.
– Az Igazságügyi Orvostani Intézetben. Nyugodjon meg, értesíteni fogjuk a fejleményekről.
– Odamegyek! – rohant ki az ajtón.
– Az Orvostani Intézetbe vigyen, kérem – szólt Lucia egy ott várakozó taxisnak.
Az épület bejáratánál álló biztonsági őr megállította őket. – Uram. Ide nem lehet csak úgy bemenni – szólt Erik után, aki hevesen félre lökte az útból és ment, amerre a megérzései irányították.
Egy fémesen csillogó, nehéz ajtó előtt megállt. Martin, Lucia és a biztonsági őr beérte. Erik és az őr dulakodni kezdtek. A heves szóváltásra az ajtó kinyílt. Egy fehér köpenyes férfi lépett ki rajta. – Mi folyik itt? – kérdezte.
Lucia próbálta elmagyarázni, hogy miért jöttek.
A patológus arcán döbbenet tükröződött. Látszott hogy, nem tudja mit mondjon.
– Menjenek el, kérem. Itt vizsgálat folyik. Ilyen esettel eddig még nem találkoztam. Az áldozat, akit vizsgálunk, hogy is mondjam…nem földi lény.
Erik arcát elöntötte a vér. Még hogy az ő felesége. Mit képzelnek ezek?
Indulatosan felrántotta az ajtót és belépett a terembe.
A hideg acélból készült boncoló asztalon egy letakart test hevert. Erik közelebb lépett, felemelte a leplet. A hallott nő bőre fakó volt, szinte áttetsző. Szemei sötéten meredtek a semmibe, és ragyogtak, mint valami fekete gyémántok. Olyan valószerűtlen az egész, és mégis… az arc, Stella arca volt.
– Ő az – suttogta.
– Az áldozat halálát fulladás okozta. Napokig volt víz alatt. Feltehetően az óceánból sodródott a folyóba. Bár azt nem tudjuk, oda hogy került. Az is lehet, hogy kizuhant valamilyen repülő járműből. Ami nagyon különös, és számunkra is rejtély az, hogy a test mélyebb szöveteiből vett minták nem azonosíthatóak. Az emberi test szövetei nem ilyenek – magyarázta a patológus. – Ezenkívül találtunk hátul a nyakán egy tetovált névkódot, AGC 1, ami jelen ismereteink alapján a Szíriusz csillaggal hozható összefüggésbe. Az áldozat ruhájának egyik zsebében volt egy mobiltelefont. Érthetetlen, hogy még működik. A kijelzőn látható az a szám, amit utoljára hívtak.
– 331 008 – mondta Erik anélkül, hogy ránézett volna a készülékre.
– Igen. Honnan tudja? – lepődött meg a patológus.
– Megérzés.
Hetek teltek el az eset óta. Erik nehezen tudta magát túltenni a történteken. Újra és újra eszébe jutottak Stella félelmei, hogy valaki figyeli. Egyszer beszélt arról, hogy gyermekkorában idegenek rabolták el, és kísérleteket végeztek rajta. Nem hitt neki.
Milyen különös lány volt. Barna bőr, nagy fekete szemek, mint általában az afrikaiaknak.
Az egyetemen ismerkedtek össze. Egy magyar származású Afrika kutató mutatta be neki, aki egyik útja során hozta őt magával. Azt is tőle tudja, hogy Stellát a nyugat-afrikai dogon törzs nevelte. Magára hagyottan találtak rá, Isten ajándékának hitték. Hasán egy csillag alakú jelet fedeztek fel, ezért az Egyiptomi Istennő után Szopdetnek nevezték el, ami magyarul egyenlő a Szíriusz csillaggal. Mikor a professzor a lányt örökbe fogadta, átkeresztelte Stellának.
Egy este kiült a fiúkkal a teraszra nézni a csillagokat.
– Anya angyal? – kérdezték.
– Igen – válaszolta, bár soha nem hitt a mennyország mesében.
– Amelyik csillag a legfényesebb, az a mennyország – jegyezte meg az egyik fiú.
Erik eltöprengett. Stella, vagyis csillag. Érdekes, hogy eddig nem látott összefüggést, és újra eszébe jutottak a patológus szavai. Nem földi lény…

Írta: Kondra Katalin

“Nem földi lény…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Endre!

    Köszönöm a részletes kritikát, ebből lehet tanulni.
    Örülök, hogy tetszett.
    Köszönöm mindenkinek, aki olvasta és reagált rá.
    Köszönöm a szavazatokat!
    Üdv. Kati

  2. Kedves Kata!
    Izgalmas volt és olvasmányos, köszönet! 🙂 Olyan kevés hiba/fejlődnivaló van benne, hogy nyugodtan felsorolhatom, teljes kontruktivitásból:

    Az alanyok és neveik nincsenek kellően tisztázva, erre jobban oda kell figyelni. Az Andrea kiléte egyértelmű, Erik nevének megjelenése már zavaró, bár gyorsan egyértelművé válik, hogy az első párbeszédben "az orvos"-sal egyenlő. Már eleve úgy érdemes hivatkozni rá, hogy "Erik az orvos" vagy hasonló. Vagy a másik alany nevén szólítja és így kapcsolódik össze a név és a személy, enélkül Erik a név első megjelenésekor lehetne akár egy harmadik személy is a szobában, ezért zavaró.
    Martin neve csak úgy hirtelen megjelenik, nem tudjuk ki az: "Martin nappalijából halvány fény szűrődött ki. Erik bezörgetett." Tehát ezeket figyelmesen tisztázni kell: pl. "taxiba ült és átment a barátjához, Martinhoz, aki a város túlvégén lakott."

    Ugyanígy zavaróan tisztázatlanok a dátummeghatározások, illetve azt hiszem csak egyetlen ilyen van. "31-én délelőtt beszéltem vele" – az olvasó nem tudja hogy hányadika van a történetben és ha le is írjuk az elején, akkor sem könnyen kezelhető, hacsak nem folyamatos időrendet sorolunk. Tehát olyan, relatív időmeghatározás kell, ami az olvasó számára érthető és nem zökkenti ki a dramaturgiából, még akkor is, ha az eredeti beszélgetőpartnerek elvileg csak dátumot mondanának, hiszen velünk ellentétben ők ismerik az aktuális dátumot.

    Más: Nem derül ki, hogy miért ugrik le a telefon stb. Nincsen dramaturgiai funkciója, az ilyen anomáliák nélkül is teljes lenne a történet: kiderül hogy a gép lezuhant, Stella nem volt rajta, megindul a nyomozás – az anomáliákra önmagukban nincs szükség. Tehát vagy a hívások, nyöszörgés, telefonkagyló-leugrás, 'látja a szomszéd' is illeszkedjen a történet egészébe mint rendszerbe, tehát legalább utaljunk Stella szellemének észlelésére és adjunk neki szerepet (ha megfelel a történeti koncepciónak), vagy felesleges az alkalmazásuk, csak lógnak a levegőben. 🙂

    Nem tudom elírás-e hogy bizonyos összetett szavakat különírtál: utaslista, együttérzek. Ezek egybeírandóak. Feltételezve, hogy nem elírás (ellenkező esetben ez csak annak szól, aki nem tudja miért írandóak egybe), az utaslista azért írandó egybe, mert az "utas" nem melléknév, hanem főnév. Tehát ez nem egy olyan lista, ami: út-as, hanem utasok nevét tartalmazó lista: utaslista.
    Az együttérzekben pedig az "együtt" szó igekötő-funkciójú. Az elvont fogalom irányultságát jelzi és nem egy hétköznapi értelemben vett érzésről van szó, végül pedig egy saját kififejezéssé fejlődött ez az összetétel, magává az együttérzés elvont fogalmává.

    Remélem nem vetted ezt kioktatásnak, nem annak szántam. 🙂 Nagyon élveztem a sztorit és a kompozíciót és kíváncsi lennék akár egy teljes regénnyi kibontására, feldolgozására is. 🙂 Mégegyszer köszönöm! Még nem olvastam az összes novellát, de eddig a Tiedre szavaznék.

  3. Kedves Kati!

    Remek írást olvashattam Tőled, gratulálok!
    Elejétől a végéig izgalmas, misztikus, a cselekmény nagyon leköti a figyelmet, peregnek az események.
    Szerintem a pályázati írások közül ez a legjobb, ezért szavazatomat Neked adtam.
    Sok szeretettel Eszter

  4. Kedves Katalin!
    Izgalmas írásod olvasása közben csak úgy faltam a betűket. Nagyon tetszett.
    Szeretettel: Viola

  5. Kedves Kati,
    jó kis történet, izgalmas, érdekes.
    Tetszett nekem!

  6. Kedves Kati!

    Jól tudod csűrni-csavarni a szálakat, izgalmas, jó történetet hoztál. Gratulálok hozzá.
    Egy-két jelentéktelen hibát találtam, amik szimpla elütések, egyébként jó a történet, sőt megkockáztatom, hogyha legközelebb összefutok a neveddel, be fog ugrani ez a sztorid.

    Üdv: Mab Tee

Szólj hozzá!