A golyó süvítő hangja

Abban a pillanatban, amikor megláttam a puskát a kezében, hirtelen lefagytam. Ha valaki azt mondja, állj arrébb egy kicsit, biztos nem tudtam volna megtenni. A gáztűzhely a hátam mögött, előttem az asztal, de kést nem látok sehol, vagy épp a klopfoló, hol van? Péter! A férjem! Nincs itthon, elszaladt a boltba. Még nem ért haza? Én meg itt állok, a szemem egyenesen a betörő szemébe néz. Olyan ismerős. De nem tudom hova tenni. Tulajdonképpen ebben a helyzetben nem is lényeges. Még mindig itt áll előttem, a puskát egyenesen felém tartja. A fejemre céloz. Ilyenkor azt mondják, az ember előtt lepereg az egész élete. Nekem nem. Most üres. Semmire nem gondolok. Múlt, jelen, jövő? Számomra ebben a pillanatban teljesen lényegtelen.
Csend. Csend. Csend…
Ez egy szép szó. Néha értékelem is, a mostani rohanó világban. De most itt, ebben helyzetben nem. Hangokat akarok… szólalj már meg!
Csend. Csend. Csend…
Pár másodperc sem telik el, amikor a kinti ajtó becsukódik. Ketten vannak? Akkor nekem nincs menekvés. De mi van, ha közben Péter jött meg? Nem tudok neki kiabálni. Majd megint jön a hosszú csend.
A betörő nem mozdul. Nem mond semmit. Aztán meghallom, mintha valaki lőtt volna. Hol? Kint, az előszobában? Vagy itt, aki velem szemben áll? Én nem mozdulok, még néha a szememet sem merem lecsukni. Attól félek, éppen akkor fog rám lőni. Az ajtó megint becsapódott. Te jó szagú ég! Hányan vannak? Mi történik? Nem vagyunk gazdagok, van egy házunk, két kocsink. Gyerekünk még nincs. De szeretnénk. Gondolatom már megint a jövőn van. Pedig a jelennel kellene foglalkozni. Itt állok, levegőt is alig tudok venni. Péter? Hol vagy? Gyere, kérlek! Ne, inkább ne gyere haza. Ha valakinek meg kell halnia, akkor az én legyek.
Megmozdult. Közelebb jött. Én még mindig itt állok. A puska egyre közelebb kerül hozzám. Majd halkan, szinte jajveszélkelve meghallom Pétert:
– Lotti…
Ennyi. Más nem jön ki a száján. A puska már a homlokom előtt pár centire van. Nem merek megszólalni. A betörő végig a szemembe néz, majd elkezd hátrafelé lépkedni. Pár méterrel odébb megáll.
Csend. Csend. Csend…
Belefáradtam ebbe a várakozásba. Ha nem lenne ilyen nagydarab, akkor, amikor közel volt hozzám, ráugrottam volna. Ütöttem volna, vertem volna. Volna, volna, volna. De most itt vagyunk, nem csináltam semmit. Én ezzel le akarom zárni. Órák óta itt állok. Elzsibbadtam. Lesz, ami lesz. Nem érdekel. Megkérdezem, mit akar.
Csend. Csend. Csend…
Nem kérdezek semmit. Nem érdekel.
Aztán meghallottam a második golyó süvítő hangját. A szemem még mindig nyitva van.