Péter és Anna – 2. helyezett

A templom toronyórája, a tér túloldalán, pontosan öt órát mutatott. Péter már egy órája várt a patika előtt Annára. Kezdetben még türelmesen, egy helyben állva, a járókelőket egykedvűen, unott arccal mustrálgatva. Aztán ahogy telt- múlt az idő, és a várakozás kezdett hiábavalónak tűnni, úgy vált egyre türelmetlenebbé. Fel- alá járkált és közben magában motyogott, még azzal sem törődve, ha valakinek nekiütközött a vállával. A hétköznapi jelenségből így lett bosszantó alakká, akire rosszallóan néztek, és volt, aki nem is hagyta szó nélkül, de ő erre ügyet sem vetett, mert gondolatban egész máshol járt. „Anna már nem a régi, mint ahogy én sem vagyok az. De talán a gyerek majd mindent megváltoztat.” Egész délután ez a mondat zakatolt a fejében, és ezt mondogatta félhangosan várakozás közben is, akár egy mantrát.

Péter megismerkedése Annával teljesen hétköznapinak mondható módon, egy buliban történt. Persze kettejük találkozása nem egészen a véletlen műve volt, a háttérben János mozgatta a szálakat, aki már a bölcsőde óta Péter legjobb barátja. Azért is döntött úgy, hogy barátjának végre kerít egy társat, mert ha valaki, hát ő tudta, hogy mi hiányzik az életéből. Mivel Péter minden idejét és energiáját a tanulásba ölte, nem volt állandó barátnője. Így hát János az egyetem befejeztével, elérkezettnek látta az időt arra, hogy beavatkozzon barátja életének folyásába. A diplomaosztó megtörtént, és néhány csoporttársával együtt kis házi ünnepséget szerveztek egy csendes, kertvárosi kisvendéglő kerthelyiségében. Mikor már megvolt a helyszín, a zenekar, és meghívtak mindenkit, aki szóba jöhetett, János leült beszélni a mennyasszonyával, Katával. Ki kellett választani a Péter számára ideális nőt, akinek meg kell testesítenie mindazt, ami számára a csupa nagy betűs NŐ. Ez bizony nem is tűnt olyan könnyű feladatnak, mint ahogy elsőre gondolták. Mert be kell, hogy valljuk, Péternek nagy elvárásai voltak egy komoly kapcsolat esetén a partnere irányába. Számára a nő, nem csak egy modell külsővel megáldott, egyszerű kirakati bábu, akivel bárhol megjelenhet, bár nyilvánvalóan az előnyös külső is a feltételek között szerepelt. Neki valami egészen másra volt szüksége, vagy inkább jobban mondva, igénye. Mivel szerette az intellektuális kihívásokat, és mindent, amit az általa oly nagyra tartott európai kultúra átitatott, számára az a nő lehetett csak ideális partner, aki fel tudott hozzá értelmileg is nőni. Mikor már mindenkit számba vettek, aki a szűk és a kicsit tágabb baráti körükben szóba jöhetett, úgy állt a dolog, hogy kudarcba fulladt a tervük. Ekkor csengettek, és mikor Katalin ajtót nyitott, mintegy végzetszerűen, egyik csoporttársa, Anna állt előtte, aki egy jegyzetért ugrott be hozzá. Villámként hasított bele a felismerés, hogy megvan az ideális jelölt. Nem is értette, miért nem jutott előbb az eszébe Anna. Azonban az igazság az, ha jobban belegondolt, tudta a választ, hiszen Anna egy volt, a többiek által csak szürke kisverébnek csúfolt csoporttársak közül. Az a fajta lány volt, aki csendben megbújik a háttérben, és nem szereti felhívni magára a figyelmet semmivel. Csak lapul a sarokban, mint egy riadt kisegér. Pedig egyáltalán nem volt csúnya lány, ráadásul az osztály legjobb tanulói között tartották számon tanárai. Gyakran nézték koránál sokkal fiatalabbnak, mert vékony testalkata és alacsony termete mellett, volt valami gyermeki báj az arcában, és egész megjelenésében. Hosszú, vékony szálú szőke haj keretezte arcát, ami áttetsző, kék szemekkel párosult. Kata egyszerűen csak Annácskának hívta, mert valahányszor találkoztak és ránézett, mindig a kishúga jutott róla eszébe.
Behívta Annát a lakásba és bemutatta Jánosnak, akinek először nem tűnt ideális választásnak. De miután jó alaposan elbeszélgettek hármasban, kifejezetten szimpatikusnak találta, és nem mellékesen úgy volt vele, hogy az idő rövidsége miatt, már egyébként sem találnának másik jelöltet. A neheze Katára várt még, elő kellett valahogy hozakodnia a partival, lehetőleg úgy, hogy Anna ne fogjon gyanút, mire is megy ki a játék. Mivel Anna nem járt szórakozni, és emberek közé sem szívesen, hiába volt minden női praktika Kata részéről, egyszerűen nem adta be a derekát. Ekkor János, mint egy utolsó esélyként, megmutatta Péter legutóbbi versét, ami az egyetemi újságban jelent meg, és megtörtént az áttörés. Megtört a jég, mihelyt a költészetre terelődött a beszélgetés, és úgy tűnt, Anna kezdi beadni a derekát. Újabb félóra elteltével, már egyáltalán nem bánta, ha találkozik azzal, akit Jánosék csak úgy emlegettek, mint korunk egyik nagy reménységét.
A nagy esemény napján, megtörtént a találkozás, mivel négyen egy autóban ülve mentek a vendéglőbe. De valahányszor megpróbálta Kata vagy János bevonni a beszélgetésbe Annát és Pétert nem jártak sikerrel, mert ők csak ültek szótlanul egymás mellett, lesütött szemekkel. Még a megérkezés után is így ment egy darabig, aztán rájöttek, hogy nem kell ezt annyira erőltetni, majd megindul kettejük között valami, ha ők is úgy akarják. A rendezvény már a vége felé tartott, amikor végül is elkezdtek beszélgetni, egy félreeső sarokban. Ahogy elkezdtek beszélgetni, onnantól kezdve megszűnt a külvilág létezni, és csak egymással foglalkoztak. Ettől kezdve lehetett róluk, mint egy párról beszélni. Ha nem is rögtön az első látásra, de kettőjük között kialakulóban volt valami, ami szépen lassan bontakozva ki, végül egy mindent elsöprő, érzelem dús szerelemmé lett. Elválaszthatatlanná váltak egymás számára, ők lettek az ideális pár mások szemében, akik mindent együtt csináltak, a másik nélkül talán még lélegezni sem tudtak volna.

Közel egy évig tartott a romantikus harmónia kettejük között, amikor is megváltozni látszott minden. Természetesen nem az történt, hogy egy csapásra megszűnt volna közöttük a szerelem. Ez egy folyamat volt, ami először szépen, lassan, a kívülálló számára szinte észrevétlenül kezdődött, mint egyfajta lappangó betegség. Anna és Péter, akik eddig minden időt egymással töltöttek, egyre több dolgot csináltak külön, és egyre több időt töltöttek távol egymástól. Ennél, a felszín alatt lezajló kezdeti fázisnál, sokkal szembetűnőbb volt az a változás, amin Annácska időközben keresztülment. Hol voltak már azok az idők, amikor mások szemében ő volt a szürke kis veréb? A szerelem hatására, mert úgy tűnik erre volt csak szüksége, valósággal kivirágzott. Szirmot bontott az eddig benne rejtve élő szépség, és kifejezetten vonzó nővé vált, talán egyedül csak a kislányos báj volt még az, amit nyomokban még fel lehetett benne fedezni. Igaz az is egyfajta romlottsággal átitatódva, amit sokan kifejezetten vonzónak találtak benne. A külső átalakulás még nem is lett volna olyan nagy baj Péter számára, hiszen kezdetben ő nagyon is örült ennek, hiszen tudta, hogy neki is nagy szerepe van a változásban. De sajnos nem volt eléggé résen, mert Annának a szeme is felnyílt, és az őt körülvevő világot, elkezdte egészen más szemmel nézni. Most már nem ellenséget látott az emberekben, hanem meghódítani kívánt egyedeket, akiket megpróbált egyenként elvarázsolni új külsejével. Különösen igaz volt ez a férfiakra, akiknek mohó pillantásait kifejezetten élvezettel nyugtázta, miközben hozzájuk beszélt. Mivel Péter nem volt az a szórakozóhelyre járó típus, szívesebben ült otthon egy jó könyv társaságában, egyre több vitájuk támadt Anna legújabb szórakozási szokásaival kapcsolatban. Mivel Péter egy- két alkalmat leszámítva nem tartott Annával, újabban népes férfitársasággal, – a rajongói klubjával, ahogy Péter hívta őket- járt el otthonról.
Ez bizony már nem a kettőjük közötti problémák kezdete volt, ez már sokkal inkább a végéhez közelített. Péter ekkoriban már egyre több időt töltött különböző italos üvegek társaságában, ”akikkel” jobban szót értett, mint Annával. „Én hoztam létre ezt a szörnyet, a szerelem teremtő erejével. Én vagyok a hibás, senki más.” – befészkelte magát a fejébe ez a gondolat, és már nem is akart tőle szabadulni. Elmerült az önsajnálat tengerének feneketlen mélységébe, ahonnan nincs visszaút. Többé már nem volt ugyanaz az ember, János hiába is próbált a lelkére beszélni, mondván: „Ennek így nem lesz jó vége.”
Mikor már a külvilág számára is egyértelművé vált, hogy valami nincs rendben kapcsolatukkal, nem volt értelme tovább tagadni, belátták mindketten, ennek itt a vége. Közvetlenül ez után történt, hogy szárnyra kapott egy pletyka, miszerint Anna gyermeket vár, és Pétert leszámítva, senki sem volt benne biztos, ki lehet a gyerek apja. Péter természetesen száz százalékig meg volt róla győződve, hogy a születendő gyermeknek csak ő lehet az apja, és elvetett minden más eshetőséget. Cseppet sem törődött azzal, hogy az emberek összesúgnak a háta mögött, és konspirációs elméleteket gyártanak a gyerek fogantatása körül. Akkor már Annával nem voltak együtt, amikor a patikába még kettesben mentek el terhességi tesztért. Amikor megbizonyosodtak róla, hogy valóban gyermeket vár, Péter onnantól kezdve szent helyként tisztelte a patikát, mert biztos volt abban, hogy most még újrakezdhetik, és megkérte Anna kezét. A patika egyenlő volt a szemében a megújulás helyszínével, gondolataiban már- már templomi rangra emelkedett lelki szemei előtt.
Anna azonban hallani sem akart házasságról, lezajlott utolsó nagy veszekedésük, majd összeszedte néhány holmiját egy utazótáskába és visszaköltözött a szüleihez.

Jánost hajnali háromkor a telefon kitartó csörgése ébresztette fel. A vonal túlsó végén a helyi kórház egyik orvosa volt, aki miután elnézést kért a korai hívásért, közölte, hogy Pétert mentő hozta be alkoholmérgezéssel. Mivel nem találtak nála iratokat, csak ezt a telefonszámot, úgy gondolták nincs más hozzátartozója. János azonnal taxit hívott, közben sietve összeszedett néhány dolgot, amire barátjának szüksége lehet a kórházban.
Pétert két hétig tartották bent, majd saját felelősségére kiengedték. János a megbeszélt időpontnál előbb ment érte, mert szeretett volna beszélni barátja kezelőorvosával. Az orvos a lelkére kötötte, hogy jót tenne Péternek, ha a kórházi kezelést követően, barátja eljárna csoportterápiás kezelésre, mert egyedül nem fogja tudni feldolgozni a lelki sérüléseket. Ideiglenesen Péter odaköltözött Jánoshoz és Katához, így legalább oda tudtak rá figyelni, nehogy kárt tegyen magában, és legalább addig sem volt egyedül. Persze csak idő kérdése volt, és Pétert elkezdte foglalkoztatni, hogy vajon mi lehet Annával és a születendő gyermekkel. „Vajon minden rendben van velük? Tudja már Anna, hogy fiú lesz vagy lány?” Titokban még mindig abban reménykedett, hogy kapcsolatukba életet lehet lehelni, néhány kedves, jó szóval, és a régi szép emlékek közös felidézésével.
Időközben Anna rá kellett, hogy jöjjön, nem jön már ki olyan jól a szüleivel, mint régen. Mindenáron ki szerették volna békíteni Péterrel, de ő hajthatatlan maradt, és inkább összeköltözött Zoltánnal, az egyik alkalmi barátjával.
Zoltán erőszakos ember hírében állt, nem is alaptalanul, mert a kisvárosi alvilág egyik befolyásos tagja volt. Annával egy bárban találkozott, rögtön meglátta benne a lehetőséget, hogy egy nagy rakás pénzt kereshetne vele. Már csak be kellett valahogy hálóznia, és mint kiderült, a naiv Annácskával nem is volt nehéz dolga. Előadta a szokásos kis meséjét, miszerint csinos lányokat keres fotómodellnek. Természetesen a valóság elég messze állt ettől. A ki nem mondott igazság azonban az volt, hogy táncoslányokat jutatott ki illegálisan külföldre, akik aztán soha nem kerültek haza többé. De a sok pénz, a hírnév és az azzal járó csillogás megemlítése elég is volt ahhoz, hogy a hiszékeny lány gyanakvását elaltassa. Szinte már látta is magát a magazinok címlapján. Barátai, akik már hírből ismerték Zoltánt, megpróbálták lebeszélni, hogy belemenjen egy olyan kapcsolatba, aminek nem túl jók a kilátásai, ő azonban nem hallgatott senkire, ment a saját feje után. Miután ilyen könnyedén belesétált a kelepcébe, már csak egy maradt hátra, megszabadulni a nem kívánt magzattól. Ez azonban még Zoltánnak is komoly fejtörést okozott, mert mint kiderült, Anna nagyon is ragaszkodott a gyermekhez. Hiszen modell az után is lehet, hogy megszülte a gyereket. Ezzel győzködte magát és Zoltánt egyaránt, de még saját magát is nehezen sikerült meggyőznie. Mivel Zoltán nem látott más kiutat ebből a helyzetből, ördögi tervet eszelt ki. Eltervezte, hogy követi a már oly sokszor bevált receptet. Rászoktatja a lányt a kábítószerre, ezzel végleg magához láncolva. Ezután már könnyedén meg tudja majd törni az akaratát, és azt fogja tenni, amit ő mond neki. Néhány hét elteltével, úgy nézett ki, hogy a terve bevált. Mivel végső elkeseredettségében kíméletlennek kellett lennie, az egyik legkeményebb szerre esett a választása. Gonosz számításai bejöttek, és Anna ezután már tényleg nem jelentett többé problémát, hiszen nem volt egyéb egy dróton rángatott bábunál. Számára minden nap egyformán telt, minden reggel a szerrel ébredt, és azzal is feküdt este, amíg aztán végül, egy soha véget nem érő, ködös, rémálomszerű rutinná vált számára az élet.
Álmatlan éjszakáin, néha még felsejlett neki Péter alakja, és ha szerelmet már nem is érzet iránta, a közös gyermek még mindig összekötötte őket valamilyen számára is érthetetlen módon. Mikor már úgy tűnt, a sors elhagyta Annát, egy napon régi barátai egy levelet jutattak el hozzá. A levélben ez állt: A mi templomunk a gyógyszertár, ugye emlékszel még rá, kedves? Találkozzunk ott, holnap délután négykor. Feltétlenül gyere el! Péter. Furcsa remegést érzett legbelül a szívében, amikor átfutotta az ismerős kézírással írt sorokat. Azonnal tollat ragadott, és meg is írta a választ, amiben ígéretet tett arra, hogy mindenképpen időt szakít a találkozóra.
Anna azonban nem tudhatta, hogy arra a napra Zoltán már más programot szervezett neki. Találkozót beszélt meg egy orvossal, aki elvállalta, hogy megcsinálja az abortuszt. Mivel Anna már túl volt azon az időkorláton, amikor ez még kockázatmentesen végrehajtható, az orvos csak hosszas rábeszélés és fenyegetés után vállalta, természetesen rengeteg pénzt kérve érte. A műtét időpontja másnap délután, fél négyre volt megbeszélve, az orvos városszéli, így eléggé félreeső magánrendelőjébe. Mikor a megbeszélt napon, néhány perccel délután három óra után, Anna beszállt Zoltán kocsijába, mindkettőjüknek más járt a fejében. Míg Zoltán a lány felett aratott végső győzelem ízét élvezte előre, addig Anna azon aggódott, hogy vajon hogyan szökjön el a találkozóra, nem sejtve hova is mennek.
A műtét eleve sikertelenségre volt kárhoztatva, és ahogy várható is volt, komplikációk léptek fel. Mivel a magánrendelőt nem ilyen esetekre szerelték fel, és az orvoson kívül csak az asszisztense volt jelen, hiába volt minden erőfeszítésük. Anna elvérzett a műtőasztalon.
Másnap reggel találták meg élettelen testét, a városból kivezető út mellett futó vizesárokban.

– Helló mindenki! Péter vagyok, és alkoholista!
– Helló Péter!
– Ma van másfél éve, hogy tiszta vagyok. Elmesélem nektek, hogyan lettem alkoholista, és szeretném megmutatni az ebből kivezető utat. Előbb azonban felolvasnám az egyik versem, a címe: Óda a halott kedveshez, és a meg nem született magzathoz.

Írta: Hajgató Attila