Hurrá nyaralunk! Harmadik történet: Clarissa

A korlátra támaszkodva, elgondolkodva néztem a végtelen tengert azon gondolkodva, hogy mi lehet ott a távolban. Kicsit azért félelmetes volt belegondolni, hogy a közelben sehol egy szárazföld, a hajó alatt pedig több méter mély víz. Nem teljesen éreztem magam biztonságban, tekintve, hogy nem tudtam úszni, és ha netalán a Clarissa is úgy jár, mint a Titanic akkor az első leszek, aki meghal. Vagy pedig talán megmenekülök, megismerem a saját Jackem és én felfogom engedni őt arra a hülye ajtóra. Ám hiába volt bennem a félelem, el kellett ismernem, hogy a hajó gyönyörű pláne éjszaka kivilágítva és kár lett volna nem eljönni. Pillantásom a csillagokra vándorolt, karomat fázósan összefontam magam előtt, hisz a fedélzeten elég erős volt a szél, rajtam pedig csak egy kis nyári ruha volt, amit a vacsorára vettem fel. Ez volt a második éjszakám a hajón, és most először voltam itt kint. Igaz most is anya, az új szerelme, valamint annak a fia elől menekültem.
– Könnyen ki lehet hozni a sodrodból ugye? – szólalt meg mögöttem Márk, majd megtámaszkodott mellettem.
– Nem éppen – húztam össze a szemem és odébb húztam a karom, hogy ne érjen össze az övével.
– Szerintem meg, de – vigyorodott el. – Azt hiszed, hogy mindent el tudsz rejteni, de igazából, minden az arcodra van írva Bella.
– Nem is ismersz engem!
– Igaz, 2 napja ismerlek, mégis tudom rólad, hogy fáj a szüleid válása és magadat okolod, amiért nem tudtál segíteni nekik. Bizonytalan vagy a jövőd miatt, nem tudod, hogy mihez szeretnél kezdeni, most, hogy leérettségiztél. Átmész szörnyetegbe, amikor éhes vagy, de ugyanúgy paprika leszel, ha nem látod a legújabb részt a sorozatodból. Úgy érzed össze esküdött ellened az univerzum, amiért most itt kell lenned és bosszant, amiért van, hogy megfeledkezel a haragodról és jól érzed magad a társaságunkban.
Tátott szájjal hallgattam Márkot, tekintetemet a sötét vízre szegeztem, mintha olyan érdekes lett volna, majd amint rendeztem a vonásaimat ellöktem magam a korláttól és az étterem felé vettem az irányt, hogy elkérjem anyától a szobakulcsot. A medencéig jutottam, amikor Márk oldalról nekem csapódott és velem együtt a vízbe vetette magát. Azonnal pánik járta át a testem, ahogy a víz összezárult a fejem fölött és hiába próbáltam a felszínre menni, Márk körém fonódó karja visszatartott. Tüdőm égett, egyre inkább követelte a levegőt, én pedig egyre jobban kapálóztam, megpróbálva szabadulni. A rémült arcom miatt kapcsolhatott be Márknál a vészcsengő, ugyanis megragadott és a felszínre húzott, majd feltolt a medence szélére. A rémülettől és a hűvös levegőtől remegve ültem a medence szélén, fejemet a térdemre hajtottam, könnyeim elkeveredtek a rajtam lévő vízcseppekkel.
– Bella én úgy sajnálom. Ne haragudj, nem tudtam, hogy nem tudsz úszni – csavart körém egy törülközőt Márk és leült mellém.
– Gondolom, most hülyének gondolsz, amiért itt vagyok, úgy, hogy úszni se tudok – néztem rá fog vacogva.
– Nem. Arra gondoltam, hogy ezt kurvára elcsesztem. Közelebb akartam kerülni hozzád, erre majdnem megöltelek – nézett maga elé idegesen és a keze ökölbe szorult.
Márk lehet, hogy jó emberismerő volt, én viszont tuti, hogy jó voltam, ezért tudtam, hogy most nem csak megjátszotta magát, hanem tényleg dühös volt saját magára.
– Poénnek nem volt rossz – eresztettem meg egy halvány mosolyt, mire horkantva rám nézett.
– Átengedtem neked a nagy franciaágyat és még csak egy mosolyt se kaptam. Most majdnem megöltelek, erre mosolyogsz.
– Ja, tudom – kaptam el róla a tekintetem.
– Miért?
– Miért tudom? – értettem szándékosan félre azt, amit kérdezett.
– Miért mosolyogsz? Üvöltve kéne itt hagynod engem a faszba, ehelyett… – hallgatott el egy pillanatra és érdeklődve figyelte, hogy mire készülök.
Nem készültem semmire, csak rohadtul fáztam, ezért közelebb csúsztam hozzá, és vállához bújtam, hátha így jobban átmelegedek.
– Ehelyett hozzám bújsz – fejezte be csodálkozva.
– Fázok, ne gondolj bele többet – morogtam, mire elnevette magát.
Egy ideig mindketten hallgattunk, csak az étteremből kicsendülő zene, a nevetés valamint a tenger morajlása zavarta meg a csendet. Furcsa érzés volt, mégis megnyugtató.
– Miért vagy ennyire ellene a szüleink boldogságának?
– Nem tudsz mindent Márk. Anya és apa boldogok voltak, szerelmesek voltak egymásba, aztán egyik pillanatról a másikra felbukkant az apád és… onnantól kezdve minden szar lett.
– Egyszer sem beszélgettél az édesanyáddal igaz? Arról, hogyan ismerkedtek meg?
– Nem, mert nem érdekelt! Nem akartam hallani, hogyan csalta meg anya apámat – húzódtam el tőle.
– Már a gimiben egymásba szerettek Bella. Az elsők voltak egymás életében, boldogok voltak, de aztán az élet szétszakította őket. Komolyan egyszer sem beszélgettél édesanyáddal?
– Szóval ő az a bizonyos gimis szépfiú – suttogtam teljesen zavaros érzelmekkel.
Mikor anyut a szerelemről kérdeztem, mindig a gimis szerelmét hozta fel, én pedig imádtam hallgatni a történeteket, amik kettejükről szóltak. Egyszer sem kérdeztem meg anyát, hogy miért nem apuról mesélt nekem, hogy miért pont a gimis szerelméről. Az első szerelem az első szerelem volt, és ahhoz fogható soha nem is lesz az ember életében. Mert az ember megismerkedhet mással, kezdhet új kapcsolatot, alapíthat családot, de egy rész ott legbelül örökké arra a személyre fog várni, aki mellett először megtapasztalta a szerelmet. Tudtam, hogy anya szerette a gimis szerelmét, ugyanakkor szerette aput is, de nála soha nem csillogott úgy a szeme, mint amikor Zoliról mesélt nekem.
– Olyan volt a szerelmük akár egy tündérmese és nem volt lezárásuk – suttogtam.
– Mert az ő szerelmük akkor nem ért véget – nézett rám Márk. – Most már érted?
– Azt hiszem igen – bólintottam nagyokat nyelve. – Miért nem mondta? Miért nem tűnt fel nekem a hasonlóság? Legalább a nevéről eszembe juthatott volna – töröltem meg a könnyektől nedves arcomat.
Sokáig kint maradtunk Márkkal, beszélgettünk a szüleinkről, jobban megismertük egymást és rájöttünk, hogy sok közös érdeklődési pontunk volt. Éjfél körül járhatott, amikor visszaindultunk az étterem felé, majd megálltunk az ablaknál és hosszasan figyeltük anyuékat, akik a parkett közepén táncoltak.
– Ezt táncolták a szalagavatón – pislogtam az ég felé nehogy megint sírni kezdjek.
– És mindketten emlékeznek rá. Én is ilyen szerelmet szeretnék. Hiába telt el annyi idő, hiába szakította szét őket az élet, most itt vannak, hogy a szerelmük beteljesedhessen.
Némán bólogattam, tekintetemet le sem vettem anyuról, aki ragyogott a boldogságtól Zoli karjaiban. Miért voltam ennyire vak? Miért nem vettem észre, hogy anyu fénye egyre jobban kihunyt apu mellett, ám amikor Zolival újra találkozott, fényesebben kezdett el ragyogni, mint egy csillag?
– Köszönöm Márk – szólaltam meg hirtelen.
– Mit?
– Hogy észre térítettél. Kellett az a hideg zuhany – pillantottam rá és ismét megeresztettem felé egy mosolyt.
– Több ilyen nem lesz – morogta maga elé, majd halvány mosollyal az arcán meglökte a karom. – Édesanyádnak az a fontos, hogy te boldog legyél Bella! Azért szervezte ezt a nyaralást, hogy közelebbről megismerjük egymást, és, hogy a kapcsolatotok újra olyan legyen, mint a válás előtt volt. Nagyon félt, hogy örökre elveszített téged! Nem csak a lánya vagy Bella, a legjobb barátnője is.
– Hagyd már abba – löktem meg a karját, majd belöktem az étterem ajtaját és mezítláb szlalomozva anyuék felé indultam.
– Bella minden rendben? Miért vagy vizes? – kérdezte anyu rémülten.
– Őt kérdezd erről – intettem Márk felé, majd Zolira néztem, aki állta a tekintetem. – Köszönöm, hogy betartottad a szavad és visszajöttél hozzá – suttogtam és kezet nyújtottam felé.
Zoli lepillantott a kezemre, majd megrázta a kezem ajka mosolyra húzódott én pedig egy pillanatra láttam azt a fiatal gimis srácot, aki anyát teljesen levette a lábáról. Viszonoztam Zoli mosolyát, aztán anyura néztem és szorosan átöleltem, hosszú idő után én voltam az, aki kezdeményezte az ölelést és nem a számat húztam, amikor anyu megölelt.
– Sajnálom, hogy nem hallgattalak meg – suttogtam.
– Én sajnálom, hogy nem voltam veled türelmesebb. Nehéz volt az utóbbi időszak neked.
– Mindannyiunknak az volt – húzódtam el tőle és megfogtam a kezét. – Észre kellett volna vennem, hogy ő az. Csak nála csillogott ennyire a szemed – pillantottam Zoli felé, majd újra anyura néztem. – Visszaszívok mindent, amit rá mondtam. Voltaképpen nekem is ő az első szerelmem, így nem kéne rá csúnyát mondanom – ráncoltam össze a homlokom, mire anyu elnevette magát és szorosan magához ölelt, Zoli pedig zavartan beletúrt a hajába, majd anyura mosolygott.
– Tisztázzunk valamit! Te szerelmes voltál az apámba? – meredt rám Márk döbbenten.
A fejemet rázva, nevetve néztem rá, aztán hagytam anyuékat, hagy romantikázzanak és rávettem Márkot, hogy jöjjön át velem biliárdozni. A játékteremben aztán az itt töltött idő alatt most először teljesen felszabadultan nevettem és miközben rengetegszer megvertem Márkot, jól első melegséggel a szívemben gondoltam a nyaralás hátralévő részére.