Hétköznap

A ugrásra készen várta a pillanatot, hogy hangot adjon a vekker és végre kikeljen az ágyból. Az utóbbi pár napban ez volt. Hajnalok-hajnalán felébredt az álmatlan álomból és nem tudott vissza aludni. Igazából nem értette, hogy most mit akar a szervezete. Mi az ami miatt nyugtalan a nappala és álmatlan az éjszakája. Már arra gondolt, hogy orvosi segítséget kérve altatót irat fel. Tudta, hogy ha elkezdené szedni az altatót, fennállna a veszély, hogy rászokik a gyógyszerre. Arról nem is beszélve, hogy száz százalékig tisztába van saját magával. Gyengeségével, hibáival. Tudta, hogy most nem hibázhat. Arról sem feledkezhetett el, hogy nincs aki segítsen. Ha leesik a lábáról, ha beteg lesz nincs aki segítsen. Még egy pohár vizet sem adna senki. Felkelt, mint minden reggel. Lezuhanyozott, mint minden reggel.
Aztán lesétált a sarki bolthoz. Remélte, hogy első, esetleg második lesz a sorba. Több szülő tette azt amit ő. Reggel, nyitás előtt úgy negyed órával beállt a sorba, hogy kiflit, tejet és vajat vagy margarint vegyen reggelire és uzsonnára. Azon egyszerű okból mivel, most költöztek be a panelba,és nem maradt pénz a hűtőre. Így minden reggel megvették a tejet, a vajat vagy a margarint és elfogyasztották. Ha nem, később már folyós lett a vaj és a margarin a tej pedig megsavanyodott.
Eleinte még megpróbált túrót csinálni a tejből, de rájött, hogy pasztőrözőt tejből nem az igazi. A bolt pont hat órakor nyitott. Arra nem volt lehetőség, hogy bárki is dulakodjon, mert úgy volt elhelyezve a polcrendszer, hogy csak körbe járni lehetett. Leemelve az önkiszolgáló boltokra oly jellemző kosarat elindult a polc mellett. Igazából nem kellett keresgélni, mivel az árú mindig ugyan azon a helyen volt. Igy szinte vakon, pakolta a kosárba a portékát.
Egy vaj, hét kifli. Pont annyi amennyi kellett. Neki egy vajas kifli reggelire, és kettő ebédre. A gyereknek kettő reggelire, amit még otthon evett meg és kettő uzsonnára. Ebédet meg kapott a napköziben. Most nem vett tejet. Úgy gondolta, hogy minden második nap tea lesz a vajaskifli mellé. Egész sok pénzt meg tudott spórolni amiből a hétvégi étkezést akarta feljavítani. Egy kicsivel, csak egy-két szelet hússal akart többet tenni a gyerek elé, meg egy ki süteményt.
– Csak olyan kevertet, vagy palacsintát. – gondolta.
Igazán még nem volt elképzelése, nem tudta, hogy mennyi pénz is jön össze, így, hogy nem vesz tejet. Jó nagyokat nyelt, ahogy elképzelte, hogy fog a gyerek örülni a rántott húsnak. Mert biztos, hogy az lesz, és hát ő is bekap egy-két falatott a húsból.
– Majd jól kiklopfolom. Úgy kiadósabb.
Mire eljutott gondolatba eddig, haza is ért. Gyorsan megkente a kifliket, becsomagolta. Magának a hármat, a gyereknek a kettőt. Maradék kettőt kistányérra tette. Már csak a reggeli ébresztés volt hátra. Ez is zökkenőmentes volt. A gyerek első szóra kiugrott az ágyból. Valami foci, vagy kézilabda válogatás volt ma az iskolában. De arra már nem volt ideje, hogy meghallgassa, mivel mindjárt indul a busz, időre kell odaérni.
Az irodában egyhangúan telt az idő. Sok mindent el tudott végezni. A monoton számolás és borítékolás közben többször eszébe jutott a vasárnapi ebéd. Azt gondolta, hogy ha jut rá, akkor a törtkrumplihoz, még egy pici meggymártást is készít.
– És mért ne jutna rá. Lehet ott félkiló meggyet is kérni, vagy negyven-dekát – morfondírozott.
Annyit vesz, amennyire fussa. Végül is örüljön a kofa, hogy veszik azt a méregdrága gyümölcsöt. Mire vége lett a munkaidőnek és felszállt a buszra, el is döntötte a vasárnapi menüt. Az ezerszer megnézett házak között suhanó busz beért a megállóba. A túloldalon volt az iskola. A gyerek a padon ülve várta,a vállára lezserül feldobott tornazsákkal. Lehajolt, megpuszilta a homlokát. Akkor meglátta. A gyerek mellett, a padra téve ott virított, a cafatokra szakadt tornacipő. Minden elsötétült előtte. Azt sem hallotta már, hogy odaszólt a mentős a társának, hogy tegye ki a piros zászlót, aztán pucolás.

Írta: Jártó Róza