Hurrá nyaralunk! Ötödik történet

Nem taratozunk a minden nyáron menetrendszerűen nyaralók csoportjába, nincs nyaralónk sem a Balatonon, sem a hegyekben.
Egyikőnknek sem volt olyan munkahelye, amelyiknek saját üdülője lett volna, de azért, ha lehetett, elmentünk nyaralni a gyerekekkel.
A nyarakat mégis a Balatonon tölthettük , Keszthelyen a legtöbbször. Ott lakik a férjem nővére, hozzájuk mindig mehettünk, és mehetünk ma is.
A nyaralás és a vendégeskedés így egyszerre volt jelen az életünkben. Az még külön jó volt, hogy a sógornőm a keszthelyi Helikon strandon a kölcsönzőben dolgozott. (Korábban meg Hévízen.)
Így aztán a fiaim bármit “kölcsönözhettek” ingyen, sőt a vizibicikli is a rendelkezésükre állt, jó dolguk volt. Kisebbik fiam itt kedvelte meg a horgászatot is. Volt horgász felszerelése, és kora hajnalban sógorommal kimentek a tóra horgászni nyaralásunk idején.
Most, hogy egyedül maradtam, a nyarat leginkább “Itthon” töltöm. Az “itthon” a vidéki kertes házunk, és a téli bezártság, városi életmód, kapcsolatok nélküli élet után jólesik egy kicsit kikapcsolni és kikapcsolódni.
A kert sok munkát ad, de megvan az eredménye. A nyaralás most a szabad levegőt, a régi, ritkán látott barátokat, a napozást, a pihenést, az olvasást, a kertészkedést, a befőzést, fürdést, esti bulizást, a kisváros rendezvényein való részvételt, a főzőcskézést jelenti.
Egyedül, de nem magányosan!
Jó ez a nyaralás így!
Nem fárasztó, nem unalmas, nem kell senkihez alkalmazkodni. Nem kell másokra figyelni, vagy másokat figyelmeztetni.
“Itthon vagyok. S ha néha
lábamhoz térdepel egy-egy bokor,
nevét is, virágát is tudom…” (Radnóti Miklós)