Hurrá, nyaralunk! Hatodik történet: Meglepetés vakáció

Hurrá! Nyaralunk!

Meglepetés vakáció

Az irodában ülök a számítógépem előtt. A hajamba túrok és kissé megemelem a hajszálaim izzadt homlokomon. Kegyetlenül meleg van, és még a klímát is pont most szerelik. Pechemre nehezen bírom a forróságot.
Mintha a gépem gondolatolvasó lenne, a netet pörgetve egy tengerparti kép kerül elém. Még csak látni is üdítő, hát még ott lenni de jó lenne. Szárnyalnak a gondolataim, és már a tengerparton érzem magam, majd legyintek egyet. No mindegy. Először meg kell írnom a beszámolót, utána majd megnézem.
A munkába annyira belemerültem, már nem volt időm a tengerparti üdülés reklámjára visszatérni, de azért hazaérve megemlítettem a férjemnek.
– Te Laci! Azt ígérted, az idén elviszel nyaralni! Láttam a neten egy tök szép tengerparti üdülőt. Mi lenne, ha oda mennénk? – A férjem a kanapéról édesen mosolyog rám.
– Igen, megígértem. És amit én ígérek azt be is tartom. Két hét múlva indulunk pihenni, akkorra vedd ki a szabadságod.
– De te már meg is szervezted? – Állok előtte boldog mosollyal az arcomon. – Hová megyünk?
– Az meglepetés. Vegyél magadnak fürdőruhát, de vegyél szabadidőt és sportcipőt is.
– Azt meg minek? Szabadidő a tengerpartra? – A párom kacér vigyorral az arcán válaszol.
– Mi van, ha rossz idő lesz? Akkor is el tudjunk menni valahová!
Annyiban hagyom, mert igaza lehet, és eszerint vásárolok, sőt így pakolom be a bőröndömet is. A sajátját a férjem készíti össze, ehhez kifejezetten ragaszkodik. Még friss házasok vagyunk, hát ha ő csinálná, az istenért se szoktatom le róla. Remélem ez a jó szokása később se válik köddé. Mikor minden készen van, Laci kihordja a csomagokat az ő autójába, mert az nagyobb, és elindulunk. Először nem is figyelek nagyon, mert az utazástól fel vagyok dobódva, és a neten azóta megnézett reklámról csacsogok neki, de az eltelt bő óra után kezd gyanús lenni, hogy még nem értünk a reptérre. Sőt, mikor az autóval határt lépünk, már rá is kérdezek.
– Autóval megyünk a tengerig? – Megint érdekes mosoly a válasza, meg egy rövidke mondat.
– A szállásunkig. – És az érdekes vigyor a képén marad. Jó, hát én is a szállodára gondoltam, nem konkrétan magára a tengerre, de ezt már nem mondom, mert ő elkezd arról beszélni, vajon bepakoltunk e mindent.
Kellemes, árnyékos, hegyi úton megyünk, és kifejezetten jól érzem magam, még akkor is, ha nem tudom melyik tengerpart a végcél. Végül is mindegy, csak fürödni lehessen. Azonban igencsak felhúzom a szemöldököm, mikor a műútról egy mellékútra kanyarodunk, és felfelé araszolunk a hegyre. Először nem kérdezek, de nem bírom sokáig. Nem tartom valószínűnek, hogy ez az út a tengerparton végződne.
– Elárulod hová viszel? – Meresztem rá kíváncsi tekintetem, és felviszem a hangsúlyt a mondatom végén.
– Hát ide! – Állunk meg abban a pillanatban egy kis ház előtt kábé a hegy felénél.
– Ez a szálloda? – Emelem mostmár fel a hangom, mert nem erre számítottam. – Ez egy, … egy viskó!
– Ne túlozz, kincsem. Egy takaros szép nyaraló itt fent a hegyen. Kényelmes, minden megvan benne, amire egy pihenéshez szükségünk lesz. És nézd milyen gyönyörű a környezet!
Csak nézek ki a fejemből, mert nem tudom most sírjak, vagy nevessek. Körbenézek. A táj tényleg csodálatos, a levegő tiszta, és kellemes a hőmérséklet. Nem így terveztem, de nem teszem szóvá. Nem akarok vitatkozni, mert amit eddig láttam, és amit Laci mondott, még jól is elsülhet.
Lepakolunk, becuccolunk, és a ház tényleg kényelmes és hűvös. A hűtőben ebéd vár bennünket, aminek az elfogyasztása után pihenünk a szépen előkészített hálóban, és a párom kedves becéző szavai és gyengéd simogatásai elfeledtetik velem a csalódásom. Bár kissé meglepődöm, mikor este a férjem kiteszi a fürdőruhám, hogy azt vegyem magamra. Majd a ház belső oldalán lévő óriási teraszra vezet, ahol a kerti garnitúra mellett egy hatalmas jakuzzi gőzölög. Visítva vetem bele magam. A párom komótosan utánam mászik, és átfogja a vállam a vízben.
– Tetszik? Boldog vagy itt?
– Igen! Bár a tengerpartra vágytam, de ez sokkal jobb! De miért? Miből gondoltad, hogy tetszeni fog? – Kérdezem tőle, mert tényleg jó ötletnek tartom.
– Mert csak veled szerettem volna tölteni a szabadságomat, és nem a nyüzsgő emberek között a forró tengerparton égetni a bőrünk. Csak veled kettesben a nap huszonnégy órájában, mert a hétköznapokban csak este vagyunk együtt. Itt is megvan minden, ami egy szép és meghitt nyaraláshoz kell, és nem hangoskodik senki a szomszéd szobában, és nem kell attól tartani, hogy meglát valaki, ha esetleg kikapcsolódott a fürdőruhád. – Fölém hajol, megcsókol, a keze pedig már a bikinifelsőm csatját pattintja szét.
A két hét alatt minden nap nagyokat kirándultunk, este a jakuzziban lazultunk, és akkorákat aludtunk, mint otthon a városban soha. Jutott időnk pihenésre és egymásra is. Ilyen álomszép lett az a vakáció, amitől először nem voltam elragadtatva.