Mennyire szerettem a hosszú téli estéket! Talán ez volt a legboldogabb időszaka gyermekkoromnak, mert együtt lehettem a szüleimmel. Varázslatosak voltak azok az esték. A kemence árasztotta a meleget. Tombolhatott a tél, vagy ha mégis nagyon hideg volt, akkor a tűzhelyben is égett a fa, ropogott a tűz, még az illata is olyan kellemes volt. Az asztalon petróleumlámpa pislákolt. Nem volt valami nagy a fényáradat, de az asztalon azért jól lehetett látni. Csemegeként sült tök volt az asztalon, vagy tökmag. Nekem mindig oda volt készítve egy bögre friss tej is, lefekvés előtt megittam. Anyám leginkább kötögetett ilyenkor, kesztyűt, sapkát, gyapjú harisnyát, pulóvereket. Egy ilyen hangulatos estén tanított meg apám kártyázni. Igaz, kártyánk sem volt. Az anyám festette kartonpapírra a figurákat, számokat, a tök alsót, tökfilkót, csikót, ászt. Nagyon jó kézügyessége volt, nagyon szépen rajzolt, ebben az egyben biztosan nem ráütöttem. Ezzel az anyám rajzolta kártyapaklival kezdtem el a barangolást a kártyajátékok birodalmában. Eszes gyerek voltam, ezt is könnyen megtanultam, sőt nagyon szerettem kártyázni. Anyám üldögélt távolabb, kötögetett, közben bennünket figyelt, a mi játékunkat. A kötésre oda sem kellett néznie, olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy alig tudtam a szememmel követni, s közben jót szórakozott rajtunk.
Apám sosem hagyott nyerni, legalábbis kegyelemből nem. Anyám olykor szóvá is tette, a védelmemben. De ő mintha meg sem hallotta volna, csak tanított, magyarázott, mindig újra és újra. Akkor haragudtam rá néha, hogy mindig megver, már-már ott tartottam sokszor, hogy feladom, nem kártyázom többé, úgyis mindig kikapok… Most így utólag látom, milyen bölcsen tette az apám, hogy nem hagyott nyerni, csak úgy. Mert így is elérkezett egy napon a nagy pillanat, amikor apám kikapott, én nyertem a partit. No, az volt a felhőtlen boldogság! Most már tudom, hogy nem csak nekem, az apám az én győzelmemnek nálamnál is jobban örült. S közben bölcsen arra is megtanított, hogy mindig, mindenért meg kell küzdeni az életben is, semmit sem adnak ingyen, csak úgy.
Később már magam ragaszkodtam hozzá. Semmi sem kellett ingyen, mindenért meg akartam dolgozni, küzdeni. Így tanultam, nagyon hálás voltam ezért neki.
Az édesanyám által gyártott kártyák csakhamar elkoptak, meggyűrődtek, szakadoztak, letörött a sarkuk. Egyszerre csak magam is észrevettem, hogy a hátlapjáról is felismerem a lapokat, hogy melyik mi. Fel is róttam az apámnak, hogy ő bizony ezt már régen tudja, csak nekem nem szólt, talán ezért tudott annyiszor nyerni. Akkor apám elérkezettnek találta a pillanatot, hogy kell venni egy új kártyapaklit, méghozzá, igazit! Na de miből? Élelmiszerből be volt készítve, a padláson a kenyérnek való, a pincében a krumpli, s egyéb zöldségek, az istállóban a tehén, ellátott bennünket friss tejjel, tejtermékekkel, volt baromfi, disznó az ólban… nem szenvedtünk semmiben hiányt, de pénzünk, az nem igen volt. Apám először azt vetette fel, hogy anyám ne vegyen fonalat, hanem ahelyett veszünk egy pakli kártyát. Anyám azonnal harci támadásba lendült, hogy hát mégis kinek a lába fagyjon le, csak azért, hogy kártyázhassunk? Apám mosolygott a nem létező bajusza alatt, természetesen számított erre a heves reakcióra. A második javaslata az volt, hogy egy hétig a felnőttek csak egyszer fognak étkezni naponta, csak a gyerek, mármint én ehetek többször. Na, ez ellen viszont én tiltakoztam, és azonnal megfogadtam, hogy én sem fogok enni. Meg kell említenem, hogy nagyon csenevész, vézna kis lányka voltam. Majdnem balhé lett belőle, mert anyám megint csak harciasan apámra támadt, hogy is jut eszébe ilyen ostobaság, és főleg a gyerek előtt… Igaza volt, mint ahogy már előbb említettem, az élelem be volt készítve, azzal nem jutunk előbbre, ha senki nem eszik egy falatot sem, akkor se. A vége az lett, hogy apám lemondott a vasárnapi Magyar Szó-ról. Ez egy napi lap volt, de csak vasárnaponként vette meg apám, ki is olvasta az első betűtől az utolsóig, annyira szerette. Azon a vasárnapon is elment, de újság helyett egy pakli kártyával tért haza. Annyira örültem neki, hogy örömömet látva, a maga bánatáról meg is feledkezett. Hanem a következő vasárnap nem ment a faluba újságot venni. Nem értettem, nekem is hiányzott, mert azért gyerekeknek való olvasmány is mindig akadt benne, s nem utolsósorban, ebből az újságból tanultam meg olvasni alig öt évesen, mégpedig úgy, hogy a szüleim észre sem vették. Meg is kérdeztem apámtól, hogy miért nem megy Magyar Szó-ért? Három újság árába került a pakli kártya, még nem vehetünk, mondta. Hát ettől én is nagyon lelombozódtam. De még inkább fájt apám szomorúsága, a magam módján próbáltam megvigasztalni. Egész nap rajta lógtam, mesét kértem, mert azt is gyönyörűen tudott. Mesélni. Ha hozzáfogott, akár óraszám mesélt. Olyan gyönyörű meséket tudott, saját kútfőből, azt hittem soha sem felejtem el őket. Bizony a meséket sajnos elfelejtettem, csak a kép maradt meg, amint apám hanyatt fekszik a heverőn, én ott kuporgok mellette, izgatottan várom, vagy hallgatom a soha véget nem érő szebbnél szebb meséket. De szép is volt, minden bánatom elfeledtem, s így ő is. Mesemondással, hallgatással telt a nap. Anyám, vigaszul mindkettőnknek madártejet készített, s így teltek a vasárnapok Magyar Szó nélkül.
Esténként meg jöhetett a kártyacsata. Most már igazi, eredeti magyar kártyával.
2011. augusztus.
Írta: Kőműves Ida
Drága Rita!
Köszönöm szépen elismerő soraidat. Nagyon régen volt ez is. Gyakran merítek az emlékeimből azóta is. Jó oda visszatérni az emlékek szárnyán, amikor még gondtalan gyermek voltam.
Szeretettel,
Ida
Köszönöm a gratulációt és a szavazatot is, kedves Rozálka.
Szeretettel
Ida
Idácska Tiéd a szavazatom!!
Szeretettel gratulálok neked!!!!!;)
Rozálka:P
Kedves Angéla!
Örülök, hogy tetszett az írásom, hogy feltöltődtél.
Köszönöm kedves, biztató szavaid, és köszönöm a szavazatot.
Szeretettel
Ida
Kedves Rózsika!
Más volt akkor a világ, mások voltak az emberek is. Sajnos azok az emberi értékek, amiket gyermekkoromban megtapasztaltam, a múltba veszni látszanak. Nagy kár!
Köszönöm, hogy olvastál, és köszönöm a hozzászólást.
Szeretettel
Ida
Kedves Titanil!
Magam is olvastam Tiszai P.Imre írását, és sajnálom, hogy a Te gyermekkorod sem volt egy leányálom.
Engem valóban, nagy szegénységben, de annál nagyobb szeretetben neveltek a szüleim. Az mindenért kárpótolt.
Köszönöm, hogy elolvastad, és örülök, hogy tetszett.
Szeretettel Ida
Kedves Ida!
Irigylésre méltó gyerekkorod volt. Kiemelném az egész írásodból azt az egy mondatot: Varázslatosak voltak azok az esték, mert ez jellemző a történetedre. Édesanyád rendkívül kreatív nő, édesapád pedig tájékkal nevelés híve volt.
Történeted ellentétje a pályázati novelláknál Tiszai P. Imre írásának.
Hárman vagyunk testvérek, de egyikünk sem sírja vissza gyerekkorát.
Nagyon tetszett!
Szeretettel: Titanil
Kedves Judit!
Ez így igaz. Nagyon sok szép gyermekkori jelenet "égett" a lelkembe, kitörölhetetlenül. Sokat versben írtam meg, de vannak kis novelláim is, meg még lesznek is bizonyára.
Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzászólásra méltattál.
Ida
Kedves Ida!
Szívmelengető, szép történet. Azt hiszem mindenki ilyen gyerekkorra, ilyen szerető szülőkre vágyódik, de csak keveseknek adatik meg. Még olvasni is varázslatos róla.
Nagyon érződik rajta, hogy szívvel írtad, nem pedig ésszel – vagyis nem egy kitalált történet -.
Judit
Kedves Viola!
Nagyon sajnálom, amit a gyermekkorodról írsz, hát az nem egy leányálom az biztos.
Én valóban annyi szeretetet kaptam a szüleimtől, hogy máig abból töltekezem, sőt, ahogy mondani szoktam, annyi van még belőle, hogy jut mindenkinek aki kér, vagy akinek szüksége van rá.
Írtam több hasonló kis novellát a gyermekkoromból, majd küldözgetem őket, s ha van kedved hozzá elolvashatod.
Úgy érzem, hogy szüleim példaértékűen neveltek, nagy szegénységben, s még annál is nagyobb szeretetben.
Sok szeretettel, Ida
Kedves Ida!
Vissza jöttem! Egyébként elsőnek olvastam el, de valósággal letaglózódtam tőle, hogy ilyen, lélek-közeliség is létezik? Irigylésre méltó! Nekem ilyen hangulat még az álmaimban sem szerepelt, csak az ideges félelem a verésektől, veszekedésektől, persze én voltam a "bűnös" mert éjszakánként bepisiltem, több éves koromig! Csak ezzel nem lehet "dicsekedni"! Szörnyű lehetett anyámnak, a szalmazsák szárítgatása még télvíz idején is! Csoda, hogy épségben maradtam! Ennyi!
Szeretettel: Viola
Kedves Gabi!
Örülök, hogy kedvedre valót írtam.
A megríkatós, fájdalmas meg azt hiszem közös vonás bennünk.
Köszönöm értékelő véleményedet, kösz, hogy itt jártál.
Szeretettel, Ida
Kedves Ida!
Ma rendesen "megríkatós", elérzékenyítős gondolatokat olvasok Tőled, nem kis megelégedésemre!
Szeretem ezt a hangvitelt, az egész érzést ami végig velem volt amíg olvastam. Hol vannak már ezek az értékek? Miről fognak írni a mai fiatalok? Remélem lesz miről!
Nagyon tetszik ahogy bemutatod az élet kicsiny epizódját, természetes, magával ragad. És igaza van Edwinnek, észre sem veszi az ember hogy olvas, olyan mintha megélné.
Szeretettel gratulálok,
Gabi
Kedves Edwin!
Örülök, hogy íráson elnyerte tetszésedet. Hát igen, a gyermekkori élmények felülmúlhatatlanok.
Nem tudom, szereted-e a verseket? Ha van kedved hozzá olvasd el a versem is itt a pályázaton. Abból még többet megtudhatsz, talán erről az írásról is, hogy hol játszódott, talán minden világosabb lesz (pl. a Magyar Szó is).
Köszönöm, hogy itt jártál, nagyon örültem.
Üdvözlettel, Ida
Kedves Ida!
Írásod felidézett az én gyerekkoromból is egy darabkát. Alsós kisiskolás koromban téli estéken, ill délutánonként átjártam egyik társamhoz. Ugyanez volt a helyzet. Sült tök, kártya, jó illatok, kellemes, meleg, vidám hangulat. Annyi eltéréssel, hogy náluk cserépkályhával fűtöttek.
Jól írtad meg a történetet. Egyszerű fogalmazás, gigantikus szavak nélkül. Nem is vettem észre hibát, vagy ha van is, elsiklott felette a tekintetem, mert az olvasás élménye elterelte a figyelmemet. Szerintem írásod esélyes a győzelemre. Nekem nagyon tetszett. Remek témát választottál, bár a címétől megijedtem, de aztán ahogy faltam a sorokat, megnyugodtam.
Tisztelettel: Edwin Chat.
Kedves Zsike!
Úgy, de úgy örülök, hogy tetszett a történet a gyermekkoromból. Igen, a múlt megszépül, de az igazsághoz tartozik, hogy nagyon szép is volt!
Köszönöm, hogy elolvastad, és köszönöm, a nekem sokat jelentő, értékelő véleményed.
Sok szeretettel, Ida
Kedves Ida!
Nagyon szép, léleksimogató, őszinte hangú visszaemlékezés. A múlt bennük él -kicsit megszépülve- örökké! Abból táplálkozunk.
Ti ugyan három napig Magyar Szó nélkül maradtatok, de Mi az írásoddal, sok szép Magyar Szóval gazdagodtunk.
Sok szeretetel gratulálok:Zsike:P