Álomváros
Hol volt, hol nem volt…
Nem volt?
Vagy talán mégis, csak valahol az álmainkban, a szívünk legmélyén, a vágyainkban, mikor egy-egy pillanatra felvillant, hogyan is szeretnénk élni?
Igen, valahogy így kezdődött.
Azon a nyárelő délelőttön, amikor újra együtt voltak.
Osztálytalálkozóra gyűltek össze egy kellemes kerthelyiségben.
Kíváncsian, némi izgalommal, némi óvatossággal néztek körül és köszöntötték egymást.
Az osztálytalálkozó mindig különös öröm, az önkéntelenül felmerülő kérdések ideje és valamilyen számvetés, annak érdekes vonásaival.
Ki mennyit változott? Külsőleg? Még inkább: mi járhat a fejében, mikor megpillant engem és én őt?
Mit mond majd otthon a családnak: képzeljétek a padtársam most mit mesélt az életéről?
Mit is?
Mikor hazafelé ballagott és erről gondolkodott, akkor vette észre, hogy újra és újra egyetlen szó, egyetlen fogalom.
Álomváros.
Természetesen mindjárt meg is állapította, felelősségteljes felnőttként, hogy ez a gyermekeknek való téma, no és a sci-fi területe.
No igen, főleg serdülőkorában, sok fantasztikus könyvet olvasott, filmet nézett.
Úgy érezte, ezek a művek megrajzolják mindazt, amire vágyunk, amiről úgy érezzük, legalább az irodalomban létezzen, valósuljon meg.
De most, negyvenes éveiben, szakmai és eszmei sikerekkel, boldog családban, gyermekekkel, miért is ez foglalkoztatja?
Azt mondják és ő is, hogy ez az az életkor, amikor az ember számot vet, mit is valósított meg az álmaiból.
Amikor őszintén szembe néz azzal, merre tovább. Sokan ilyenkor új foglalkozást választanak, hobbyt, így akár barátokat is.
Nos igen, ez a kulcs.
Osztálytársa mondta ki a varázsszót és valamennyien azonnal ráfigyeltek.
Építészként városfejlesztéssel foglalkozott, ami a mai okos világban, a klímaigények követelményrendszerében égetően aktuális.
Alig fejezte be a mondatot, már folytatta is a másik, aki olyan fiatalokat patronált, akik leköltöztek vidékre és ott valósítottak meg önellátó közösségeket.
Álomfalu? Álomgazdaság?
Abban a pillanatban szinte mindenki megelevenült és kiderült, hogy ő is, a saját területén, hasonlót tesz.
Nem kis meglepődés volt, hogy akár kereskedelem, akár közgazdaság, pénzügy, kultúra és természetesen oktatás, mind-mind a jövőt tervezik, keresik, alkotják.
A legbátrabb kimondta, ami mindenkiben megfogalmazódott:
mi, EGYÜTT, rengeteget tudnánk tenni a jövő álomvilágáért. Mindenki a maga területén és összefogva.
Gyors körkérdés: igen, valamennyien ugyanabban a városban laknak most is. Itt a munkahelyük, vállalkozásuk, családjuk.
Gyermekeik felnőttek, már önálló életüket rendezik be, az unokák még pár év, míg megszületnek.
MOST VAN ITT AZ IDŐ.
Már rendelkezésre áll a tudás, ami fantasztikus sebességgel bővül, minden eszköz a kezünkben.
Forrás?
Ami a pénz intelligensebb megnevezése.
Akkor nagyon halkan megszólalt valaki.
No igen, pályázatok, , nemzetközi projektek.
De őt mindig az izgatta, mit lehet anyagi forrás nélkül, a meglevőből alkotni.
A válasz is természetes már: újrahasznosítás, a sok-sok létező, felhasználáson kívül létező érték.
Itt tartott az elmúlt órák visszaidézésében, amikor a házuk elé ért.
Megjelent a szemei előtt az osztály, ahogy a találkozó fényképe készült, nyilván már ezerfelé szétküldve a neten. Azzal a fontos információval, hogy ez a közösség egy álomvárost megvalósító csapat.
Bízva abban, hogy a kommentek közül sokan kedvet kapnak a csatlakozáshoz:
további álomvárosok, álomfalvak, álomországok, az álomvilágért.
Sci-fiből valóság.