Bűvölet: Hatodik történet: Csoda

Összes megtekintés: 105 

A kislány a barna, apró tobozszerű valami mellett feküdt a fűben, mert az mintha végre megmozdulni látszott volna azon a szép napsütéses napon. A változás ellenére a gyermek még mindig nem hitt benne, hogy abból az élettelen valamiből, egyszer csak előbújik egy szépségesen színes, gyönyörű lény. Szemeiben dac volt és kétkedés, ahogy tekintetét rávetette arra a dologra, amit egyébként az apukája egyszerűen csak “bábnak” nevezett el.
– A báb nem is ilyen! – gondolta magában dohogva a kislány, amikor azt a sok mindent el akarta vele hitetni a szülője, azzal a valamivel kapcsolatban. – A bábot az ember a kezére húzza, és úgy mindenféle szerepet el tud vele játszani. Igen, a bábbal sokat lehet mókázni! – lett egyre dühösebb az a kislány, ahogy tovább gondolta a dolgokat. – Igen! A báb ilyen… legalábbis azt hiszem, azt hívják így! – bizonytalanodott el egy pillanatra.
A gyermek kétkedései ellenére azért mindennap megnézegette azt a “bábot”. Nem a kíváncsiság hajtotta, sokkal inkább a saját igazát akarta bizonygatni. Azt is inkább csak magának, mintsem az apukájának, hiszen a felnőtteket soha semmivel nem lehetett meggyőzni.
Sok nap telt el így, és a kislány minden egyes eltelt pillanattal közelebb járt a saját igazához. Gondolta, megvárja a hétvégét, és ha nem történik semmi azzal a dologgal, akkor jól megmondja majd az apukájának, hogy megint becsapta őt! Biztos volt benne, hogy ez is csak olyan dolog, amit a felnőttek találnak ki a gyerekek megtévesztésére, hogy csendben maradjanak, hogy jól viselkedjenek, és ennek jutalmául várjanak valami szépre, jóra, ami viszont soha nem jön el.
Igen, alig volt páréves az a kislány, de sokat csalódott a felnőttekben, mert azok mindig ígértek neki valamit, amit aztán soha nem tartottak be. Sok kirándulás, játékidő, móka, kacagás hiúsult meg, mert a felnőttek nem értek rá soha vele játszani, nem értek rá vele nevetni, fáradtak voltak, vagy egyszerűen csak sokat kellett dolgozniuk. Egy idő után a kislány már nem is hitt a felnőttek szavában.
– Ez is csak egy ugyanolyan szélhámosság, mint a többi! – gondolta a kislány, amikor azt a “bábot” nézte a fűben fekve. Közben akaratlanul is összeráncolta a homlokát, mint ahogyan a mérges emberek szokták.
Aztán hirtelen történt valami, amire a gyermek nem számított. A báb valóban megmozdult. A csöppség először azt gondolta, hogy biztosan csak a szél játéka az, de nem! A báb újra tekeredett egyet, majd egy apró kattanással a vékony burok felpattant. A kislány tátott szájjal figyelte a dolgokat, le sem tudta venni a szemét róla. Elbűvölten meredt a kis toboztestű valamire, csak az számított neki abban a pillanatban. A világ megszűnt létezni körülötte. Amikor apró lábakat látott kikandikálni az apró résből, a gyermek a szájához kapott meglepettségében, és gyorsan szétnézett maga körül, hogy hátha az apukája is ott van valahol, és aztán együtt nézhetik tovább az eseményeket. Akkor jutott csak eszébe, hogy a szüleje, mint mindig, akkor is dolgozott.
A kis lábacskák után két szem, két csáp, és egy furcsa, bogárszerű test is előmászott a bábból. A kis lény ezután egy napfénnyel átitatott levélkére mászott, és lassú mozdulatokkal kibontotta a szárnyait. Nagyok voltak azok a szárnyak, szépségesek, színesek. A kislány gyönyörűséget talált bennük, és boldogságban úszva, elmosolyodott. Kacagni kezdett; nagyot, gurgulázót. Lassan béke lett a kicsi szívében.
Aznap két csoda is bebizonyosodott; egy egyszerű báb is tud pillangóvá változni, és a felnőttek mégis csak igazat mondanak.

“Bűvölet: Hatodik történet: Csoda” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Csaba!

    Nagyon kedves kis művet hoztál. Igen, sajnos a felnőttek dolgoznak és nem tudnak annyit foglalkozni a gyermekkel/gyermekekkel, amennyit ők igényelnének. Ha egy családban nem csak "egyke" nevelkedik, akkor könnyebb, mert a testvérek megvannak egymással még akkor is, ha netán rivalizálnak, ha veszekednek, civódnak, mégiscsak közel egy korosztály. Ígérni persze annyit kell, amennyi teljesíthető.

    Szeretettel: Rita:)

Szólj hozzá!