Kaptam egy fotót a nővéremtől.
Pár napja azon gondolkodtam, hogy örkényi gondolattal legalább írásban leszállok arról a körhintáról, mely az utóbbi időben kettőnk kapcsolatát mozgatja. Mert elfáradtam. Elfáradtam abban, hogy támogassam. S úgy hittem, hogy abba fáradtam bele, hogy szeressem
Akkor ennyit írtam jegyzetként:
“Hullámvasút
1. 5 éve kezdődött. Elhívott a szívem egy körre. EGY körre!. A fülkék fehér ajtaját festett rákocskák ollói zárták. Megelevenedett csattogásuk riasztóbb volt minden emberi zárnál….
2. A gyömbértea kissé csítította hányingerét. A küszködés fáradtságában csibepelyhes fejét ölembe hajtotta az érintés enyhítő reményében. Apám sorsát láttam körvonalazódni az ő jövőjében. Groteszk, de elhitettem vele a számomra is hihetetlent. Mert kell a remény…
3. Mit teszel Élet?! Miért fosztottad meg legfőbb támaszától? Kaszád babérkoszorújára fűzted párját.. Hogy kopjon el az éle! Légy oly eszköztelen, amilyenné őt teszed! S amilyen elkeseredetté engem…
4., Károsodások. Gyógyulás. Öröm…
5. Két év béke. De hol a megnyugvás? Ki sokáig félt, már nem mer nem félni…
6. A kálváriaút újra elé tárta a vizsgálatokat s a félelmeit ábrázoló képeit, melyek félesztendőig még a Covid árnyékát is túlszárnyalták. Idővesztések. A hit hullámai..
7. Negatív..
8..Lélekvámpírrá edzette saját bánata…
9…Na jó, én most KISZÁLLTAM!
Ugyanitt körhinta ingyen elvihető. *
Eddig jutottam és megállított a szívem. A szeretethez nem lehetek fáradt. Mint minden nehéz érzésben, most is időt adtam magamnak.
Nem kell mindíg tennünk.
Hagyjunk tennivalót a Jóistennek is, ha mindig nyüzsgünk, tőlünk nem fér hozzá a dolgainkhoz.
Szóval ma kaptam egy fotót a nővéremtől.
A képben 1986 éve köszön vissza a saját kèzírásom által. Emlékszem a délutánra, amikor e dal szólt a lelkemben heteken át. Emlékszem, hogy az én fiatal, gyönyörű, gyöngyvirágszappan illatú nővérem kiveszi a teleírt lapot a tüzelőnek szánt fa tetejéről. – Nekem írtad le? Ne dobd ki, elteszem.
– Csak egy dal. Hallottam valahol.
Visszagondolva úgy érzem, akkor tettem az első “felnőtt” esküt a testvéri szeretet mellett. És talán elfogadhatnám, amit régi, ártatlanabb énem tanácsolt.
*Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk
Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
De a legfőképpen azt, hogy összetartozunk.
Csak ahhoz kell erő, hogy jó kedvünk legyen
Ígérem neked, hát ígérd meg nekem
Hogy bármi lesz velünk, bármennyit tévedünk
Mindig megbocsájtunk, mert egymásért vagyunk.
Te is tudod jól, hogy gyengék és törékenyek vagyunk
A szándékunk lehet jó és mégis hibázhatunk
Mert könnyen bánthatunk, egymást és önmagunk,
De nem hazudhatunk, mert egymásért vagyunk.
Majd jönnek rossz idők és elbúcsúzhatunk,
De ne hidd, hogy ettől majd meg is változunk
Mert volt már bánatunk és sok mindent tudunk,
De a legfőképpen azt, hogy összetartozunk. *