Manó Manyi

Szomszédunkban lakott egy kislány, Zsófi. A faluban, de talán az egész környéken nem volt olyan rosszcsont, mint Zsófi.
Egész nap csak rosszalkodott. Nem fogadott szót a szüleinek. Mindig mást csinált, mint, amit tennie kellett volna.
Édesanyja bánatosan mondogatta:
– Kislányom, mikor javulsz már meg, Rosszaságod híre hetedhét határra eljut. Meglásd, nem lesz ennek jó vége! Egy nap igen meg fogod bánni.
Zsófi rá sem hederített, amit az édesanyja mondott neki. A dorgálás az egyik fülén be, a másikon ki. Semmi sem hatott a kislányra. Nem volt olyan ember a földön, akire hallgatott volna.
Legjobban csavarogni szeretett. Csak úgy céltalanul lődörgött, amerre a lába vitte. Soha nem mondta meg, hová megy. Egyszer csak fogta magát, és eltűnt a házból. A másik pillanatban a falu másik végén bukkant elő.
Ilyenkor édesanyja hosszasan kereste, aggódott érte:
– Jaj, csak nehogy baja essen, szegény kislánynak!
Amikor piszkosan, szakadt ruhával hazajött a csavargásból, csak kajánul vigyorgott, mint aki nem tett semmi rosszat. Meg volt győződve, hogy ő a világ legrendesebb, legaranyosabb kislánya. Ne is értette, édesanyja, miért csinál belőle ilyen nagy gondot.
Nem segített a dorgálás, nem segített a szép szó. Zsófi egyre távolabb csavargott el az otthonától. Váratlanul azt vette észre, hogy egy nagy erdőben találta magát. Még sohasem járt itt. Hiába kereste a hazavezető utat, nem találta. Sehogy sem tudott kijutni az erdőből. Ha elindult jobbra, ha elindult balra, mindig oda lyukadott ki, ahonnét elindult.
Amikor már ki tudja hányadsorra indult neki, váratlanul az egyik sűrű bokor mögül, valaki elnevette magát.
– Ki vagy? – kérdezte ijedten. – Gyere elő! Nem látom, ki vagy. Ne bújócskázz velem!
Nagy nehezen, hosszas unszolás után, a bokor mögül előlépett egy kócos kismanó. Talán még Zsófinál is maszatosabb volt. Pedig igen csak kellett, ha túl akart múlni az erdőbe tévedt kislányt.
– Manó Manyi vagyok – mondta.
– Mit keresel itt az erdőben? – kíváncsiskodott Zsófi.
– Még azt sem tudod, hogy én vagyok ennek az erdőnek a manója? Ilyen buta kislány lennél? Hozzám tartozik az egész erdő és a mellette lévő óriási virágos rét. Parancsomra jöttél ide, és ezentúl most már mindig velem fogsz lakni. Fa tövében alszunk, avarral takarózunk. Különben van házam is. Gyere, megmutatom!
Nem kellett sokáig menni. Hamar megérkeztek a manólány házához, ami egy erdei tisztáson volt. Hatalmas, piros sapkás gombába kellett bemenni, amelynek ajtaját egy szúnyog őrizte.
– Íme, a házam! – mutatott körbe Manó Manyi. – Ez lesz a te otthonod is, de ahogy mondtam fa alatt alszunk, és avarral takarózunk. Ne feledd, mindig azt kell tenned, amit mondok! A ház takarítása is a te dolgod lesz.
Eleinte Zsófinak tetszett, hogy Manó Manyival fog lakni. Attól sem nagyon ijedt meg, hogy a gombaházikót neki kellett takarítania. Amilyen pöttöm ez a ház, öt perc alatt végez vele, és élhet gondtalan az erdőben.
Csak akkor lepődött meg, amikor korareggel Manó Manyi kiparancsolta az ágyból.
– Ébresztő, álomszuszék! Vár a munka. Ki kell takarítani a gombaházat.
– Ráérek, úgyis öt perc alatt kitakarítom.
Erre Manó Manyi nem szólt semmit, csak sejtelmesen elmosolyodott, mintha azt mondta volna: „Te tudod.”
Zsófi a fal felé fordult, és aludt tovább. Már a Nap magasan járt az égen, amikor kikászálódott az ágyból.
– El ne felejtsd, ki kell takarítani a gombaházat! De igyekezz! Ha délig nem végzel vele, nem kapsz ebédet – figyelmeztette Manó Manyi.
A kislány keletlenül nekiállt a takarításhoz. Abban a pillanatban a gombaház nőni kezdett, és egy másodperc alatt hatalmas palotává változott, amelyben kilencvenkilenc helyiség volt. Mindegyik annyira piszkos volt, hogyha Zsófinak száz keze is lett volna, akkor sem végzett volna velük délig. Hiába iparkodott még csak egy szobával sem végzett harangszóig. Pedig igyekezett, súrolta, csiszálta, de a szoba nem akart tiszta lenni.
Végül sírva fakadt. A sírás nem hatotta meg Manó Manyit. Nem kapott ebédet. Korgó hassal nézett a délután elé.
Másnap reggel Zsófi, nem mert elaludni, amint megszólalt a vekkeróra, mindjárt kiugrott az ágyból, és szaladt, hogy kitakarítsa a gombaházat.
Csoda történt. A ház most nem nőtt nagyra, és az egyetlen egy szobácskából nem lett kilencvenkilenc. Ellenben annyi történt, hogy Zsófi ment össze. Úgy összezsugorodott, mint egy gombostű feje. Ha valaki bement volna a szobába, meg sem látta volna. Még csak esélye sem volt, hogy felemelje a söprűt és a vizesvödröt. Pedig jó lett volna minél előbb nekiállni a takarításnak, mert az idő egyre múlott. Ha nem készül el délig, akkor megint ebéd nélkül marad.
Nagyon éhes volt. Úgy érezte, még a vasat is meg tudná enni.
Sajnos a szobát megint nem sikerült kitakarítani. Manó Manyi szörnyen mérges volt. Nem adott ebédet a kislánynak. Ez a nap is szomorúan telt el, és éhesen feküdt le.
Elérkezett a harmadik nap. Zsófi nem tudta, milyen meglepetés fogja érni.
Reggel, amikor felkelt az ágyból, újból megnőtt, és olyan volt, mint régen.
Félve állt neki a takarításnak. Elhatározta, ha most sikerül kitakarítani a gombaház szobáját, akkor mindig szófogadó kislány lesz.
Pityeregve kezdte el a söprést, de minden pillanatban attól tartott, hogy megint történni fog valami, és nem sikerül kitakarítani a szobát.
Most csoda történt. Még ebéd előtt ragyogott a szoba, sőt az egész gombaház. Ezt látván Manó Manyi nagyon elégedett volt.
– Szép munkát végeztél. Megdicsérlek. Ma kapsz finom ebédet. Van egy meglepetésem számodra. Nemrég beszéltem a főmanóval, Benedekkel. Megkértem, hogy vegyen fel közénk. Jó kis manólány lesz belőled.
Zsófi ezen kicsit elgondolkodott, majd mondta:
– Nem akarok manólány lenni. Haza akarok menni édesanyámhoz. Meggondoltam magamat. Ezentúl mindig jó kislány leszek.
Manó Manyi nem tudta maradásra bírni, pedig minden jót ígért neki. Zsófi mindenáron haza akart menni. Még a manók ebédjére sem tartott igényt. Nagyon jól tudta odahaza édesanyja úgyis jobbal fogja várni.
Ekkor Manó Manyi ráfújt Zsófira, és az egy szempillanat alatt otthon találta magát, a házuk udvarán. Olyan volt, mintha el sem ment volna,
Talán nem is volt igaz, hogy találkozott Manó Manyival, de mindenesetre jó lecke volt számára. Zsófi megjavult, és a környék legjobb, legaranyosabb kislánya lett belőle.
Akik ismerték, mindenki csodálkozott, és nem értették a hirtelen megváltozás okát. Csak sejtették, Zsófi bizonyára találkozott Manó Manyival, hiszen valamikor ők is voltak gyermekek.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!